28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Forma 1 2007

Balikiraly
#2552 Balikiraly [383]
Na van igazság Bár az lett volna az igazi, ha 5 pontot bukik Hamilton a Hungaroringen történtek miat...Egyébként ha figyeltetek, akkor gyorsabb volt Hamiltonnál Alonso, amint szabad lett előtte az út,(sőt, még a ferrarikhoz képest a hátrányából is csökkentett egy ideig) az meg hogy Heidfeldet nem tudta megelőzni meg ilyenek....Massa meg egy super-aguri mögé ragadt be a múltkor, és nem feltétlenül azért, mert egy tehetségtelen fax. A meki legutóbbi pontjairól nem tudtok vmit? Mi lett a fellebbezéssel??

Válasz erre

padavan
#2551 padavan [21647]
Mi most a világbajnoki címről beszélünk. Nicknek véletlenül sem volt szerencséje, nagyon szépen megdolgozik minden egyes pontjáért, és mondjuk, már futamok óta bünteti Alonsót. A spanyol nem is tudja megelőzni soha, max a kocsija. De vezetéstechnikában sehol nincs hozzá. Nick ezerszer precízebben vezet, tőle nem látsz rontásokat, mint Alonso esetében.

A szerencse: Alonsonak ez nagyon jól jött - és megint nem rajta állt az ő 3. helye. Sőt, ha azt nézzük, ha az ő mostani képességeit vesszük alapul, akkor a 4. hely is kész öröm számára. Többen lerajtolják, egy BMW képes magam mögött tartani, és csak a boxban tud előzni. Ezek a rideg tények.

Ezért szerencse az, mai lett ma, ugyanis messze nem a teljesítményét jelzi a mai 3. hely. És ezért szerencse az, hogy így szorosabbá vált a vb-verseny. Nem rajta múlott, mint ahogy eddig sohasem.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2007.08.26. 16:25
Creativ3Form
#2550 Creativ3Form [33872]
Értem...és igazad van de itt nem a Heidfeldről volt szó, hanem a Csalonzóról. Ezért zavartál össze de mostmár helyreállt a kép. Ám ha belegondolsz, akkor rájössz, hogy a Heidfeldet miért nem fikázzuk.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2007.08.26. 16:25
xeLaR
#2549 xeLaR [4247]
Arról beszélek, hogy ő is "mákos" (ezt nem komolyan mondom), mert az előtte haladó Hamiltonnak defektje volt, és ő is elékerült, mint Alo...
...Az amit a rajtnál műveltek együtt Kubicával az jó volt

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2007.08.26. 16:22
Creativ3Form
#2548 Creativ3Form [33872]
A Heidfeldnek miben volt mákja árúld már el?! Az, hogy lerajtólta a rajtnál a Csalonzót az nem mák!

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2007.08.26. 16:19
dghost
#2547 dghost [2807]
Heidfeld nem igazán van versenybe a vb címért szal neki ebből a szempontból mindegy...

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2007.08.26. 16:19
xeLaR
#2546 xeLaR [4247]
padavan: Persze...szerencséje volt...de ugyanakkor Heidfeldnek is, akit meg persze nem fikázzátok emiatt (nem is kell). De igen, elismerem Alo-nak szerencséje volt...

HunnernessKonge: Egy jó versenyzőnek szerencse is kell (plz don't kill me) De viccet félretéve tisztába vagyok vele, hogy sokszor volt szerencséje, de hát ez van. Ezen változtatni már nem lehet...De azért neked is leírom, hogy elismerem, hogy itt is mákos volt Alo

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Válasz erre

dghost
#2545 dghost [2807]
Szar verseny volt! Alonsonak szerencséje volt! Coulthardnak nem... A dagadt tag pedig a "Lapaj"(Dávid Sándor) volt!

Válasz erre

Előzmény: padavan 2007.08.26. 16:09
padavan
#2544 padavan [21647]
Tehát szerinted nem volt szerencséje Alonsonak ezzel a defekttel. Asszép...

Egyébként hogy hívják a studióban azt az okoskodó dagadt öreg arcot? Szó nélkül bannolni kéne a műsorból, olyan szinten elfogult szegény, hogy röhögésre késztetett. Aszongya, taktikus volt Alonso, amikor 6. helyet fogta meg az első kanyarban, és hogy a legnagyobbak is ezt szokták csinálni. Az ilyennek gyógyszert adnék, az biztos.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2007.08.26. 16:01
HunnernessKonge
#2543 HunnernessKonge [5387]
Te miről beszélsz? Mióta ez a pökhendi kis spanyol seggdugasz betette a lábát a forma 1be folyamatosan mákolja be a futamgyőzelmeket, meg a VB címeket...

Az alkohol öl, butít és savakkal aldehideket képez.

Válasz erre

Előzmény: xeLaR 2007.08.26. 16:01
xeLaR
#2542 xeLaR [4247]
Ez egy nagyon unalmas futam volt. Massa és Raikönnen megérdemelten "nyertek", Hamiltonnak meg óriási pechje volt (sajnálom is ezért), Alonso nem sokat mutatott (és ide jegyzem meg, hogy mákosnak nevezni csak azért nem kéne, mert inkább megelőzte a balszerencsés Hamiltont...ennyi erővel Heidfeldnek is ugyanezt lehetne mondani...), Kovalainen is versenyzett egy nagyot, Kubicában egy kicsit csalódtam (há' nem 5-6.? de szar)...
Szal szar futam volt...

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Válasz erre

KisCsirkee
#2541 KisCsirkee [16989]
yESSSSS kettős ferrari győzelem, Kimi lehetett volna első, de így is jó, szerteném, mha év végéig az első 2 hely bepirosodna, de tudom, hogy a Meki miatt nem fog. Mindenesetre örülök

"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111

Válasz erre

LiT
#2540 LiT [20136]
Szép volt FERRARI! Csak így tovább!

We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...

Válasz erre

szbszig
#2539 szbszig [33649]
Ebben egyetérthetünk.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: ruskyy 2007.08.26. 15:20
ruskyy
#2538 ruskyy [1250]
Hát... Ez egy kurvaszar verseny volt.

Bolje biti pijan, nego star.

Válasz erre

Dile
#2537 Dile [5900]
Ez tényleg nem egy erős futama, de én így is neki szurkolok.

"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."

Válasz erre

Előzmény: HunnernessKonge 2007.08.26. 15:14
LiT
#2536 LiT [20136]
Ezazz! Kettős Ferrari győzelem lesz! Hamilton meg mér nem esett ki? Azért mákja van.... Massa 10 pontot verhetett volna rá..

We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...

Válasz erre

HunnernessKonge
#2535 HunnernessKonge [5387]
Nem is értem, hogy mondhatjuk Alonsora hogy
"büdös mákos g*ci" vagy hogy "rohadt szerencsés kis c*gány"
Mekkora parasztok vagyunk, hogy így húzzuk lefelé, miközben ő folyamatosan jó teljesítményt nyújt.

(Eric tudom hogy moderálni fogod, de aki addig elolvassa legalább tudja a véleményem )

Az alkohol öl, butít és savakkal aldehideket képez.

Válasz erre

Dile
#2534 Dile [5900]
Fubazz ez kemény pech.
Alonsónak meg hatalmas mák.

"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2007.08.26. 15:08
szbszig
#2533 szbszig [33649]
Hamilton...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

xeLaR
#2532 xeLaR [4247]
Na a rohadt életbe
Hát ez kész...

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Válasz erre

RatBaG
#2531 RatBaG [6377]
júúúj a bmw-k de jó helyen vannak

"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed

Válasz erre

szbszig
#2530 szbszig [33649]
Na, eddig ez jól néz ki.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

RatBaG
#2529 RatBaG [6377]
bekapcsolom a tv-t, épp alonso nyilatkozik, hogyaszongya mióta ő ott van a mekinél a kocsi 0,5-1 másodpercet gyorsult! már nem emlékszek hogy volt szószerint, de mindezt úgy adta elő, hogy ez csakis az érdeme, egyértelmű!

"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed

Válasz erre

kopé
#2528 kopé [38449]
remélem, hogy, Ferrari 1.-2. lesz

Válasz erre

Előzmény: Eric 2007.08.25. 14:03
kopé
#2527 kopé [38449]
Ohh minő kellemes meglepetés, eszerint egy 'új padavannal' beszélhetünk ezentúl?

Válasz erre

Előzmény: padavan 2007.08.25. 16:36
Tyrn
#2526 Tyrn [11406]
de geci vagy

Válasz erre

Előzmény: Dile 2007.08.25. 19:07
Dile
#2525 Dile [5900]
Jaj szegénykém, mindjárt sírva fakadok

"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."

Válasz erre

Előzmény: padavan 2007.08.25. 18:50
padavan
#2524 padavan [21647]
Már az is baj, ha az ember megpróbál pozitív irányba változtatni...

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Dile 2007.08.25. 16:52
Pomee
#2523 Pomee [2550]
nem is igaz. nem szoktuk cigánynak hívni. ugyanis ő csak szimplán: Pöcs!

Never underestimate the power of the Dark Side...

Válasz erre

Előzmény: Dile 2007.08.25. 16:25
LiT
#2522 LiT [20136]
Szép volt Massa!

We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...

Válasz erre

Dile
#2521 Dile [5900]
Ja értem, rablóból pandúr?

"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."

Válasz erre

Előzmény: padavan 2007.08.25. 16:36
ruskyy
#2520 ruskyy [1250]
rofl Hát de, ha az...

Bolje biti pijan, nego star.

Válasz erre

Előzmény: Dile 2007.08.25. 16:25
padavan
#2519 padavan [21647]
Korrektebb lenne múlt időben beszélni, azért pedig már "leültem" a büntetésem.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Dile 2007.08.25. 16:25
Dile
#2518 Dile [5900]
Ahhoz képest te folyton kis cigánynak nevezed Alonsót

"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."

Válasz erre

Előzmény: padavan 2007.08.25. 14:43
RatBaG
#2517 RatBaG [6377]
szerintem nyaralni volt hamilton a 3 hét alatt, mintha barnább lenne...

"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed

Válasz erre

padavan
#2516 padavan [21647]
Az eseménnyel kapcsolatban kis szubjektívem lásd a blogban.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

padavan
#2515 padavan [21647]
"...meglepődik a kis csoki..."

Ne sértsd mások vallási/faji/egyéb nézeteit. - by FAQ

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Balikiraly 2007.08.25. 14:21
Balikiraly
#2514 Balikiraly [383]
Na tehát akkor a rajtnál Raikönnen lenyomja Hamiltont, amitől úgy meglepődik a kis csoki, hogy Alonso elsüvít mellette, aztán onnan majd alakul

Válasz erre

Előzmény: Eric 2007.08.25. 14:03
Qwen
#2513 Qwen [1964]
Szép volt Massa.Alonso nagyon elmaradt.

Válasz erre

Eric
#2512 Eric [20761]
Időmérő:
1. Massa
2. Hamilton
3. Raikkönen
4. Alonso
5. Kubica
6. Heidfeld
7. Kovalainen
8. Rosberg

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

Válasz erre

Qwen
#2511 Qwen [1964]
Holnap a futam az 2 órakór lesz.Csak azért gondoltam,hogy elírták.

Válasz erre

Előzmény: Tódee 2007.08.25. 11:38
Tódee
#2510 Tódee [2590]
Törökország egy időzónával arrébb van, valószínűleg azért lesz korábban.

There's only one rule of metal: PLAY IT FUCKIN' LOUD!!!

Válasz erre

Előzmény: Qwen 2007.08.25. 11:34
Qwen
#2509 Qwen [1964]
Most nézem,hogy egy órával korábban lesz az időmérő.
Vagy csak elírták?

Válasz erre

Eric
#2508 Eric [20761]
Szerencsére még mindig fél mp hátrányban vannak Kimi köridejétől az első edzésről...
Bár tudom, ez semmit nem jelent.

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

Válasz erre

Előzmény: dghost 2007.08.24. 15:40
mucius
#2507 mucius [10106]
"szerintem izgatott" xD

Nem a korrupció a gond, hanem, hogy engem nem akar lefizetni senki. :)

Válasz erre

Előzmény: RatBaG 2007.08.24. 17:49
eti8
#2506 eti8 [10104]
Ezt mivel lehet lejátszani? Mert sem a winamp, sem a windows media player nem tudja, csak a hangot lejátszani...

Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!

Válasz erre

Előzmény: RatBaG 2007.08.24. 17:49
RatBaG
#2505 RatBaG [6377]
OMG ez mekkora verseny volt!

és tényleg, Palik már tíz éve is ekkora fasz volt...

"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed

Válasz erre

dghost
#2504 dghost [2807]
Persze ez csak teszt...

Válasz erre

Előzmény: gary007 2007.08.24. 15:56
gary007
#2503 gary007 [2222]
Egyébként most figyelem, hogy a Hondások a Super Agurik előtt végeztek.

Válasz erre

Előzmény: dghost 2007.08.24. 15:52

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat