Annyi tesztemet kezdtem már azzal, hogy bevallottam magamról ezt azt. Most is így teszek, mert be kell vallanom: olyannyira nem vonz James Bond világa, hogy soha egyetlen filmet sem láttam még a 007-es ügynökről. Tényleg, sem Sean Connery, sem Pierce Brosnan, sem pedig Daniel Craig akció-krimijei nem csigáztak fel a legcsekélyebb mértékben sem. Persze voltak más filmek, amelyek erősen ugyanezt a zsánert képviselték, mégis szerettem őket. Ilyen volt például a Kingsman franchise szigorúan első két része, de pici erőszakkal ide vonszolhatom a Johnny English-filmeket is, hiszen voltaképpen éppen James Bondot figurázzák ki benne, nem is rosszul.
Szóval ilyen előélettel elvileg egyszerűen legyintenem kellett volna, amikor az IO Interactive szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy egy időre elköszön a 47-es ügynöktől, hogy helyét a 007-es ügynök vegye át. Egy éve derült ki, hogy az Amazon felügyelete mellett a Hitman-franchise alkotói dolgoznak egy játékon, amely a 007: First Light címet viseli. A játék pedig azonnal a must have listám élmezőnyébe került. Miért? Mert már a legelső előzetese is olyan volt, mintha egyenesen nekem készítették volna: külső nézetes akció-kalandjáték a legcsekélyebb fantasy meg sci-fi nélkül (oké, leszámítva a sok kütyüt...), földhözragadt karakterekkel, moziszerű megvalósítással. Kis túlzással olyan érzésem volt, mintha csak az Uncharted 5-öt jelentették volna be (oké, ott azért van fantasy, de szigorúan Indiana Jones-i mennyiségben, az pedig belefér). És még a főhős is gyanúsan hasonlított Nathan Drake-re.
A 007: First Light végül néhány héttel ezelőtt jelent meg, én pedig szándékosan nem kapkodtam el a játékot. Mint az év egyik legjobban várt címét, ki akartam élvezni minden erényét, megélni minden jelenetét, és kötöttségek, sietség, határidők nélkül hagyni magam sodródni az árral. Ezért is készült el ez a kis élménybeszámoló a szokásosnál talán valamivel lassabban.
A First Light egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a világon semmi köze nincs semmihez, amit eddig James Bondként azonosítottunk. Nem valamely regény, főleg nem valamely már ismert mozifilm feldolgozása. Ehelyett egy teljesen eredeti történet, sőt, egészen pontosan egy teljesen eredeti eredettörtént. A játék legelején egy fedett akcióba csöppenünk, amelyben az SAS (Special Air Services) ügynökei Izlandon próbálnak meg visszaszerezni egy lezuhant műholdat, ám rajtuk ütnek, a helikoptereiket pedig lelövik. Az egész csapatból egyetlen ember, a fiatal (mindössze 26 éves) James Bond éli túl a zuhanást. Vele rádión felveszi a kapcsolatot az MI6 egyik operátora, aki segít neki eljutni a lezuhant műhold közelébe. Ám ott hiába kapja azt az utasítást, hogy húzza el a csíkot a környékről, ő inkább belopakodik az ellenséges zsoldosok által felhúzott táborba, és kimenekíti onnan az ott fogva tartott tudósokat.
Nem sokkal később az „éretlen, meggondolatlan, makacs és bajkeverő” Bond már az MI6 központjában ácsorog az ügynökséget vezető M irodájában, aki beprotezsálja az általa újraindított 00-programba. Csakhogy ez a program már fél éve fut, hat másik kadét pedig azóta edz, képzi magát és tanul, hogy Őfelsége új titkosügynökévé válhasson. Ebbe csatlakozik be hat hónapos késéssel Bond, aki a rá jellemző hanyag lazasággal, de annál több önbizalommal és talpraesettséggel vág bele a hátrány ledolgozásába. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, eleinte a többiek nem nagyon örülnek a felbukkanásának, de a kiképzés végére már nemcsak teljes értékű tagja a csapatnak, de egyben az egyik, ha nem a legképzettebb ügynöke is. Mármint a program mércéjével nézve, mert egyébként még mindig egy terepgyakorlattal abszolút nem rendelkező, ezernyi hiányossággal küzdő, zöldfülű kezdő. De abból kétségtelenül a legsármosabb, ezt a fegyverét pedig alkalmazza is, ha kell, ha nem.
Bár a játék eleje talán egy picit lassabban indul be, hiszen már az oktatórész is elég erősen része a teljes narratívának, azért idővel eljutunk oda, hogy első éles bevetésünkön részt vegyünk. Ami annak rendje és módja szerint káoszba és kudarcba fullad. Hamar megérezzük a veszteség ízét, és ugyanilyen gyorsan beköltözik a szívünkbe a bosszú keserédes igénye is. A történet jóféle kémsztorihoz hűen képes a legváratlanabb pillanatokban csavarni egyet és megkérdőjelezni mindent és mindenkit, amiben és akiben addig hittünk. Az öreg közhellyel élve, itt senki sem az, akinek mutatja magát, de ez a kémek világában olyan alapvetés, mint az, hogy ősszel jön a FIFA és a CoD.
Az egész játék nagyon erősen támaszkodik a narratívára, minden játékelemet ennek rendel alá. A küldetések között az MI6 főhadiszállásán készülhetünk fel, itt kapjuk meg a következő feladatainkat, majd a kutatólaborban felszerelkezhetünk rájuk. Hamisítatlan kémfilmes hangulata van, ahogy körülöttünk a legsablonosabb szupertitkos fegyvereket és kütyüket készítik a pengét rejtő cipőtől a robbanó öngyújtón át a lézert lövő karórát érintve egészen a kábítólövedéket lövő telefonig. Bond alapfelszerelésének része a karórája, amellyel képes elektromos eszközöket távolról meghackelni, illetve kontaktlencséjén keresztül megjeleníteni célpontokat akár a falakon keresztül is. Az egész játék elég jól adagolja az újdonságokat, így sokáig megmarad a frissesség érzése. Ráadásul egy-egy küldetésre mindig csak megadott számú kütyüt vihetünk magunkkal, így variálni is lehet.
Maga a játékmenet legfőképp terepmunkából áll. Bond lopakodik, hallgatózik, ha kell csendben, ha kell bunyóban likvidálja a nem kívánatos személyeket. Lőfegyvert már csak a munkája jellegéből adódóan is csak a legvégső esetben használ, akkor viszont halálos pontossággal. A gunplay egyébként elég dinamikus és könnyen kézre áll, ahogy alapvetően az irányítás minden más eleme is. A játékmenet ugyan nagy vonalakban ugyanabból a néhány elemből építkezik, ám ezeket olyan ügyesen variálja, hogy nem érződik sem önismétlőnek, sem unalmasnak vagy sablonosnak. Ráadásul a legtöbb feladatot többféleképpen is meg lehet oldani. Kicselezhetünk őröket, kereshetünk egy hátsó bejáratot, de akár személyazonosságot is csenhetünk. A környezet mindig rengeteg lehetőséget ad erre a taktikázásra, de nem terel látványosan egyik vagy másik megoldás felé.
Bond már említett karórájának elég magas energiaigénye van, hiszen egy-két hackeléstől már le is merül (hiába, még az MI6 mérnökei sem tudnak mit kezdeni napjaink jellegzetes akksi-korlátaival). Szerencsére a pályákon mindenfelé találunk elszórva energiaforrásokat, amikkel feltölthetjük. Más kérdés, mennyire érződik hitelesnek, hogy egy ultraelegáns banketten az egyik asztalon csak úgy ott hever két AAA-s elem... A kábítólövedékhez ugyanígy kemikáliákat kell begyűjteni, a séma ugyanaz. Bond ezek mellett a karizmáját is egyfajta eszközként alkalmazza, vagy inkább a játék kezeli ezt is korlátozottan rendelkezésre álló erőforrásként. Amikor szembe kerülünk egy ellenféllel egy olyan terepen, ahol nem tartózkodhatnánk, lehetőségünk van blöffölni. Ilyenkor Bond előhúz a farzsebből egy frappáns kamusztorit arról, hogy ki ő és miért van ott, ahol. Ezt aztán többnyire beveszik, ám ennek ára van. Ha elfogy a karizma, nem lehet blöffölni. Mindig opció az is, hogy mikor lebukunk, elnézést kérünk és eloldalgunk. Ha olyan küldetésen vagyunk, ahol a lebukás azonnal fegyverrántást von maga után, jöhet a kamu megadás is, amit aztán egy kis bunyó követ. Mindezek mellett az időt is tudjuk picit lassítani, ami nyilván tűzharc során a leghasznosabb.
A legtöbb küldetésnek van autós része is, legyen az egyszerű kocsikázás vagy épp autós üldözés. Sajnos ezek a részek érezhetően kevesebb figyelmet kaptak a készítőktől, mint a többi. Összecsapottnak nem mondanám, inkább csak egyértelműen fapadosabbnak. Az autók fizikája olykor egészen megmosolyogtató, az irányítás elég árkádos (ami persze nem baj), a sebességérzet pedig csalóka. Nem mondom, hogy ezek a részek nem élvezhetőek, mert az erős túlzás lenne, de valóban ezek a játékmenet leggyengébb pillanatai. Nekem egyébként a verekedős részek sem álltak annyira kézre, pedig alapvetően faék egyszerűségű a rendszer. Kis ütés, nagyobb ütés, blokkolás és kitérés, ezekből építkezik a rendszer, megspékelve használható (értsd, az ellenfélhez vágható) tereptárgyakkal, valamint kiütésekkel (mármint nem bárányhimlő, hanem KO...).
Amit viszont szerintem nem érhet panasz, az az audiovizuális tálalás. Ez a játék egyik legnagyobb erőssége. Az IO Interactive szerencsére ezúttal is a saját fejlesztésű Glacier motort használta, amely elképesztően szép és részletes pályákat jelenít meg. Jól kezeli a nagyobb tömegjeleneteket is, mint egy diszkó vagy egy fogadás. A vizuális effektek is teljesen rendben vannak, a textúrák élesek, a legtöbb modell és tereptárgy részletesen kidolgozott. Ehhez korrekt, de azért nem tökéletes optimalizáció párosul, azért magasabb felbontáson és beállítások mellé már erősen elkél a DLSS. Hangok terén is remekül muzsikál a játék, legyen szó a zenékről, az SFX-ről vagy épp a szinkronról. Utóbbi kapcsán nagyon rendben van a színészi játék is, a Bondot alakító Patrick Gibsonhoz olyan színészek csatlakoztak, mint Priyanga Burford, Alastair Mackenzie, Kiera Lester, Lennie James vagy Gemma Chan. De kapott egy nem is annyira pici szerepet a zenész Lenny Kravitz is.
A 007: First Light természetesen nem tökéletes játék, akadnak hibái és kevésbé jól kidolgozott részei. De ha hátrébb lépünk egyet, és egyben vizsgáljuk az egészet, akkor bizony egy fantasztikus játék lett. Az első percétől az utolsóig képes izgalmas lenni, fordulatos a sztori, jók a karakterek, változatos a játékmenet, igényes a körítés. A küldetések feladatainak többféle megoldókulcsa valamelyest az újrajátszási faktoron is javít, ami egy szigorúan single player akció-kalandjátéknál fontos tényező tud lenni. De mindez fabatkát sem érne, ha a hangulata nem lenne a helyén. De szerencsére a helyén van, nagyon is. Jelenleg azt gondolom, hogy akár egy év játéka címre is esélyes játékról van szó, habár ezt már most mindenki a GTA VI-nak jósolja, feltéve persze, hogy tényleg megjelenik idén.
