A Syberia első részéről rengetegen írtak rengeteget, és mi is rengetegszer végigjátszottuk. Ahogy a családtagok cseperedtek, újra és újra végig kellett mennünk Kate Walker kalandján, mivel megfoghatatlanul elbűvölt mindenkit a történet és a hangulat. No meg az első részen átvezető kettősség – a valóság, a jog gránitba vésett hidegsége az ügyvéd hősnővel, aki vergődik a másik világgal: a mesékkel, a legendákkal, az ősi hagyományokkal és az olvasni sem tudó, mégis zseniális Hans Voralberggel. Ez a történet igazán magával ragadó. És mindezt egy korát messze túlélő grafikai megvalósítással tálalták. Akkor mégis miért volt szükség a remasterelt verzióra?
Miközben a tesztelés során újra elragadott minket a képzelet a New York-i ügyvédnő útjának első szakaszán, végig ez a kérdés járt a fejünkben, hogy van-e értelme ennek a kiadásnak? Már persze a nyilvánvalón kívül, hiszen szépen 3D-sítették az egészet. A leadben már elárultam az egyik hatalmas újítást: Kate Walker képes futni a lépcsőkön. Ez így elsőre apróságnak tűnhet, de aki emlékszik a végigjátszásaira, az tudja, hogy a Syberiában sokszor kell ide-oda végigmenni a fél pályán, amit igyekszünk futva megtenni a főszereplővel. Csakhogy az alapjátékban a lépcsőkön csak nagyon lassan tudott lépkedni karakterünk, ami elképesztő idegesítő volt. Tehát itt is az első jó pont.
A még nyilvánvalóbb ok a grafika. Általában a remasterelt játékok nagyobb felbontású textúrákat kapnak és széles monitoros támogatást – slussz-passz. Itt azonban egy teljesen új játékot adtak a készítők – már ami a grafikát illeti. Az eredeti Syberiában festett háttér volt: néhány fix nézőpontból készítették el a környezetet, előre megfestve. Ebben mozgott – részletesnek nehezen nevezhető – karakterünk. Most azonban már teljes 3D-s környezetben, valódi modellekkel alkották újra a játék helyszíneit. Hatalmas munka lehetett – de mégsem sok látszik belőle. Hiszen a játék eredeti stílusát megtartva most is kívülről, fix szögekből látjuk a pályát a játékidő nagy részében. Persze a készítők igyekeztek megmutatni ebből a gigantikus munkából valamit: a párbeszédek közben nagyon sok kameraszöget használnak, és olyan részleteket is láthatunk, amit azelőtt soha. De úgy vélem, így is nehezen észrevehető az a rengeteg munka, ami értékessé teszi a Syberia Remasteredet.
Azért picit belenyúltak a játékmenetbe is. Talán mindenki emlékszik még a játék elején a gyárra, amikor Oscarnak kell lábat készítenünk, és amíg nem jövünk rá a megfelelő kombinációra, addig az elkészült lábakat oda kell vinnünk neki és felpróbálni, aztán meghallgatni a szaggatott géphangon, hogy „No. Kate. Walker.” Őrületbe kergetően sokat kellett mászkálni azokért a lábakért. A Remasteredben pedig ha nem jól készítjük el a lábat, akkor – kicsit életidegen módon – meghalljuk Oscar hangját (még ott fent, a gyár erkélyén), hogy ez nem a jó láb, és újra kell próbálkozni. Azaz nem kell folyamatosan rohangásznunk, és ezzel rengeteg időt megspórolunk. Sok ilyen idegesítő részt megreformáltak a készítők, amelyek miatt drasztikusan leesett a végigjátszási idő: úgy, hogy sokadjára játszom végig ezt az első részt (és még így is elakadtam párszor) 8 óra alatt végigvihető az egész.
Az elakadások többsége feltételezhetően a tesztre érkezett, nem teljesen végleges változat miatt volt. Néha becsapós segítségekkel találkoztunk: például már rég megszereztem valamit, de a hint még mindig azt mondta, hogy azt meg kell szereznem. És ez annyira megzavart, hogy el is felejtettem, mit is kéne igaziból csinálnom. Illetve volt pár olyan, hogy a valódi 3D-s környezet – és a fejlesztők vágya, hogy minél több szögből bemutassák a munkájukat – vezetett oda, hogy nem találtam meg valamit, amiről tudtam, hogy ott kell lennie. És ha valaki annak idején magyar felirattal játszotta a Syberiát (amit most nem kapunk), az talán emlékszik rá, milyen nehéz volt a gát kinyitása a hibás magyar fordítás miatt. Most meg az kavart be, hogy a telefon grafikus felülete fentragadt a látványba, és emiatt kilépni se lehetett a játékból. De szerencsére egy újraindítás megoldotta. Na, az ilyeneket biztos javítják majd.
Visszatérve az alapkérdéshez: volt-e értelme ennek a felújításnak? Nehéz megmondani. Nehéz a szívünk Sokal mester halála miatt, és kétséges, hogy valaha, valaki be meri-e fejezni Kate Walker történetét? Vagy megmarad nekünk a nosztalgikus és reményteli érzés, ahogy egy felhúzhatós vonat után szalad, hogy megismerje a valódi nagymamáját. Ezért érthető, hogy a kiadó igyekszik Sokal régebbi – méltán neves – munkáinak felújításával foglalkozni. Így mindenki adhat egyet a nosztalgiának, és végigcsodálhatja ezeket a történeteket, most már akár ultraszéles monitoron is. És az Amerzone-nál még értelme is volt, hiszen az eredeti játékmenet annyira elavult az idők során. Itt a Syberiánál nem ilyen egyértelmű a válasz – de tény, hogy nagyon élveztük. És így legalább újabb közönséghez is eljuthat ez a remekmű.
