Amikor meglátom a Warhammer logót egy újonnan megjelenő játékon, egyszerre fog el a remény és óhatatlanul szorul össze a gyomrom. Az utóbbi években ugyanis trenddé vált, hogy a sokszor zseniális ötleteket és pazar hangulatot törvényszerűen gáncsolja el a siettetett premier, a gyenge optimalizáció és a bugok tömkelege. A 2023-as Rogue Trader, Darktide és Blood Bowl 3 megjelenéskor mind technikai hibáktól hemzsegtek, míg a Realms of Ruin és a Necromunda: Hired Gun nem találta meg a célközönségét. Valamint a Total War: Warhammer III-nak nem volt olyan DLC-megjelenése, amit ne követett volna valamilyen kisebb botrány vagy elégedetlenkedés. Sajnos a Warhammer 40,000: Mechanicus 2 sem tudta elkerülni ezt a sorsot.
De ne szaladjunk ennyire előre! A Bulwark Studios nagyon magasra tette a lécet 2018-ban, amikor először volt lehetőségünk a Mars géppapjainak hideg fémtestébe bújni, és felvenni a harcot az ébredező necronok végtelen serege ellen. A Warhammer 40,000: Mechanicus lehengerlő atmoszférájával és ikonikussá vált zenéjével gyorsan igazi kultuszjátékká nőtte ki magát. Nemcsak egy sima XCOM-klón lett, hanem mert újítani a zsánerben, azáltal, hogy felhagyott a sokszor frusztráló százalékos találati esélyekkel és helyette „kognitív pontok” gyűjtésével befolyásolta a felek erejét. A harcok dinamikáját teljesen egyedivé tette, hogy folyamatosan hívhattunk erősítést, amíg tartalékban tartott skitarii katonáink üzemképesek maradtak, ezért egy pályát nem egy fix osztaggal kellett végigküzdeni, ami szokatlan szabadságot adott a játékos kezébe.
Mielőtt még játékmenetről és újításokról (vagy azok hiányáról) kezdenék el beszélni, nem mehetünk el szó nélkül a Mechanicus 2 katasztrofális technikai állapota mellett. Az az érzésem, hogy a megjelenést a Warhammer szokásos évi Skulls fesztiváljára időzítették, csakhogy erre a sietségre a Gépisten nem adta áldását. Valami nagyon félresiklott, mert sok játékos panaszkodik alacsony FPS-re, túlhevülő videókártyákra vagy végeláthatatlan töltőképernyőkre. Bár az én RTX 3080-as videókártyámra lassan ráférne egy frissítés, még bőven az ajánlott rendszerkövetelmények felett van, ehhez képest a játék csak kétségbeesett imáim hatására érte el a siralmas 15-20 fps-t.
Az optimalizálási problémák mellett szokás szerint a játék tele van bugokkal. Találkoztam olyan képességekkel, amelyekre nem lehetett rákattintani, vagy amelyek semmiféle hatást nem fejtettek ki, de az is előfordult, hogy a necronok az Adeptus Mechanicus hangján szólaltak meg, mert a játék valahogy összekeverte a hangfájlokat. A Bulwark Studios ráadásul csak a megjelenés után 10 nappal jelezte, hogy tudnak a problémákról és dolgoznak a megoldáson. Szerencsére az első mentőcsomag már megérkezett, pár napja elérhető egy kísérleti patch, ami számomra rengeteget javított a helyzeten, és ha nem is tökéletesen, de legalább közel 60 fps-sel fut a játék azóta. A viszontagságok még közel sem értek véget, de legalább a fejlesztők megtették az első lépéseket a helyes irányba.
A technikai szegmens után térjünk rá a tényleges tartalomra. A Mechanikus 2 nem akarja feltalálni a spanyolviaszt, a fő játékmechanikák megmaradtak az első részből, mint például a kognitív pontok gyűjtése és menedzselése harc közben, vagy a dinamikus erősítések hívása. Az új rész legnagyobb ígérete a két teljesen különálló kampány, azaz most már választhatunk, hogy a tech-papok vagy a fémfáraók oldalán kezdjük meg a bolygó meghódítását. A tartalom megduplázása viszont a jelek szerint a minőség rovására ment. Az első rész varázsát a tech-papok már-már RPG szintű, részletes menedzselése és személyre szabása adta. Minden kiberpap nemcsak saját fejleszthető képességekkel tűnt ki a sorból, de külön fel lehetett őket szerelni különböző fegyverekkel, mechanikus kiegészítőkkel, ruhákkal és augmentációkkal, így kinézetüket és funkciójukat is megváltoztatva vezéreinknek.
A folytatásra a fejlesztők teljesen lecsupaszították ezt a rendszert. Öt különböző vezér kerül irányításunk alá, akik sikeres bevetéseket követően talent pontokkal gazdagodnak, amelyek szokás szerint szétoszthatók a karakterlapokon. Sajnos ez az új metódus jelentősen csökkenti a változatosságot és a lehetőségeket új vagy érdekes taktikák kialakítására. Valahol érthető, hogy az újonnan játszható necronokra nem lehet felszerelést aggatni, így a rendszert nem lehetne mindkét frakcióra alkalmazni, de mégis fájdalmas, hogy ennek az Adeptus Mechanicus katonái látták kárát.
A játékmenet magja megmaradt és még mindig működik. Teljes bolygótérképet kapunk, ahol vagy az ébredő necronok mellett vesszük fel a harcot a szent géppiramisokba behatoló alantas vérzsákok ellen, vagy az Omnissiah híveit pártolva az eretnek sírlakók ellen. A küldetések keretében egy pap vagy necron vezér kerül bevetésre és megválogatott serege. Fejlesztések feloldásával, vagy mellékküldetések teljesítésével osztagunk új egységekkel és fegyverekkel gyarapodik. Furcsa döntés, hogy a választható osztagokat véletlenszerűen sorsolják a missziók előtt, így előfordulhat, hogy kedvenc egységünkkel akár órákon át nem találkozunk. Ne tévesszen meg az sem, hogy a fő küldetések mellett temérdek kitérőt is tehetünk, a játék sokkal lineárisabb, mint amilyennek elsőnek mutatja magát.
A vállalhatatlan technikai hibák és az erősen megnyirbált karakterfejlesztés mellett van még egy fájó pont. Az első rész ikonikus hangzása, Guillaume David templomi orgonát és industrial technót ötvöző zeneszámai valóságos mestermű volt, amely egymaga elvitte a hátán a játék hangulatát. A második rész dallamai valahogy visszalépésnek tűnnek. Az ikonikus orgona és gótikus őrület az újra felhasznált számok kivételével hiányoznak és bár a sci-fi hangzás még mindig megvan, az egész sokkal átlagosabbnak és jellegtelennek hangzik.
A Warhammer 40,000: Mechanicus 2 egy felemás csomag lett. Sajnos az optimalizáció hiánya önmagában megnehezíti a játék élvezetét, és amíg ez nem kerül javításra, a játék több frusztrációt okoz, mint örömet. A kampány jelentősen hosszabb lett, és a necronok játszhatóvá tétele nagyon nagy dobás, kár, hogy ez a karakterfejlesztés rovására ment. A taktikai játékmenet még mindig addiktív, és az első rész hőn szeretett alapjai megmaradtak, de nem lehet szabadulni a kellemetlen gondolattól, hogy jelenlegi állapotában a Mechanicus 2 nem ugrotta meg elődje szintjét.
