Assassin’s Creed Shadows teszt – Nipponban megbúvó árnyak

Régen azt mondtam, hogy minden videojáték lehet 10 pontos, ha csupán egyetlen órát játszhatsz vele. Ez a kijelentés teljesen igaz a 2007-es, legelső Assassin’s Creedre, ami annak idején formabontó volt, jelentős kritikai sikereket ért el, és a kiadó legnagyobb franchise-a lett (számokban kifejezve 200 millió feletti eladásokkal büszkélkedve). Hibákkal jócskán rendelkezett, és a második rész fényében nem erős kifejezés, ha azt mondom rá, hogy ez volt a béta. Mégis valami elképesztő érzés volt, és ma is fel tudom idézni, ahogyan felmásztam az első kilátópontra, majd onnan a kamera körbepásztázta a városnegyedet. Az első rejtett pengés gyilkosságok is mámorítók voltak, majd rosszabb esetben az izgi menekülés, az akkor még szuperemberekből álló ellenséges katonák elől (vicces, hogy ez az Assassin's Creed Unityben változott csak meg, ahol nem volt minden őr alpinista).

Azóta egy tucat folytatást és főhőst megélt az Assassin's Creed széria, évente jöttek az epizódok a futószalagról, de még így is egy-egy élvezhető, biztonsági Ubisoft-játék volt a széria legtöbb része. A valós történelmi elemeket felsorakoztató alkotások más-más érába kalauzolták a játékost, ami a sci-fi-elemeket leszámítva még töriórának is elment. Ezt az egészet meghintették egy politikai orgyilkos szervezettel (a Testvériség), akik korokon át harcoltak a hataloméhes Templomosokkal. A jelenben játszódó szál volt sokáig az összekötő kapocs, amely szép lassan elinflálódott, majd bátran merem állítani, hogy a kutyát sem érdekelte már, a rajongókat a régi töri érdekelte.

Az évenkénti megjelenés már nem állt jól az Assassin’s Creednek, így pár évet pihentették, hogy megreformálva leheljenek életet a settenkedős sorozatba. Ez a cím volt 10 évvel az eredeti epizód után az Assassin's Creed Origins, amely teljesen új alapokra helyezte, átértelmezte az eddig látottakat. A szervezet gyökeréig ásó egyiptomi kiruccanás nemcsak a régi híveket csábította vissza, hanem játékosbarát újdonságai és a nagytérképes felfedezés tökéletes beugró volt bárkinek az AC világába. A sikert még párszor megismételték, a folytatások egyre nagyobbak lettek: az ókori Görögországot bemutató Odyssey és a vikinges Valhalla hónapokra elegendő felfedeznivalót biztosított a kalandozni vágyóknak. A rajongók évek óta sírtak (jogosan) egy ázsiai, teljes értékű felvonásért. Rossz volt látni, hogy egyes kiadók hogyan gyorsulták le a Ubit, majd születtek remek szamurájos játékok. A várakozás ideje végül lejárt, a már megjelenése előtt sok port kavart Assassin's Creed Shadows (erről később) végre megérkezett, hogy mindent beleadva mutassa meg, miért is szerethetjük még mindig ezt a műfajt és az Assassin’s Creedet.

Az Assassin's Creed Shadows egy központi indítóból érhető el, ez az Animus HUB, ahol helyet kaptak a már említett modern AC-k is (plusz a mostanit megelőző Mirage). Itt megnézhetjük a stuffok előzeteseit, megvásárolhatjuk azokat, vagy ha rendelkezünk velük, el is indíthatjuk őket. Az elképzelés arra a régen beharangozott dologra hasonlít, amire már senki sem emlékszik. Tudjátok, ez volt a „mostantól egy helyen lesz minden AC” mizéria. Önreklámnak jó, illetve ismét az Animus élményprogramban érezhetjük magunkat, tehát „valós” személyek bőrébe bújva élhetjük át emlékeiket. Szerencsére ez a jelenbeli szál olyan soványan képviselteti magát, hogy néhány dolgot leszámítva nem is érhető tetten, talán az 5%-ot sem éri el.

Az 1500-as évekbeli Japánban járunk, a Sengoku korszak végén, a polgárháborúk korában.Nincsen a játék részletekre bontva, nem is igazán szakítják meg azt, bár három nagy fejezetre osztották (ha nem lenne trófea/acsi ezekre, akkor az életben nem is jönnénk rá). Az 1500-as évekbeli Japánban járunk, a Sengoku korszak végén, a polgárháborúk korában. Egészen pontosan Nobunaga térhódítása közben veszi fel a fonalat, az egyik szamurája szemszögéből. Ez a fiatalember lenne Yasuke, a hírhedt afrikai harcos, akit a portugálok hoztak magukkal rabszolgaként, majd a nagyúr érdekesnek találta és a szolgálatába állította. A valóságban Oda Nobunaga vazallusa volt, a pontos státusza kérdés a mai napig (a rossz nyelvek szerinti verziót nem írnám le, keressen rá, akit érdekel). Mindenesetre itt is elég badass karakternek van ábrázolva, bár jóval visszafogottabb, mint mondjuk a Netflix animációs sorozatában láthattuk. Itt tökéletesen belesimul a kultúrába, ahogy elsajátítja azt az évek során.

Az AC Shadowsban Yasuke kitanulta a japán kardvívást, és egyéb készségekre is szert tett, a történetbe pedig később kapcsolódik be, addig egy másik hőssel kell beérnünk, az agilis Naoe-val. Viszont már a prológusban kaphatunk egy szeletet abból, hogy nagyjából mi vár ránk 10-15 játékóra múlva az óriás harcos képében.

Yasuke egy valódi tank, brutális nyers ereje ötvöződik a kifinomult harci technikákkal. A fekete szamuráj képes faltörő kosként lakatosmunkát végezni, nagy állóképessége miatt megállja a helyét egyszerre több ellenfél ellen, és jól bírja a csapásokat is. Kivégzései brutálisak, megfélemlítik a delikvenst, nem rejti véka alá jöttét. Képes szó szerint kardélre hányni az ellent, majd felemelni, de simán elintézi azt is, hogy többet ne keljen sapka miatt aggódnia az áldozatnak. Mozgása komótos, nehézkesnek hat a nehézpáncélja és a termete miatt, magasabb helyekre limitáltan tud feljutni, leugrani pedig inkább csak esni fog (ez az egyik legviccesebb momentum, ahogy „bizalomugrást” próbál a szénakazalba prezentálni, sose tudtam megunni a játék alatt). Erős fizikuma lehetővé teszi nehéz tárgyak cipelését („bomba”) vagy dolgok tologatását. Ezek opcionális katakombák felfedezésénél érhetők majd tetten.

Az Assassin's Creed Shadows visszatérő, központi eleme a gyűlöletspirál lesz, amelyben hőseink keservesen tekeregnek majd.Akivel több időt fogunk eleinte eltölteni, az egy fiatal shinobi hölgyemény (lényegében nindzsa), Naoe lesz. Az Iga-klánból származó lány faluját lerohanják, és elrabolják a vezetőre bízott kincset. Mint kiderül, a Testvériség jelen van a klánban, így kerül már korán Naoe alkarjára az ikonikus rejtett penge, amely az orgyilkosok egyik ismertetőjele. Bár Naoe semmit sem tud a háttérben lapuló igazságról, amit majd mi, a játékosok fogunk lassacskán felgöngyölíteni, ahogy a 12 főt számláló, minket megtámadó csoport után eredünk. A fura maszkokat hordó, magukat csak Új sógunátusnak nevező rejtélyes szervezet adja a sztori gerincét. Minden egyes embernek rendesen utána kell járnunk, információt szereznünk róluk, majd merényletet végrehajtani a bosszú nevében. Az Assassin's Creed Shadows visszatérő, központi eleme a gyűlöletspirál lesz, amelyben hőseink keservesen tekeregnek majd.

Döntéseink kihatással lesznek szereplők életére, de ezt akár átkapcsolhatjuk és játszhatjuk kánon módban is, ahol a gép dönt helyettünk a „rendes” megírt sztori szerint. Naoe egy, az árnyak közt osonó, képzett, fürge gyilkos. Apropó, az árnyaknak külön szerepe van a játékmechanikában, ahogy a bokrokhoz hasonló menedéket biztosít egy-egy árnyékos felület, ahol elidőzhetünk és várhatunk a megfelelő alkalomra. Teljesen láthatatlanok nem leszünk, de segít, ha kioltjuk a fényforrásokat, így szépen lesből szedegethetjük le a szemben állókat.

Távolsági fegyverként kunai, shuriken, füstbomba és csengettyű is használható, ezeknek külön szerepük van. Az első például halálos a gyanútlan, nem teljes páncélban díszelgők ellen. Most először lehet a guggolás mellett kúszni is, így még jobban sunnyoghatunk a terepen.

Naoe és Yasuke is három-négyféle fegyvertípussal, úgymond harcmodorral rendelkezik, ezeket külön-külön fejleszthetjük sokféle készség elsajátítása érdekében. Naoe emellett Yasuke ellentétje, bár a közelharcban is megállja a helyét. Inkább a mozgásban érhető tetten a legnagyobb difi: a hölgyemény csáklyát használva képes szinte bárhová felhúzni magát, és ha nem expert lopakodós módba játszunk, akkor a tetőn még biztonságban is leszünk (a szélén állva azért kiszúrnak). Továbbá Naoe egy sor akrobatikus parkourmozdulatra is képes, így magaslatokról szaltózhat le, vagy ügyesen húzhatja fel magát komolyabb magasságokba. Látványos, szórakoztató mechanika.

Csak Naoe rendelkezik a széria másik jellegzetes képességével, az eagle visionnel. Ilyenkor át lehet látni a falakon, és bejelölni a célpontokat és kincseket. Szép csúnya színekben pompázik a látótér, vöröslenek az emberek, de ezt ilyennek szoktuk meg. Viszont mindkét hős használhatja a „megfigyelés erejét”, amellyel sajnos a modern szériában bevezetett madarunk szemszögéből való vizsgálódás ugrott. Saját csipás szemünkre hagyatkozhatunk immáron, ami nem annyira jó móka, mint a korábbi, de így is hasznos játékelem. Látnivaló egész sok minden akad a Japán középső részében bebarangolható területen (Osaka, Kyoto stb.).

A valóságban is létező templomokba zarándokolhatunk el, de legtöbbször a természet gyönyörteli lágy ölén fogunk kirándulni.A valóságban is létező templomokba zarándokolhatunk el, kastélyokba mászhatunk be, és harcolhatunk a túlerő ellen, de legtöbbször a természet gyönyörteli lágy ölén fogunk kirándulni. Mert az Assassin's Creed Shadows egy valódi kirándulós játék, ahol a napszakok váltakozása mellett szépen telik az idő, és az évszakok is sorban követik egymást. Teljesen más látképet ad a tavaszi cseresznyefavirágzás, ahogy az őszi vörösjuharlevél-szezonnak is megvan a maga varázsa. Télen nehéz a járás a hó miatt, hőseink csak úgy törik maguk előtt a ropogós havat. Ezt érezhetjük is a DualSense haptikusságának hála, ahogy az esőcseppek is szépen dorombolnak a kontrollernek köszönhetően. A kilátópontokra felmászva maximumra emelik a látványt, ahogy ellátunk a távolba az erdőkkel és hegyvidékkel tarkított horizonton. A messzeségben pompázó vízeséshez, tengerhez el lehet jutni, a távolban kirajzolódó kastély falait meg lehet mászni. Távolságok vannak, amiket lóháton is leküzdhetünk, de ha nem az úton haladunk, akkor sokszor felakadhat a hátas valami tereptárgyba a környezetbe. Légvonalba gyalog is megpróbálhatunk átkelni a tájon, de nem egyszer szó szerint nem látjuk így a fától az erdőt, mert csak azt kapjuk az arcunkba. Mégis ezt a fajta gyalogtúrát találtam a legjobb elfoglaltságnak, ahogy az AC Origins nagyságához hasonló területet fedeztem fel.

A Shadows az Anvil engine továbbfejlesztett változatát használja, amely felel a környezet rombolhatóságáért, jobban használja a világítást, az évszakoknál az átmenetet biztosítja, valamint a fegyverekkel okozott sebzések pontossága is az erőssége. Jól dübörög, néha tapasztaltam csak frame-zuhanást, de ezt biztosan javítják idővel, mert általában fix helyeken fordult elő. Hibák akadnak, ezek nagy része vicces, mint amikor felkapaszkodtam egy pagodára és onnan kilőttem a végtelenbe és tovább egyfajta Buzz Lightyearként. Vagy ilyenek még az alvó őrök, akiket általában 2-3 alkalommal kell nyakon szúrni, mire rájönnek, hogy meghaltak. Más bugok olyanok, amelyeket évek óta ismerünk/szeretünk, és már fejbiccentve köszönünk nekik, jó barátként üdvözöljük őket. Néha bevadul a természet, és ámokfutó bolondokként viselkednek az állatkák, akiket bántani, gyilkolni ebben az alkotásban nem lehet. Viszont Naoe csendéleteket készíthet, ha a közelükbe tudunk osonni, ilyenkor egy szép, természetből vett jelenetsorral gazdagodunk.

A lopakodós stílus mellett (ami teljesen opcionális, de eredményes), rengeteget fogunk majd harcolni. Nagyon jól sikerült és látványos harcokat nyomhatunk, ami már egy kiforrott rendszeren alapszik. Gyenge és erős ütésekkel kombózhatunk, illetve fegyverspecifikus különleges támadásokat hajthatunk végre. Ezek feltörik az ellenség páncélját, ami stílusosan le is esik róluk, nem mellesleg elég király animációt kaptak. Fontos a védekezés elsajátítása, ami egyszerű és játékosbarát, nem kellenek szupermacska reflexek egy-egy parry vagy dodge mozdulat kivitelezéséhez. Ami viszont zavart, hogy hiába állnak sokan körülöttünk, nincs akkora nyomás rajtunk, mert egyszerre csak egy, max. két katona támad ránk. Egyszerre két fegyvert készíthetünk be, ezeket támadás közben is cserélhetjük, valamint státuszváltozást is okozhatunk a szemben állóknak (például vérzés, méreg). Yasuke a tank, szamurájkardja és más méretes eszközei mellett használhat íjat és egyszerű puskát is (mondjuk az utóbbi újratöltése hosszadalmas). Harc közben a robbanó köcsögöket meglőve akár pontot is tehetünk az ügy végére. A környezet rombolható, a haddelhadd közben csak úgy törnek majd az edények és repked a bambusz.

A lenyűgöző látványvilág mellett a zene is sokat dob a hangulaton. A klasszikusnak számító japán melódiák mellett olyan jópofa mixeknek lehetünk fültanúi, amelyek piszok jól működnek a stuffban. Ahogy az AC Originsben ambient dallamok keveredtek ősi egyiptomi hangszerekkel, most itt a modern trap és alt. rock dobja fel a betéteket. Valami eszméletlen a végeredmény, nagyon jó az összhatás, ami érdekes módon illik az egészhez. Szinkronok tekintetében az angol hangsávot választottam, főleg Yasuke miatt, de nem csalódtam a többi színész munkájában sem, mind élvezetes alakítást nyújtanak.

Hőseink továbbviszik a Testvériség szellemét, amit egy bázisból irányítanak, ez lesz a menedék is. Itt a Valhalla mintájára épületeket húzhatunk fel, amelyek különféle extrákat adnak, például kovácsműhelyt. Viszont a fix lehelyezés helyett most már Simsezhetünk, és egy nagy játékterületen pakolászhatjuk az házikókat. Hiába a sokfajta megvásárolható kozmetika, növény és állatka, ez a rész elég putrisra sikeredett, az ezzel való bíbelődés a nulla felé konvergált nálam, de nem vagyunk egyformák. Cserébe ez egy külön területen fut, és nem a játék világának térképén. A megszerzett szövetségeseinkkel beszédbe is elegyedhetünk eme területen. Társaink a harcok közben lesznek hasznosak, vagy pedig a lopakodás közben aktiválható majd a képességük. Romantikus viszonyt is folytathatunk velük, ha teljesítjük az egyedi történetüket. Nem csak a bázison lehet pihenni, szerte egész Japánban kiépíthetünk kisebb mendékeket, amelyek a kilátópontokhoz hasonlóan gyors utazást is biztosítanak a régiók közt és azokon belül.

Kifejezetten ajánlom ezt a felvonást a japán téma és az Assassin's Creed kedvelőinek.Az Assassin's Creed Shadows hatalmas játszóterét az említett látványosságok mellett próbálták feldobni néhány minijátékkal. Ami igazából jó lenne, ha nem ismétlődnének 1602-szer. A három-négy különféle activity már a könyökünkön fog kijönni a sokadik menet után. Rengeteg gyűjtögethető dologra is bukkanhatunk, amelyeket bizonyos NPC-k fognak díjazni. Sok küldetést felvehetünk majd náluk, ami a sztorit nem fogja előremozdítani, de rengeteg tapasztalati és képességpont üti majd a markunkat. Ebből sosem lesz elég, mert minden képességfát nem fogunk tudni feloldani úgyse a játék folyamán. Ilyen tevékenységekből baromi sok került a programba, ahogy a levadászható szervezetek/gittegyletek is csak jönnek és jönnek. Ezek érdekesek, többször is eldönthetjük a helyzetet mérlegelve, hogy valóban halált érdemel-e az áldozat a bűnszervezetben. Vannak viccesebb küldetések is, mint a természetfeletti vonalon mozgó Yokai-misszió névre hallgatóak. Általában véve van valami tanulság, de sok függ attól is, hogy a két hős miként reagálja le a szituációt (mi dönthetjük el). Nem biztos, hogy a bosszú mindig a legjobb orvosság.

Az Assassin’s Creed Shadowt néhol repetitív játékmenete ellenére is egy élmény volt felfedezni. A japán szellemiség tekintetében a Ghost of Tsushima és a Rise of the Ronin közé tudnám elhelyezni, de az Assassin's Creed epizódok közül is az egyik kedvencemmé avanzsált. Játékidő tekintetében is a még vállalható hosszúságúak közé tartozik, nekem 70 óra volt kirándulva és minden küldetést teljesítve. A 40 órásra írt történet nem kamu, csak a tömény felfedezés és kóborlás mellett úgysem lehet ezt a számot nagyon leszorítani. Biztosan hetekre leköti az arra érdemeseket – kifejezetten ajánlom ezt a felvonást a japán téma és az Assassin's Creed kedvelőinek.