Amikor megszületett a fiam, az első kérdésem az volt a feleségemhez, hogy szerinte hány éves korában kaphat először LEGÓ-t. Aztán felnőtt, és legtöbb kortársához hasonlóan ő is nagyon szeret legózni. Amikor eljött az idő, és videojátékozni kezdett, adódott, hogy – a kötelező Minecraft mellett – legós játékokat választott. Ráadásul ezek többsége kooperatív, úgyhogy együtt kaszabolhattuk végig az összes ilyen játékot (Indiana Jones, Star Wars, LEGO Movies stb.). Csak az a baj, hogy ezek egyrészt agyatlan püfölős játékok, másrészt a színvilága és az effektjei nagyon fárasztanak. Felüdülés volt a LEGO Bricktales, ami egy ráérős, építkezős puzzle-játék volt. Sajnos csak egyszemélyes, de ketten kellettünk hozzá, hogy rájöjjünk a különböző rejtvények és kihívások csínjára-bínjára.
Ezek után persze feldobta nekünk a Steam a LEGO Builder’s Journey-t is, amelyben szintén legós rejtvényeket kellett megoldani, de a lényege mégis a szépség volt. Mivel fiam is szívesen készít olyan LEGO diorámákat, amelyeknek nem a története a lényeg, hanem a hangulata, ezért hamar beszippantott minket ez a hangulatjáték. Így boldogan csaptunk le a folytatására, a LEGO Voyagersre, amely már teljesen kooperatív játékmenetet kínál.
A LEGO Voyagers méltó utóda a Builder’s Journey-nek: művészien elkészített – sokszor absztrakt módon leegyszerűsített, letisztult – és nagyon hangulatos diorámákon keresztül kell végighaladnunk két, 1x1-es LEGO-kockával. Már a Journey-ben is végtelenül egyszerű figurák voltunk, de itt egy kék és egy piros kockából állunk. És nem „megyünk” a pályákon, hanem a fizikai törvényei szerint gurulva, bukdácsolva, mintha csak magunk gurigatnánk egy kockát a LEGO-építményeink között. És mivel a játékban egyáltalán nincsenek szövegek – se a szereplők nem beszélnek (hogyan is beszélhetne egy LEGO-kocka?), se feliratok nincsenek sehol –, ezért mindenre a hangulatból kell rájönnünk.
Nagy vonalakban arról szól a játék, hogy két kocka egy űrközpont közelében lakik, és nap, mint nap nézik a felszálló űrhajókat. Ezért aztán ők is szívesen építenek és játszanak játékűrhajókkal, míg egy nap el nem indulnak, hogy igaziból is űrhajósok lehessenek. Nem mondom, hogy minden ponton értettem a sztorit, de közösen azért mindig rájöttünk, hogy mit is kell tennünk ahhoz, hogy továbbjussunk. És most már persze mindezt tényleg közösen, egy-egy kontrollerrel a kezünkben. Mi lokális kooperatívot választottunk, de lehet online is játszani egy távolabbi ismerőssel.
Minden alkalommal, amikor elfogyott a játszós időnk, és abba kellett hagynunk, úgy álltunk fel, hogy ez mennyire jó! Nyilván nem egy AAA-s játék, de egyszerre nagyon hangulatos, látványos, és közben kihívásokkal teli, megoldandó fejtörők elé állít, amelyeknek a megoldása nyilvánvaló sikerélményt okoz. És ez összeadódva egy nehezen leírható, de mégis nagyon jó érzés. Mindezt pedig felszorozza a közösen megélt élmény: az, hogy közben persze beszélgetünk. Eszünkbe jut egy jó sztori vagy egy közös emlék, amit felemlegethetünk. Igazi minőségi, együtt töltött idő. Ebben mindhárom fentebb említett játék zseniális.
A LEGO Voyagers nem hosszú: 5 óra alatt végigjátszható, ezért érdemes nem rohanni vele. Ki kell élvezni minden kis részletét. Hiszen a fő csapáson kívül el lehet benne kóricálni, és a nem fontos részeivel is szórakozni. Például az egyik helyen találtunk egy 3x3-as mezőt, és mellette pár darab kétszínű korongot. Úgyhogy adta magát, hogy tik-tak-toe-zzunk rajta egyet. Vagy sok helyen találhatók minijátékok, amelyekkel nem kell, de lehet jópofáskodni. Ráadásul a végigjátszás után ránéztünk az achivementekre, és rájöttünk, hogy a maradékok mind megvalósíthatók, úgyhogy akár még egyszer belerakhatunk 5 órát. Csak most színt fogunk cserélni, mivel a két kocka néha (főleg a végjátékban) más feladatokat kell megoldjon.
Barátoknak, pároknak és családoknak is nagyon jó szívvel ajánlom a LEGO Voyagerst. Ha eleve szeretitek a LEGÓ-t (és ki ne szeretné?), nem zavar titeket egy lassú művészfilm, és még a rejtvényeket se vetitek meg, akkor ez egy tökéletes választás estéről estére.
