A Robobeat egy egyszerű alapokon nyugvó akció-roguelike, egy úgynevezett ritmikus lövölde. Walkmanünkbe kazettánkat bepattintva megalapozzuk a ritmust, és annak gyorsaságát is. Egy lassú számmal komótosan puffogtathatjuk a felénk rohanó színes alakokat, a távolból lövöldöző mechanikus géplényeket.
Dual wield stílusban, azaz két lőfegyverrel egyszerre durrogtathatunk sosem apadó munícióinkkal a termekben megjelenő kisebb hordákat. A bal ravasz a bal stukker, a jobb pedig a jobb. Ezzel tisztában lévén már csak a különleges képességeket kell memorizálnunk az irányítón, mint például a védekezésre szolgáló parryt és egyéb trükkös varázslatokat.
Ugrálhatunk, becsúszhatunk, a falon futhatunk egy rövid ideig, közben az ütemre oszthatjuk a találatot és a halált. Némely fegyver feltölthető egy erőteljesebb lövés erejére, a fent felsorolt cselekvésekkel kombinálva pedig bónuszokkal díjaz a program. Néhány képesség elég gyökér módon került gombkiosztásra, legalább olyan kényelmes volt használni, mint amennyire körülményes játék közben képeket készíteni a cikkhez.
Sorban nyílnak ki a szintek a központi HUB-ban, feltéve ha győzedelmeskedünk a korábbi nagy egységben. Újabb magnókazetták, fegyverek és fejlesztések lesznek elérhetők kezdéskor, majd a menet alatt megszerzett pontjainkat a labirintus végén elkölthetjük permanens cuccokra. Egy teremből általában 2-3 ajtó is vezet a következőkbe, a szimbólumok pedig sokat segíthetnek a várható jutalmak mibenlétének megállapításában. Ez lehet egy választható kártya (például 25% értékkel megnő a mozgási sebességünk), erősebb ellenfelek, ajándékok stb. A design egyszerű, és általában egy domináns szín uralja az adott szintet. Az elsőnél a sárga, a másodiknál a zöld és így tovább.
A ránk törő alakok egyszerűek, mint egy síkidom, és körülbelül ugyanannyira látványosak is. Viszont az össznépi lövöldözés közepette ez lesz a legkisebb bajunk, örülni fogunk, ha fingani marad időnk. Nem hazudok, a Robobeat nem egyszerű, mármint a kihívás benne. Nem vagyok egy ügyetlennek mondható játékos a témában, de már a bevezető utáni pályák is nehézséget okoztak néhol. Pillanatok alatt elcuppan az életerő, rougelike játékmenetéből adódóan pedig a sikerélmény is a befektetett munkával arányos. Bár maga a „sztori” végigjátszható 5 óra alatt, a sok rejtett titok miatt ez a szám a többszörösére rúghat, de PlayStation 5-ön annyira nem játszatta magát (a saját zenék hiánya miatt). Pedig mindenkire gondoltak, és bekerült egy olyan kapcsoló is, amely száműzi a ritmusra lövöldözést az alkotásból. Mondjuk e nélkül meg tényleg kevés értelme van, hiszen ez adná azt a pluszt a képletbe. A zenék amúgy jók, és lehet rájuk tombolni, ha belemelegedünk a mókába, már a képernyő közepén futó segítséget sem kell figyelnünk, hanem hallás után durrogtatunk.
Engem a Robobeat most nem vitt el annyira, mint a démonos Doomra hajazó Metal: Hellsinger. Mondjuk ahhoz képest ez természetesen egy jóval kisebb volumenű cucc, amelyet a legkeményebb játékosok fognak értékelni, akik táncos lábbal rendelkeznek. Pár órára lefoglalt a teszt alatt, de a nehézsége miatt inkább csak zenéket hallgattam benne a korai pályákon, a sikerélményt kevésszer éltem át benne.
