A játékkészítés nagyon komplex folyamat, és sajnos mióta létezik játékipar, azóta léteznek olyan játékok, amelyek hol már a tervezés, hol a fejlesztés során elvéreznek, és egy-egy előzetesen, esetleg korai demón túl a nagyérdemű semmi kézzelfoghatót nem kap belőlük. Ezen játékok listáját gazdagította sokáig a Captain Blood, az orosz Akella majdnem egy évtizeden át fejlesztett, majd végül törölt God of War-klónja is, amely 22 évvel a fejlesztés megkezdését követően nemrég megjelent.
A történet úgy kezdődött, hogy az Akella a 2000-es évek elején szép sikereket aratott különböző kalózos játékaival, mint a Sea Dogs és a Pirates of the Caribbean (amelynek eredetileg semmi köze nem volt a Disney-féle filmsorozathoz, ám miután megszerezték a jogokat, átnevezték). 2003-ban jelentették be, hogy következő játékuk Rafael Sabatini híres Blood kapitány regényeit fogja feldolgozni. Eleinte Xbox kalandjátéknak készült, majd a God of War sikerét látva műfajt váltott, hogy aztán a fejlesztés elhúzódása miatt később már Xbox 360-ra készüljön. Felidézni is nehéz, milyen kafkai fejlesztői poklot járt be a játék hét év leforgása alatt, mennyi csapaton belüli átszervezéssel és irányváltással a háttérben – a lényeg, hogy mire 2010-re a Captain Blood elért abba az állapotba, ahol már csak pár hónap választotta el a megjelenéstől, a kiadó csődbe ment, a játékot pedig vitte magával.
A történet teljesen váratlanul 2020-ban folytatódott, amikor különböző torrent oldalakra kiszivárgott (nagy valószínűséggel az eredeti fejlesztők által) a játék teljes forráskódja a 2010-es állapotból. Ez 2022-ben felkerült a GitHubra is, lehetővé téve az érdeklődőknek, hogy kellő eltökéltség és kíváncsiság mellett végre kipróbálhassák, milyen is lett volna az orosz fejlesztésű, kalózos God of War-klón. Úgy tűnt, hogy a történet itt végleg véget ér, és az archivisták számára happy enddel zárul, mivel sikerült a játéktörténelem egy ilyen apró morzsáját megmenteniük az utókor számára – de aztán belépett a képbe a SNEG nevű kiadó, amelyet az Akella és a 1C Company veteránjai alapítottak.
A SNEG-et szokás úgy jellemezni, mintha a GOG és a Nightdive munkatársait felturbózták volna nyers adrenalinnal és napi egy üveg vodkával fejenként, céljuk ugyanis olyan kevésbé ismert videojátékok megmentése az utókor számára, amelyekhez gyakran a szerzői jogok és megszűnt kiadók után hátramaradt káosz legmélyebb bugyraiba kell alászállniuk. A Captain Blood eredeti fejlesztőinek támogatásával és a General Arcade csapatának bevonásával – akik ahelyett, hogy elrettentek volna a közel 20 éves, orosz fejlesztésű egyedi játékmotortól, csupán kihívást láttak benne – megszerezték a játék jogait, majd bejelentették, hogy befejezik és kiadják a Captain Bloodot.
A játék pedig meg is jelent minden jelentősebb platformon, a játékosok így végre a kalózzá vált Dr. Peter Bloodot irányítva mérhetik össze erejüket spanyolokkal, kalózokkal, vívhatnak főellenfélharcokat, süllyeszthetnek el ellenséges hajókat, miközben a legyőzött ellenfelek által hátrahagyott aranyérmékből folyamatosan fejleszthetik alaptulajdonságaikat, kombóikat és kivégzőmozdulataikat is. Nincs mit szépíteni – a Captain Blood bizony elég kritikátlan koppintás, amely egyedül kalózos témájával mutatott volna újat. Egyébként ha az eredeti tervek szerint jelenik meg 2010-ben, harmatgyenge történetével, repetitív szegmenseivel, egyenetlen nehézségi szintjével 50-60% körüli értékelésekkel landolt volna a büdzsékategóriában.
A SNEG és a General Arcade varázslata ellenére (achievementek, modern felbontások támogatása, magyar felirat) pedig a játék igazi érdeme tulajdonképpen a puszta tény, hogy megjelent, és olyan, mint egy igazi időkapszula, egy olyan korból, amikor ennyi ambíció is elegendő volt a viszonylagos sikerhez, és amikor az akciójátékok elmaradhatatlan részét képezték a kritikátlan mértékben agyonhasznált QTE-szegmensek. A nosztalgia rózsaszín lencséi mögött egy minden tekintetben középkategóriás játék bújik meg, amelynek hányattatott sorsa egyszerre érződik az egyes átvezetők alatti botrányos hangkeverésen (voltak átvezetők, ahol bárhogy játszottam a hangerő-beállításokkal, szinte némák voltak a karakterek a zene és az effektek hangjai mellett) és a játék vége közeledtéhez erősen foghíjas történeten is, amelyből mintha egész pályák, vagy legalábbis szegmensek maradtak volna ki az idő szűkössége miatt.
Mindezek ellenére, megfelelő szintre igazítva az elvárásaimat kifejezetten jól szórakoztam a Captain Blooddal, ha pedig a játék maga nem is vonul be a játéktörténelem nagykönyvébe, a puszta tény, hogy egyáltalán megjelent, hogy győzelmet arattak a fejlesztők, akik csak látni szerették volna, hogy a játékuk a nagyérdemű elé kerül, és fennmarad az utókor számára, hihetetlenül pozitív jelenség egy olyan iparban, amely egyébként Krónoszként emészti fel saját alkotásait, amint azok nem biztosítanak kellő nyereséget. A SNEG és a General Arcade csapata előtt is le a kalappal – csak remélni tudom, hogy ha képesek voltak egy olyan címet is feltámasztani, mint a Captain Blood, határt már a csillagos ég sem jelent majd számukra. Van még bőven ebből a generációból olyan cím, amely megérdemelné, hogy visszatérjen, ismét elérhetővé váljon a játékosok számára.
