Miután az Elden Ring elment az open world irányba, és a FromSoftware újra feltalálta a souls műfajt, csak idő kérdése volt, hogy a többi nagy fejlesztő a kategóriában mikor követik a zsáner királyának nyomdokait. A Team Ninjának már volt egy közepes próbálkozása erre a Rise of the Rōninnal, de az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most pedig eljött az idő, hogy visszanyúljanak a saját gyökereikhez a műfajon belül.
A Nioh első és második része is kifejezetten sikeresnek mondható, rendkívül sokat merített a konkurencia játékaiból, de mégis megalkotta és megtartotta sajátos stílusát, és egyedi, megkerülhetetlen alkotássá nőtte ki magát a piacon. A most megjelenő Nioh 3 már az első percekben világossá teszi, hogy nem egyszerű folytatás, hanem egy tudatos irányváltás: megőrzi a brutális, ki-menedzsmentre épülő harcrendszert, miközben fél lábbal kilép a pályaszelektálós struktúrából egy jóval nyitottabb „open field” irányba. Az eredmény egy olyan akció‑RPG, amely továbbra is kőkemény, de rugalmasabb stílusválasztással és szabadabb felfedezéssel próbál új lendületet adni a sorozatnak.
A Nioh 3 továbbra is a sötét, jókaijárta Japánban játszódik, de a hangsúly a sorozat eddigi eseményeit követően új főhősre és egy frissebb időszakra kerül, cameók formájában visszaköszönő ismerős arcokkal. A sztori most is a történelmi figurák és a démoni folklór keverékéből építkezik, miközben komorabb tónust üt meg, látványos átvezetőkkel és nagyszabású csatajelenetekkel. Hősünk kinézetét ismét személyre tudjuk szabni, és ezúttal sem lehet panaszunk a részletességre ezen a téren.
A japán történelmet kedvelők nagyon sok ismerős névvel találkozhatnak majd, többek között a japán folklór egyik legikonikusabb hőse, az előző játékban is megjelenő Minamoto no Josicune lesz egyik fő szövetségesünk a Heian-korszakban, és Tokugava Iejaszut is hatalomra kell segítsük a hadakozó fejedelemségek korában (Szengoku). A játékban ugyanis az időutazás lesz a központi elem, és bár ezt a korszakot bejárhattuk az előző játékokban, a Nioh 3 betekintést ad majd a Jamatai-korszakba is (i.sz.170–248), ahol Himeko királynő segítségére kell sietnünk. Nem tagadom, nekem ez különösen nagy extrát adott a játékhoz, az egyetemi éveim során is a japán történelmi irányzat vonzott a legjobban, és nagyon érdekes volt, ahogy a játék készítői újraálmodták ezeket a korszakokat, és korhűen bemutatták azt (nyilván az öltözködésre és szokásokra gondolok)
A világ vizuálisan még erősebben támaszkodik a feudális Japán ikonikus helyszíneire, amelyeket immár nagyobb, egymásba fűzött terekként járhatunk be. A pályákon elszórt melléktevékenységek, opcionális főellenségek és titkos ösvények próbálnak motivációt adni a felfedezésre, nem csak a következő küldetés ikonja felé terelnek minket. Mivel a területek elég nagyok, és rengeteg rajtuk a tennivaló, valamint a nehézségi szintekkel sem finomkodtak a készítők, egy rész kivégzése akár 20–30 órát is igénybe vehet, továbbá a történet előrehaladtával új tennivalók is feltűnnek bizonyos területeken.
A legnagyobb újdonság az azonnal váltható két harci stílus, a szamuráj és a nindzsa, amelyek között egy gombnyomással váltogathatunk. A szamuráj a klasszikus Nioh‑élményt viszi tovább: fegyverállásokkal, ki-menedzsmenttel, új martial arts technikákkal és egy utolsó pillanatos deflect parry mechanikával jutalmazza a precíz időzítést. A nindzsa ezzel szemben a sebességre és mobilitásra épít, kikerülésekre, távolságtartásra és a nindzsucu képességekre, amelyek között távolsági támadások és klónidézés is szerepel. A két stílus keverhető – lehetünk „stance‑táncosok”, akik folyamatosan váltogatnak, de akár maradhatunk egy preferált iránynál is – a fejlesztők kifejezetten számolnak a „one‑style only” játékosokkal is. A kombók nagyjából hasonlóak, mint az előző részekben, a veteránoknak már izommemóriából menni fog pár dolog, de természetesen újdonság is lesz bőven a move listen. Hatalmas plusz pont a parry/deflect mechanika újragondolása, ami lehetővé teszi, hogy ki felhasználása nélkül tökéletes időzítéssel védekezzünk.
A jókai elleni küzdelmek továbbra is a ki‑csík feszes menedzselésére, az ellenfelek támadási mintáinak olvasására és hibázásaink brutális büntetésére épülnek. A bossok nehézségi szintje még az előző játéknál is komolyabb, a demo által rögzített adatok szerint a játékosok több mint fele a tutorialon sem jutott túl.
Ez alkalommal is lesz lehetőségünk egy barátunkkal bejárni a játék világát. A többjátékos rész két pillérre épül: a Summon Visitor révén más játékosoktól hívhatunk segítséget, míg az Expeditions módban akár hárman együtt járhatjuk be a nyílt tereket. Utóbbi különösen azoknak kedvez, akik egyedül elakadnak, vagy eleve kooperatív élményként szeretnék végigvinni a játékot. Crossplay sajnálatos módon továbbra sincs, ezért oda kell figyelnünk, hogy a megfelelő platformra vásároljuk meg a címet a társainkkal.
Vizuálisan a játék nem mondható se szépnek, se csúnyának, hozza a jelen generációs elvárásokat, de a Nioht soha nem az elképesztő grafikája miatt szerettük. Az ellenfelek designja változatos, és bár elég sok az előző játékból lett átemelve, az újak kreatívak és jók. A környezet is alapvetően jól ki van találva, a level design és a rejtett elemek egyszerűek, de tökéletesen ellátják a szerepüket. A zenére sem lehet panasz, sok epikus boss-zene van a játékban, kár, hogy annyira kell koncentrálnunk az ellenfelek ellen, hogy nem fogunk rá odafigyelni.
A Nioh 3 tehát egy tökéletes folytatás a széria rajongóinak, viszont nem mondható kezdőbarátnak. A közönség már régóta arra várt, hogy kapjanak egy új játékot, amely ráadásul most minden eddiginél monumentálisabb. Minden rajongó nevében ki merem jelenteni, hogy a Team Ninja kiváló munkát végzett, és legyenek kedvesek, tartsanak ki a Nioh franchise mellett.
















