Az öreg postás és a szöszi
Az öreg postás már 35 éve hordta ki a küldeményeket nap, mint
nap, hóban és szélben éppúgy, mint a legnagyobb forróságban. Lassan
elérte a nyugdíj korhatárt, és azok az emberek, akik ismerték és szerették (mert mindenkivel kedves és udvarias volt), mind megajándékozták valamivel utolsó munkanapján. Az egyik háznál a teljes család várta, és egy kis ajándékcsomagot nyomtak a kezébe. A másiknál kapott egy doboz finom szivart. A harmadiknál (akivel többször váltott pár szót horgásszenvedélyéről) nagy doboz csalit kapott. Az egyik háznál pedig a gyönyörű, fiatal szőke háziasszony sokat sejtető hálóköntösben várta, megfogta a kezét, bevezette a háloszobába, és élete legszenvedelyeseb szeretkezésében részesítette. Miután kipihenték magukat, a lány kiment a konyhába, és nagyszerű reggelit készített. Miközben evett, meglátta, hogy kávéscsészéje alatt egy százas lapul.
- Amit eddig kaptam, túl szép ahhoz, hogy szavakba lehesse önteni! -mondta. - De szeretném megkérdezni, a százast miért kapom?
- Tegnap este mondtam a férjemnek, hogy ma lesz az utolsó munkanapod -válaszolt a lány - és megkérdeztem, mit adjak
neked.
Azt mondta:
"Baszd meg, adj neki egy százast!" A reggeli már az én ötletem volt...
Drága Szüleim!
Már 6 hónapja itt vagyok a főiskolán, és még nem írtam nektek. Nagyon szégyellem magam, de ígérem, hogy most mindent bepótolok! De mielőtt
még folytatnám a levelet, kérlek üljetek le! Semmi esetre se olvassátok tovább a levelet állva! Már majdnem teljesen rendbe jöttek az égési
sérüléseim, és a sokkot, amit az okozott, hogy ki kellett ugranom a 2. emeletről, szinte egészen kihevertem. Csak 2 hetet kellett a kórházban feküdnöm, már majdnem jól látok, és az a szörnyű hányás is csak egy
héten egyszer jön rám. Mivel a tüzet én, okoztam, 1 milliót kell
fizetnünk a főiskolának a károkért, de ez mind semmi, hiszen az a
lényeg, hogy életben maradtam. Az volt a szerencsém, hogy a szemközt
lakó férfi észrevette, mi történt, és kihívta a mentőket és a
tűzoltókat. Ő volt, aki aztán meglátogatott a kórházban, és mivel, nem volt hova mennem (a szobám hamuvá égett), olyan kedves volt, hogy
felajánlotta, lakjam vele. Egyszobás lakása van, de azért nagyon jól megvagyunk. Ő vagy kétszer olyan idős, mint én, de őrülten egymásba
szerettünk, és össze szeretnénk házasodni. Még nem döntöttük el, hogy pontosan mikor, de még azelőtt megtartjuk az esküvőt, mielőtt túl
feltünővé válik, hogy terhes vagyok. Bizony drága szüleim, anya leszek!
Tudom, hogy alig várjátok már, hogy a kisbabákat (merthogy hármas ikrek lesznek) azzal a szeretettel fogjátok körülvenni, amivel engem is
kiskoromban. Az egyetlen dolog, ami egy kicsit késlelteti az esküvőnket az egy fertőzés, amit a vőlegényem szedett össze valahol. Emiatt most megint kórházban vagyunk, mert persze én is elkaptam, de már sokkal
jobban vagyunk az antibiotikumoknak köszönhetően, amit vénásan adnak
nekünk. Az orvosok valami szifilisznek hívják a betegséget, azt hiszem.
Tudom, hogy a férjemet tárt karokkal fogadjátok majd, és hamarosan
olyan lesz majd, mint egy igazi családtag. Nagyon kedves ember, és bár nem végezte el a 8 általánost sem, rendkívül ambíciózus. Természetesen más vallású, mint m toleránsak vagytok, és így az sem fog titeket
zavarni, hogy sötétebb bőre, mint a miénk. Biztos vagyok benne, hogy
legalább annyira fogjátok majd szeretni, mint én!! Mivel nagyjából a ti korotok béli, biztos nagyon jól kijöttök majd egymással, ha majd
hazaköltözünk hozzátok a gyerekekkel (mert hát a mi lakásunk túl kicsi ennyi embernek). Az ő szülei is nagyon rendes emberek, azt hiszem, az apja valami híres kábítószercsempész Afrikában, ahonnan a jövendőbelim is származik .. Most, hogy már mindenről részletesen beszámoltam, azt hiszem itt az ideje, hogy bevalljam nektek, hogy nem égett le a
lakásom, és így nekem kutya bajom, nem is voltam kórházban egy napot
sem, nincs se vőlegényem, se szifiliszem, se semmilyen néger pasim. Az igazság az, hogy meghúztak analízisből meg makróból, és kettest kaptam informatikóból, és csak azt szerettem volna tudatosítani bennetek, hogy vannak ennél a világon sokkal rosszabb dolgok is!
Sokszor Csókol Lányotok
Repülőjegy 184 Euro.. Autóbérlés 271 Euro.. Rálépni a világ leghíresebb Special Stage-re... Felbecsülhetetlen! 2007 Neste Rally