A tavalyi év egyik kellemes meglepetése volt a Slitherine-nél készült Terminator: Dark Fate – Defiance. A franchise már több videojátékot is kapott (bár messze nem annyit, amennyit a rajongók szeretnének), ám ezek között eddig nem volt stratégia. Ezen változtatott a Dark Fate, amely az emberek és a Legion robotjai közti háborút tárta elénk. A kampány során több emberi frakciót is megismerhettünk, akik mind saját céljaikért küzdenek többnyire a robotok, de olykor egymás ellen is. Mindez játékmenet szempontjából egy erőforrás-menedzsmentre épülő RTS-t eredményezett, ahol az egységeinkre úgy kell vigyázni, mint a hímes tojásra, mert itt bizony az ember a legértékesebb erőforrás.
A premier óta már jó másfél év eltelt, de a Slitherine ez idő alatt sem engedte el a játékot, sőt. Már két nagy sztori-DLC is érkezett hozzá. Az első a We are Legion volt, amelyben a játékosok egy teljesen új kampányt teljesíthettek, ezúttal a robotok oldalán. A továbbfejlesztett seregmenedzsment és a Legion oldalán elérhető különleges egységek izgalmassá tették az új kampányt. De a készítőknek még mindig volt újdonság a tarsolyában, ezért elkészítették az Uprising DLC-t is. Utóbbiban újra az emberi ellenállás oldalára kerülünk, ám az alapjátékhoz és a We are Legionhöz képest alig van érdemi újítás.
Az Uprising nem sokkal az előző DLC eseményei után játszódik, a helyszín pedig továbbra is a jellegzetes, kiégett, lerombolt USA. A történet középpontjában eddig álló Church hadnagynak valahol máshol akadt dolga, ezért ránk bízta a terület biztosítását. A játékosoknak egy hatalmas térképet kell szektorról szektorra elfoglalnia. Igen ám, csakhogy több más frakció is hasonló célokkal van jelen, köztük a Legionnel, de ott van a Marauders, az Integrators és a Cartel is, de van egy szövetséges frakció, a Movement is. A térkép 22 zónából áll, amelyek e frakciók fennhatósága alá tartoznak, nekünk pedig fokozatosan kell zónáról zónára haladva elfoglalni őket. De ez finoman szólva sem lesz sétagalopp, az ellenség ugyanis kőkeményen ellenáll, ráadásul még könnyű fokozaton is úgy érezni, hogy jelentős túlerőben van. Szerencsére nem mindenki ellenséges, vannak semleges felek is, akik jó pénzért a segítségünkre lehetnek, egyébként nem avatkoznak bele az eseményekbe.
A játékosok maguk dönthetik el, hogy milyen sorrendben támadják meg a zónákat, de persze nagyon fontos odafigyelni az azokról megszerezhető információkra is, hiszen ezek mutatják meg, mennyire kemény fába is vágjuk a fejszénket. A pályákon jellemzően hat-hét stratégiai pont van (épületek, telephelyek stb.), amelyeket el kell foglalni és meg kell tartani. A harcoló felek azonos pontszámmal indulnak, de amelyik csapatnak kevesebb elfoglalt stratégiai pontja van, annak gyorsabban csökken az összpontszáma, aki pedig eléri a 0-t, az elveszítette a csatát és a zóna a másik félé lesz. Maga a pályákon való játékmenet az alapjátékból már ismerős lehet, ám itt még ahhoz képest is sokkal jobban kell vigyáznunk az egységeinkre, akik kifejezetten könnyen halnak.
Mielőtt megtámadnánk vagy védenénk egy zónát, lehetőségünk és szükségünk van rá, hogy menedzseljük az egységeinket. Mi határozhatjuk meg, hogy a rendelkezésünkre álló seregből mennyit és milyen felszereléssel vessünk be. A már meglévő gyalogsághoz vásárolhatunk fegyvereket, azokhoz kiegészítőket, páncélokat. A járművekhez fejlesztéseket és fegyverrendszereket. Emellett itt van mód feltölteni a lőszerkészleteiket, ellátni őket kiegészítő felszerelésekkel, illetve az elesett bajtársakat helyére is itt tudunk toborozni. Ám az erőforrásaink szűkösek, főleg emberek terén, ráadásul a járművekhez személyzetet is ki kell jelölnünk. A bevetéseken sem kell egyből minden egységünket csatába küldeni, lehet néhány tartalékolni is, ha később szükség lenne rájuk. Itt fontos megjegyezni, hogy minden egység fejlődik, éppen ezért nagyon kell rájuk vigyázni, mert a tapasztalatuk pótolhatatlan, ha elveszítjük őket.
Az Uprising DLC nem akarta gyökeresen megváltoztatni az alapból is remekül működő játékot. Tulajdonképpen nem is akart több lenni némi pénzért megvehető extra pályánál és egységnél, ezt pedig maximálisan teljesíti is. Hogy ez mennyire éri meg azt a néhány ezer forintot vagy mennyire nem, azt már mindenkinek magának kell eldöntenie. Nekem mindenesetre egy kicsit olyan érzésem volt, mintha az EA-re jellemző módon a teljes játék bizonyos tartalmait egyszerűen paywall mögé rejtették volna a készítők, vagyis ahhoz, hogy minden kampányt megkapjunk, az alapáron túl is fizetnünk kell. Bár valójában nem erről van szó, de az érdemi újítások minimális mennyisége miatt mégis egy picit ilyen érzést kelt az Uprising DLC. De ezzel együtt is a játék rajongóinak érdemes lehet beruházni rá, mert még mindig jó szórakozást és kellően nagy kihívást jelent a Legion robotjai ellen háborúzni.
