
Fórum » Nem számítástechnikai témák
1 éves lettem!!!!!!!!!!!

Fórumtali reunion jó ötlet, tényleg megszervezhetnénk, viszont a korona végét meg kellene várnunk vele mindenképp. Talán jövő nyáron már lesz rá lehetőség, hogy újra gond nélkül lehessen ilyen nagyobb összejöveteleket is szervezni.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
De így visszaolvasva, rengeteg fórumozóval találkoztam, de nem tudom az arcukat visszaidézni sokaknak. Sőt. Van, akinek most a névéről sem ugrik be semmi (pl. kelkáposzta).
Sok idő telt el baszki
Szenvedély nélkül a foci halott.
Kanduhrka: Hát igen, a fórumtalis évek nagyon jók voltak, a fórum pedig pörgött és akkor izzott a legjobban a levegő.
Mondjuk ezutóbbit nem sírom vissza, de a fórumtalik rendkívül jók voltak.
Durva, hogy a regelésem és a fórumtalik között eltelt idő fele annyi, mint amennyi a fórumtalis időszak óta eltelt. És az 50.000 hsz-emet is kb. 2010-ig bezárólag gyűjtöttem össze, aztán egyre ritkultam a fórumon, bár reead only-ban mindig is itt voltam és vagyok.
A PS4-es játék volt még olyan, amikor nagyon sokat írtam ide, illetve most a korona időszak alatt a home office-ból rám szabadult hirtelen rengeteg szabadidő közepette nőtt az aktivitásom jelentősen. 
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Nagyon rég jártam erre...
Én valamikor 2005 végén regeltem, Kanduhr néven, aztán szintén beleszaladtam egy jelszavas (meg email elfelejtős/ törlős) problémába.
Aztán lett ez.
Anno nekem valami fél megás netem lehetett, és Celeron 2.4ghz-es géppel verettem (meg egy jó kis Inno 3d FX5200-as videokarival, amiről leesett később a ventilátor!!) - te szent isten de rég volt
A régi hozzászólásaimat is megnézegettem most, de a legtöbbet fizikai fájdalom volt olvasni
Viszont a fórumtalik 2008-ból (te jó ég, 12 éve annak), azok nagyon megmaradtak!! (meg a több tíz-húsz-harminc oldalas viták egyes topicokban
)horrorgeeks.blogspot.com
A betárcsázós modemmel emlékszem, egy zenei album letöltése telt 1 hónapba (heti 1 netezéssel) és úgy örültem, mire trackenként végre összeállt a teljes album.
Amúgy én még a magnókazettás C64 korszakra is nosztalgiával gondolok vissza.
Ott gubbasztottam néha háromnegyed órát a gép mellett, mire betöltötte a játékot, olyan jó érzés volt utána game-elni.
És még faszább volt, amikor elrontotta az olvasást és csévelhettem vissza a kazettát, elölről kezdve az egészet. 
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Én magamnak köttettem be a netet mikor már melóztam. 4MB/s-es kábelnet volt papíron, ha szerencsém volt akkor másfelet tudott belőle, HA éppen működött. Csak más nem nagyon volt itt felénk akkoriban. Mindezt majdnem havi 12ért
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Utána már megváltás volt a 7KB/s-es ISDN vonal, majd az 50KB-os ADSL....most meg 100MB/s-el hasítanak az adatok. Tényleg brutális, hogy a '80-as évek végi magnókazettás C64-ezéstől hova jutottunk! Imádom ezt a kort, amiben élünk. Legalábbis technológiai szempontból.
Szenvedély nélkül a foci halott.
Napok óta figyeltem már, hogy ne maradjak le a szülinapomról.
Regisztráció:
2002.06.10. 22:00
Most pedig csak megcseréltem az évszám végén a 2-est és a 0-t.
Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy korábban is már itt voltam Barthezz nickkel, csak elfelejtettem a jelszavát és a fenti 18 éves regisztrációm a Barthezz 1713 nickem regje. Amit aztán később átírattam Dinoval Barthezz-re, a korábbi Barthezz profilomat törölve egyidejűleg. De hogy azt mikor regeltem, már kideríthetetlen így, úgyhogy marad a mai nap a szülinapom.
Hihetetlen amúgy, hogy 18 év alatt hova fejlődött az internet. 2002-ben még Matáv betárcsázós netem volt 56 kbit / s sebességgel és recsegő ropogó modemmel.
Heti 1-szer engedtek netezni a telefonszámla miatt, ez minden héten péntek volt. Akkor este 6-kor betárcsáztam, mert onnan indult a 150 Ft-os kedvezmény és egész éjjel, hajnalig neteztem ilyenkor mindig. Persze ha megszakadt, volt bosszankodás, mert akkor a 150 Ft újraindult és 4-5 szakadás után egy ilyen alkalommal termeltem egy ezrest a telefonszámlához, így ilyen esetben volt, hogy ki kellett hagynom a következő pénteket. Ezen kívül suliból neteztem még és egyéb nyilvános helyekről. Aztán miután a Matáv ezt a 150 Ft-os kedvezményt megszüntette, jött az innen-onnan lopott kódok biznisze.
De szép idők is voltak ezek! 
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
"You don't wanna be my enemy, I promise you"
D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Én meg elfelejtettem a sajátom
05.16-án lettem 12 
You tell me exactly what you want, and I will very carefully explain to you why it cannot be!
Pontosabban 22:00-kor töltöm be.
(Volt előtte egyébként kb. fél éven át egy korábbi nickem is, aminek elfelejtettem a jelszavát és azt sem tudom, mely topicokba írtam vele, így a fenti életkorom tekinthető hivatalosnak.
)"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
"You don't wanna be my enemy, I promise you"
(Bár az eredeti nickem 2005-ből való.)
Nekem az első játékom a Tron volt szerintem, még dobozban
Ééééés idén októberben lesz 15 éve, hogy regeltem a Dome-ra!
. Te, GeryG, Zoo_Lee és én együtt kezdtünk anno
. Nekem a The Fight: Lights Out (vagy valami hasonló) című PS3 Move-exkluzív rettenet volt az első tesztalanyom. Mai napig az egyik legrosszabb játék a (nem csak cikkírói) praxisomban. Kevés gyengébbel találkoztam azóta is...
Azért a kitűnéshez egy szignózott avatar édes kevés, Kolléga
MUHAHAHAHAAAA!!!!!! (Rosszmájúsági szmájli nincs
...)"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/


"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

"You don't wanna be my enemy, I promise you"

És erre várhattam egy évet, mert tavaly csak 6án jutott eszembe a 10

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”
Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!

Gratula! Nem semmi.


D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr
Én minden októberben tervezem, hogy beírom, hogy hány éves vagyok itt (most lesz 14, Jézus ereje), de persze elfelejtem

És akkor ebbe még nem számoltam bele a régi profilomat amivel szintén itt voltam előtte 3 évet

i5-6600k, GA-Z170-Gaming K3, 16 GB HyperX Predator @3000 MHz, Inno3D GTX 1070 iChill X3
Nem is gondoltam volna. 
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Egy ideális világban nem közpénz jellegét, hanem magánvagyon jellegét vesztette el. #StopÖrkény
If I look back I am lost

"You don't wanna be my enemy, I promise you"
"You don't wanna be my enemy, I promise you"
Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.
Pedig már 10 éve is abba akartam hagyni a karrierem, eskü, csak vmiért nem unom. Na nembaj, majd egyszer egy nap...„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”



Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.


D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 08:37
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [7]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 16:11
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [21]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
