Amúgy amilyen feledékeny vagyok tuti elfelejtettem nektek sok boldogságot kívánni, most ezt megteszem, bár az is lehet csak elfelejtettem, hogy már kívántam.Fórum » Nem számítástechnikai témák
Autót vennék, de milyet? Segítsetek!
Amúgy amilyen feledékeny vagyok tuti elfelejtettem nektek sok boldogságot kívánni, most ezt megteszem, bár az is lehet csak elfelejtettem, hogy már kívántam.vally

Na ja, minden gyártónak megvannak a saját buzzwordjei a kütyüire, amikhez ragaszkodnak is. Vagy azért mert a másik elnevezést már levédte valaki, vagy azért, hogy ezzel is különbözzenek a konkurenciától.
Ugyanilyen pl. a menetstabilizáló, amit a Peugeot-nál vagy a VW-nál ESP-nek, a BMW-nél DSC-nek, a Volvonál DSTC-nek, a Fordnál pedig IVD-nek hívnak.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Az, hogy megéri vagy sem ilyen kevés infóból lehetetlen megállapítani.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt
legalábbis én biztos nem vennék ilyet...

Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni. (Marcus Aurelius, római császár)

D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr

A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt
+ ne sérüljön az autó a máj leesése közben
[még mielőtt egyesek poénkodnának
]"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"


"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
)... fullextrás, megy mint az állat, szép, még a felnik is tetszetősek, és szép nagyok, nagy csomagtér, 5 személyes, hova jobbat? családi autónak isteni.A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt
(plusz elviszed néha szüleid egy körre
) én a helyedben biztos ezt venném. (az meg ne zavarjon hogy nagy, bele kell szokni és jó az
)
Mondeo-k tetszenek, de az nekem kicsit nagy + 3literes benzines nem épp gazdaságos
Subaru is bőven 10 felett eszik + az kifejezetten száguldozni van, olyat tuti nem kapok, meg nem tetszenek

"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
3 literes Ford Mondeo, full extrás, 4 mikulásért, a maradékból meg fenntartanád
Vagy:
2 literes 2000-es gyártmányú Subaru Impreza, extrákkal, 200 lóerővel, a Subaruk megbízhatóságával, száguldhatsz is vele, 3 és fél milkáért
az előbbi egy viszonylag luxus autó, jó teljesítménnyel, meg minden mézzel-mázzal, utóbbi meg száguldozásra, rallyra, vagy egyszerű hosszabb utakra kiváló, kevésbé igényes, de ha szereted az Imprezákat és nincs 10 millád az újra, akkor ez is megteszi


"Dilisek ezek a rómaiak...!"
, amit mondjuk előbb élek túl egy BMW-vel, mint egy suzukival."This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
De most itt arról van szó, hogy szeretne a gyerek egy kocsit, amit meg is kap. Itt nem azon van a hangsúly, hogy mennyibe kerül, hanem, hogy meg kell zabolázni a lóerőket.
Akármennyi pénzem is lesz sosem fogok BMW-t venni, mert az audi jobban tetszik, sőt a seat cordoba és régi leon is


"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
Ezzel azt akartam kifejezni, hogy aki megdolgozik azért a pénzért amiből autót vesz, az képes a realitás talaján maradni, mert te nem azért veszel BMW-t, mert szükséged van egy 200LE autóra, hanem mert azt hiszed, hogy gizda. Ha te fizetnéd a kötelezőt, cascot és a gázolajat bele, akkor nem biztos, hogy ilyet akarnál venni.
Lehet, hogy lóerőben, és végsebsségben jobb vagy, de 140-nel megeröltetés nélkül jövök, és fogyasztok 5L benzint alatt, te nem hiszem, hogy kijössz ebből és ha száguldozol, vagy megdöglesz és másokat is megölsz, vagy elkapnak és csúnyán megbüntetnek, mert az RS Octaviák keresztbe lenyelnek....
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
------------------------------------
NightCore, számból vetted ki a szót.
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
"Kibírni mindent, s menni mindig tovább, még akkor is, ha nem élnek már benned remények és csodák!"
lehet, hogy egy 2000res dízellel könnyebben megölöm magam, mint egy 1100as swifttel... (v nem?
)"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
"Az elso pofon a legnagyobb,aztán a tobbit lassan megszokod"
a tapasztalatom a nullánál még nem sokkal több, de általánosítsál csak a koromból, hogy 200al mennék vele bicikliúton...gratulálok.
gondolhattam volna, hogy ez lesz amikor beírtam, hogy mennyi pénz van rá, de gondoltam anélkül értelmetlen lett volna egyáltalán megkérdezni, hisz a köv. hsz az lett volna, h mennyi van rá?.
de majd a kedvedért 30 éves zsigulit kérek, oks?
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.

"Az elso pofon a legnagyobb,aztán a tobbit lassan megszokod"

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
3-as BMW nem nagy autó.fontos, hogy dízel legyen.
talán még ami szóba jöhet egy újabb 1.9-es 5ös golf. (de egy BMW, az csak BMW...)
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"

Ezek voltak a király gépek.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)


"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Azzal tényleg meg lehetett tanulni vezetni. Hát még egy kis Polskival (azzal is mentem eleget). Most van egy Swift-em, nemrég visszaültem a Skodába, hogy elvezessem a parkoló végééig, mert eladó sorba került. El sem akartam hinni, hogy én ezt valaha tudtam vezetni! Annyira meg lehet szokni a szervót és a jó féket, hogy az ember azt hiszi, azon nincs fék és a kormányt is ketten kell tekerni
Ilyen történeteket meg már én is hallottam. XY vett egy jobb 2000-res Renault-t (már nem tudom milyet), aztán nagy mellénnyel mutogatta a motorteret, hogy hogyan is néz ki egy motor. Első kocsija volt neki is, hamar kisodródott egy kanyarban és egy oszlop köszönt be a vezetőoldali ajtónál. A kocsi totálkáros lett, XY nem annyira. Ja, és hitelből volt az autó...
Attól, mert BMW-t vezet valaki, még lehet normális, bár tegyük hozzá: elég ritka
De volt már, hogy kiengedtek/beengedtek a kis Suzukimmal... ill. hogy én engedtem be és megköszönték!
Csak azt tudom tanácsolni Attilának, hogy úgy és annyival vezessen, ahogy még biztonságosnak érzi. Tegye ki a T-betűt, ha kell. S ne foglalkozzon azzal, amit a haverok mondanak, pl. "nézzük mennyit bír", mert ugye a sofőr a felelős a kocsiban ülők életéért is. Az egy dolog, ha valaki hülye volt és magát nyírja ki... de általában ők ússzák meg egy karcolás nélkül és mások - szabályosan közlekedők - halnak meg...
Dark Archon
, mert azt mondták szüleim, ha ezzel faszán megtanulok vezetni, akkor már könnyű lesz mással később...
Úgy gondolták, hogy elég lomha ahoz, hogy megtanuljak vele előzni, azaz 10* is meggondolom, hogy befér-e majd a lendületből, mert azon még azt is kellett venni, mikor megindult
! 110-120 volt a vége, szval nem is tudtam volna vele menni gyorsabban, és végülis teljes mértékben igazuk volt nekik...
Egyik haverom, akivel együtt jártunk vezetni, szüleitől kapott egyből egy Audi 100-ast, végsebesség úgy 170-180, egyből menőzött, 2 hét múlva fejre állt vele... Aztán kikupálódott , kapott egy opel Kadettot, az 1 hétig bírta nála, fejreállt azzal is....
Szval ha egyből nagy kocsit veszel, nem lesz olyan tapasztalatod, mintha egy olyannal kezdesz, ami lomha, nagy, és nehezebb vezetni, mint az új verdákat!
A Skoda után megaptam anyám Opel Corsáját, azzal is lehetett már jobban menni, rá egy évre meg egy 3-as golfot kaptam, és úgy érzem, így visszagondolva, hogy nem is baj, hogy így csinálták, még nem volt szerencsére balesetem, és ne is szeretném....
Szval azt ajánlom, hogy vegyél egy kisautót, mondjuk egy régebbit, mert az újnak nagyon gyorsan romlik az ára, a régit meg mondjuk egy év múlva majdnem ugyanennyiért l lehet passzolni mondjuk buksz rajta (500-ezres autón) 100ezret...
Aztán mondjuk már vehetsz egy nagyobbat, mert már skillesebb leszel
!
Én is a német autókat szeretem, de BMW azért is nem jó, mert nagy autó, és nagyon sokat eszik...
Inkább egy VW Passat, vagy veszel egy pár éves Audit, A4-A6, nagyon jó autók, hidd el!
De te döntesz... remélem segítettem!

FIGYELEM! Szeretném tudatni minden kedves forumozó társammal, h mivel nincs már névváltoztatás, a 3000.hsz-emtől Mauddip néven láthattok majd! Megértéseteket köszönöm :)!

A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
