Benoît Sokal Syberiája – bizton állíthatom – újjáteremtette a point-and-click kalandjátékok műfaját. Voltak más próbálkozások is, de a mester főműve minden ízében tökéletes volt: a történet, az akadályok és rejtvények, de leginkább a látványvilág. Sokal nagyon tehetséges grafikus volt, aki imádta vegyíteni a technológiát – rézcsövek és fogaskerekek – a néprajzi elemekkel. Ezzel hozta létre azt a miliőt, amellyel örökre beírta magát a kalandjáték kedvelők szívébe.
Persze nem a Syberia volt az első műve, már korábban is jelent meg játéka: az Amerzone. Bár csak három évvel előzte meg a Syberiát, az akkor még olyan nagy különbség volt a technológiában, hogy nem ütött akkorát: előre renderelt, alacsony felbontású kis videókból állt, ahol sokkal több volt a játékos képzeletére bízva a látvány tekintetében, mint a 2002-es Sybériánál. De a fő játékának sikere után felkapták az Amerzone-t is (többek közt azért, mert a Syberiában is utalt erre a világára). Én annak idején a legősibb iPaden próbálkoztam meg az Amerzone-nal, de valahogy az elején nem fogott meg, és akkor ezért félbehagytam.
A Mester sajnos elhunyt 2021-ben, a Syberia negyedik részének – a The World Before-nak – megjelenése után. Így Kate Walker történetének a befejezése bizonytalanná vált. Szerencsére a Microids nem csapott össze valami fércmunkát ötödik rész gyanánt, hanem inkább felújították az Amerzone-t, The Explorer’s Legacy alcímmel. Tisztelegve ezáltal az alkotó Benoît Sokal emléke előtt. Mivel félbehagytam annak idején, ezért nem tudom összehasonlítani az eredetivel annál jobban, ahogy az összehasonlító videók, de mi is lehetne jobb megmérettetés, mint az, hogy a felújított változatot örömmel játszottam végig a stáblistáig.
Az Amerzone sok tekintetben előjáték – vagy csúnyábban fogalmazva: piszkozat – Sybériához. Főhősünknek itt nincs önálló története, mint Kate-nek, mi csak a nagy öreg nyomait követjük, aki hasonlóan Hanshoz itt is előkészítette az utunkat. Bár ő kevesebb rezet használt fel, mint Voralberg, és Amerzone őserdeihez jobban illően inkább fával és liánkötéllel operált. De már felfedezhetjük az alapokat, amelyek a Syberia sikeréhez vezettek.
Tehát kalandor újságírók vagyunk, akik egy öreg professzor, Valembois hívására nekivágunk Dél-Amerikának, hogy helyrehozzuk Valembois hibáit, és megmentsük Amerzone-t. Állomásról állomásra haladva kell megoldanunk a helyi problémákat és megnyitni utunkat járművünk előtt – tiszta Syberia. Bár a jármű most nem egy vonat, hanem egy sokkal multifunkcionálisabb hidraflot: ami ha kell, repülő, ha kell, hajó vagy tengeralattjáró, de akár helikopter is lehet. Számomra a játék egyik legvonzóbb része épp ez a jármű. Részletessége, funkciói és persze a technikai szépsége egyaránt lenyűgöző.
A felújítást ebben az esetben őszintén megcsinálta a Microids. Manapság a textúrák HD-ra cserélését szokták „felújításnak” nevezni. Ezzel szemben a Amerzone: The Explorer's Legacy egy teljesen nulláról újraírt játék, amely megtartotta az eredeti történetét. De csak azt. A játék nem előre renderelt – ezt a vízesésnél felbúgó videókártya-ventilátorom is igazolhatja. A látvány – az épített és természetes környezet – lenyűgöző. Épp ezért nem értem, hogy a megjelenő karakterek – nincs sok NPC a játékban, de ők mind – eléggé közepesen néznek ki. A képernyőképeken még nem is annyira, de a játékban, mozgásban egy jó tíz évvel ezelőtti érzése van tőle a játékosnak.
Az irányítás pont olyan, mint az eredeti játékban, azaz első személyű látásunk van, de nem mehetünk akárhova, csak az előre meghatározott irányokba kattintva sétálunk át oda. De a mozgást nagyon szépen leanimálták. És az egész játék annyira jól néz ki, hogy szinte végig az WASD billentyűkön volt a kezem, annak ellenére, hogy ezek teljesen használhatatlanok, mégis FPS hangulatom volt. És bár igaz, hogy a két nehézségi fokozat közül a könnyebbiket választottam – amikor megtekinthetők az elérhető hotspotok –, de így tényleg csak egyetlen egyszer akadtam el. (Naná, hogy a videókártya-nyuvasztó vízesésnél!) És azt is sikerült a fiam segítségével megugrani.
A játékban lévő naplónk elsőre feleslegesnek tűnik, de az átlátható történeten túl sok kis melléksztorit mesél el, az itt-ott beszerezhető információmorzsák összeillesztésével. Illetve itt láthatjuk a következő feladatainkat is. A feladatok mellett pedig beépített hintek segítenek, ha elakadnánk. Egy párszor használtam őket, és mindig segítettek, kivéve azt az egyet.
Tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy teljesen modernre újították fel az Amerzone-t, hiszen nincs szükség végigjátszások böngészésére. Mindez sajnos az első két Syberiára nem volt jellemző. Persze az Amerzone rövidebb és egyszerűbb is a Syberiánál. De azért így is 6-7 óra játékidőt tartalmaz, és egy komplett kis történetet kap, aki még nem játszott az elmúlt évszázadban az eredetivel.
