A zseniális Shovel Knight (valamint megannyi spin-offja) és személyes kedvencem, a Cyber Shadow után egy nem mindennapi 8-bites alkotást pakolt le az asztalra a Yacht Club Games csapata, amelyet közösségi finanszírozás segítségével valósítottak meg. Több mint 21 ezer egyén támogatta a játék létrejöttét, közel egy és negyed millió dollárral, aminek köszönhetően egy grandiózus kaland készülhetett el. Már maga a kampány is kecsegtetőnek bizonyult, de most, a végtermék kézbevétele után kijelenthető, hogy jó helyre ment a támogatás. A tehetséges alkotók a rájuk jellemző aprólékossággal alkották meg a Mina the Hollowert, aminek mi, a játékosok leszünk a legnagyobb nyertesei.
A program egy Game Boy Colort idéző, de a mai kornak megfelelő csodaszép animációval szegez a képernyő elé, ahol antropomorf állatkákat követhetünk nyomon egy szigetvilágban. Tenebrous és annak lakói életét segítik a szikrákkal működő hatalmas generátorok, amelyeket egykor a tudós feltaláló egérke, Mina alkotott meg az állatok királyának segítségével. A rágcsáló visszavonultan éldegél, de levelet kap barátjától, amelyben őfelsége visszahívja Minát, mert a generátorok rakoncátlankodnak, így jelentősen megnehezült az ottlakók sorsa. Odafele hajótörést szenved hősünk, így nem egykönnyen jut el a fővárosba, ami ráadásul lángokban áll...
A Mina the Hollower az oldschool Castlevania és Zelda játékok keveréke, tűpontos irányítással és folyamatos 60 fps-es képfrissítéssel felvértezve. Nincs akadás, szaggatás, az akció kegyetlen és folyamatos, az elhalálozás pedig gyakori. Egy csipet soulslike mechanika beköszön, ahol bukás esetén esélyt kapunk visszaszerezni az elvesztett sparkunkat, viszont, ha közben újra meghalnánk, az addig összegyűjtött csontjainktól (pénzecskénk) is örök búcsút vehetünk. Pedig a lóvéra piszkosul szükségünk lesz, mert az fogja garantálni a fejlődésünket több ízben is.
Ha elég tőke gyűlik össze a markunkban, rögtön szintlépés következik, ami mehet támadásokra vagy védekezésre, de dönthetünk úgy, hogy elbankoljuk későbbre. Az így félretett zsuga és amit kincsekből szerzünk a világban (kétfajta valuta van lényegében), biztonságban lesz az esetleges kudarcainktól. A rendszer jó és élhető, általa nagyobb bátorsággal fedezzük fel a környezetet, amely gigantikus méreteket öltött.
1200 képernyőt rajzoltak, megannyi helyszínre ellátogathatunk, amelyek változatosak és rengeteg titkot rejtenek. Egy csomó főellenséggel harcolhatunk, akiknek egy része teljesen opcionális, és néha elég trükkös előcsalni őket. Nem véletlenül hasonlítottam a korai Zelda programokhoz a stuffot: megszámolhatatlan ötlet és apró feladvány tarkítja a felfedezésre váró területeket. Már a kezdeti nagyváros is élő, tele furábbnál furább lakókkal, akikkel interakcióba léphetünk. Ez fontos lesz, mert nincs nagy színes nyíl, ami megmutatja, merre menjünk, a küldetés csupán annyi lesz, „hogy javítsuk meg a generátorokat”. Elvileg van egy optimális sorrend, de azt érezni is fogjuk, mert a területek eléggé eltérő skálán mozognak. Vannak a nehezek és az igazságtalanul nehezek. :-D
Egy generátor helyreállítása után vagy egy fontos sztorimozzanat hatására megjelenik a helyi újság új példánya. Ebből tudunk nagyjából informálódni, merre érdemes kutakodni, milyen mellékes feladatok várhatnak ránk, de a változásokról is tájékoztatva leszünk. Az első négy helyszín elvileg bármilyen sorrendben teljesíthető, jómagam negyediknek a legkönnyebbet hagytam, így vicces volt látni az újságokban, ahol kiemelt helyen szerepelt, hogy az adott térség lakói borzasztóan várnak rám. Poénokban gazdag, szuper párbeszédekkel operál a játék, azt meg kell hagyni.
Ismétlés a tudás anyja, mivel minden képernyőn nagyjából ugyanúgy történik minden. Így lehet készülni, és egy-egy halálesetből is sokat fogunk tanulni. Kiismerjük lassacskán a több tucat ellenfél mintáját, támadásait, sőt, akár megtanulhatunk túljutni rajtuk harc nélkül. Ez a „szégyen a futás, de a következő ellenőrző pontig jó lesz az” metódus, így tudunk haladni, és rövidítéseket nyitni, hogy ne kelljen mindig az egész területet az elejétől bejárni. Az említett pontok üregek lesznek, ami a játék egyik fontos része is egyben.
Mina alapjáraton el tudja magát ásni a földbe, és mint Tapsi Hapsi, képes egy rövid ideig ott közlekedni. Ezáltal képes elkerülni a veszélyt, és a szakadékok szélén előbukkanva egy hosszabb ugrást is végrehajthat. Mina az ún. hollowerek közé tartozik, akik vájatokat készítenek, így az ellenőrzőpontoknál a talajba fúrva az Underlab bázisra kerülünk. Itt található az összes kincsünk, válthatunk főfegyvert (ha van több), rakhatunk be módosítókat, később hallgathatunk zenét (ami jó, mert a tracklist zseni), és egy sor előnyt oldhatunk fel. Ehhez az elveszett tagokat kell megmenteni, akik szerte a világban raboskodnak egyfajta mellék küldetés gyanánt.
Jó Zelda módra semmi sem lesz a szájunkba rágva, ne sajnáljunk jegyzetek készíteni, ha vissza szeretnénk találni valahova. Nem két perc memorizálni akár a boltosok helyét sem, sok óra múlva már haza fogunk érkezni az adott helyekre, de eleinte el fogunk veszni. Rendkívül jól lett felépítve a cucc, a helyszínek közti átjárók is apránként, de megnyílnak sorra, ami által még élvezetes lesz a későbbiekben a haladás.
Nem kertelek, a Mina the Hollower egy nehéz játék, de van egy nagy DE ezzel kapcsolatban. Félszáz módon tudjuk igény szerint könnyíteni a kalandot, amit nem javaslok, mert a kihívás adja a báját, de a beállítható több tucat segítséggel tényleg bárki végigjátszhatja majd a programot. Hosszú móka, 20–30 óra a rendes felderítése a titkoknak, a beépített featek (trófeák, acsik) pedig túlságosan elvetemültek, és több, speciális nekifutást igényelnek (speedrunnernek nézik az embert, kérem szépen).
Mindet egybevetve egy kiváló alkotást szállított ismét a Yacht Club Games, amely remélhetőleg bővülni fog valamilyen formában a későbbiekben. Csak ajánlani tudom a beszerzését, mert különleges, és rendesen kimaxolja a stílust.
