A Donkey Kong Country Returns (DKCR) nem egy új játék, 2010-ben jelent meg Wiire. Érdekesség, hogy úgy is sikereket ért el a majomkodás, hogy már nem az a zseniális stúdió állt a franchise mögött, amelynek több legendás Nintendo-platformert köszönhettünk (például Banjo-játékok, Conker). A Rare, az eredeti Donkey Kong Country-trilógia, és egyéb, a hős nevével fémjelzett alkotás után távozott a Microsofthoz. Nem került parkolópályára a szamár nevű majommal fémjelzett sorozat ez után sem, de klasszikus értelemben vett kalandot nem élvezhettünk egészen pontosan a DKCR megjelenéséig (helyette kongadobolhattunk évekig).
Az eredeti élményt sikeresen majmoló visszatérés egy Nintendo 3DS átdolgozást is kapott, majd egy teljes értékű folytatást, Tropical Freeze alcímmel. Ez már Wii U konzolra jelent meg, majd felújítva Switchre is ellátogatott jó pár éve. Sok idő telt el megint, Donkey Kong karaktere csupán össznépi mókákban került elő (bunyó-, sport-, verseny- és társasjátékok), közben már a Nintendo Switch fizetős online szolgáltatása részeként a klasszikus DKC SNES-címeket is elérhetővé tették a könyvtárban. Új epizód helyett a Donkey Kong Country Returns HD-változatát üdvözölhetjük most, hogy a lehető legnagyobb pompában kapja kézhez a közönség, újrázhassák a rajongók. Legalábbis ez lenne a terv.
A legszembetűnőbb változás természetesen a képi világot érinti. Nintendo értelemben vett szép, bájos színekben pompázik a program, ügyesen meghádézták. Donkey Kong szőre így már inkább a Tropical Freeze-ben látható verziójára hasonlít, de tegyük hozzá, hogy ez egy Remaster és nem Remake. Az előző port még így is jobban néz ki, de az alapból egy újabb játék is volt. Jobbak lettek a fények, a sötétben játszódó árnyékos pályák veszett stílusosan néznek ki, azt meg kell hagyni.
Lényegében ugyanazt a kőkemény kihívást nyújtó platformeralkotást kapjuk, mint tizensok éve. Jó hír, hogy ezt kiküszöbölve került be a Modern Mode nevű intézmény. Ezt választva több élettel kezdhetjük a kalandot, ami brutális előny. Régen két szívvel kezdtünk, ez háromra nőtt, ha pedig egy hordóból kiszabadítjuk Diddy Kongot, hatra emelkedik ez a szám a korábbi négy helyett. A játékmenetet könnyítő tárgyakból háromszor annyit vihetünk magunkkal (3 helyett 9). Így például a klasszikus, titkokat felfedő papagáj és hordók mellett olyan jópofa újdonságokat vásárolhatunk az öreg Cranky boltjában, mint a lezuhanástól megóvó zöld léggömb, vagy a sokak által mumusnak ítélt csillés és hordólovaglós pályákra való védelem (egészen pontosan két ütközést véd ki a szerkezet). Az utóbbi javak csak a stuff kisgépes verziójában voltak benne emlékeim szerint. Az egyedüli hátrány, hogy ha ebben a módban indulunk el, akkor többé nem válthatunk vissza az eredetire. Viszont akik régen nem tudták befejezni a programot a nehézsége miatt, azok most megkapják a lehetőséget. A felsorolt előnyök ellenére a Donkey Kong Country Returns még mindig egy kihívást rejtő játék, ezért ne essünk illúziókba.
Az egyszerű történetben a meglovasított banánok nyomába indulunk, majd fura álarcos szerzetekkel viaskodunk. Nem kell semmi extrára gondolni, simán végignyargalunk a sziget különféle régióin, amelyek végén főellenségharcok várnak. A pályákon banánokat és folytatási lehetőségeket gyűjtünk, jól elrejtett puzzle-darabkákat a koncepciós rajzokhoz, illetve a megszokott KONG betűket is érdemes bezsebelni. Feltéve, ha frusztrálni szeretnénk magunkat a piszok nehéz jutalompályákkal, amit ezek begyűjtése old fel világonként. Sajnos, ennek a játéknak a zenéit nem az a David Wise komponálta, mint az előtte lévő Donkey Kong címekét és DKCR után következő Tropical Freeze-ét. Azért a japánok is hallgatható dallistát hoztak össze, de szerintem nem ugorja meg az angol Wise munkáit.
Aki még sosem játszott korábban Donkey Kong-játékokkal, annak fura élmény lehet elsőre. A szokásosnál körülményesebb kezelésben lesz része, amiben a nehézkes játékmenet sem segít túlzottan. Gorillánk négykézláb cammog, de képes futni és gurulni is. Utóbbi a nagyobb távolság áthidalására is jó az ugrással kombinálva. Meg kell szokni, hogy simán belegurulunk a szakadékba, hogy aztán továbbszökkenjünk egy ugrással. A gurulás és az ugrás támadásra is alkalmas, de jól kell időzíteni, az ellenség fejére elég pontosan kell érkezni. Csapkodhatjuk a földet, hogy titkokat derítsünk fel, a hordókat eldobálva szintén felfedezhetünk dolgokat. Ketten is játszhatunk, ilyenkor a második játékos Diddyt irányíthatja. Egyedül tolva és kiengedve a csajszit az ugrást megspékelhetjük egy vitorlázással, így bátrabban ugrálhatunk a mélység fölött.
Donkey Kong tárgyakat is meg tud fogni, orrszarvú cimborán lovagolva pedig a tüskés csapdák sem állhatják útját. Rengeteg titok van a szinteken, mindegyiken többfajta minijáték is. Ezek ügyességi fajták, amelyek időre is mennek, és általában egy próbálkozást kapunk a teljesítésükhöz. Nem egyszerű a pályákat 100%-ra teljesíteni, még a titkokat jelző papagájjal sem. Ezek után még időre is lefuthatjuk ezeket, de a folyamatos gurulásokra kihegyezett speedrun nem mindenkinek az álma úgy érzem. Egy Mirror módban is teljesíthetjük a játékot, amivel akár 200% is kihúzható a Donkey Kong Country Returns HD-ből.
Elég változatos helyszíneken barangolhatunk kalandunk során. A dzsungeles és tengerparti szintek csak a bevezető, ahogy az elhagyott romok és barlangok sem a világ vége. Erdőben szaladgálhatunk, sziklás hegységet mászhatunk, és a gyártelep nem éppen vendégmarasztaló helységeiben tehetjük próbára képességeinket, hogy végül a vulkános terepen kerüljön sor a fináléra. Akik összegyűjtenek addigra minden betűt a pályákról és a bónusz szintekről a javakat, azok egy titkos helyszínre érkezhetnek. Ez a verzió is megkapta a 3DS-exkluzív felhős világot, így 10-re nő az elérhető régiók száma.
Mindent egybevetve vagy 150 pályát számlál a program, ami elég időre lekötheti a Donkey Kong-széria rajongóit. Kérdés, hogy mely rajongók ezek, mert hangulatában meg sem közelíti a stuff az eredeti trilógiát. Ez már egy másik éra, egy másfajta majomkodás. Lényegében a könnyített módon kívül semmi újdonságot nem tartalmaz, az előző Donkey Kong-játék Switch-portja pedig jobban sikerült, így a kettő közül még mindig azt ajánlanám jobban.
