Másik probléma (és ez ugyan nem az ő hibájuk) az ún. "Investigation küldetés". Ezek ugyebár olyan feladatokat tartalmaznak, amik rengeteg nyomozást, gondolkodást igényelnek (erre a célra beépített böngésző is van a játékban), és ezzel nem is lenne probléma, sőt, nagyon élvezetesek. A probléma inkább ott van, ha valaki elakad egy résznél, és sehogy sem tud rájönni a dolog nyitjára, hát végső elkeseredésében ír a chatbe, hogy valaki adhatna neki egy-két tippet. Tapasztalatból tudom, hogy 10-ből 2 ember az, aki megpróbálja finoman rávezetni a delikvenst a megoldásra, a többi 8 pofátlan módon beírja a megoldást (rosszabb esetben ezt a nyílt chatben teszi, hogy mindenki lássa). Ez már a limitált létszámú bétában is nem kevés feszültséget okozott, és bele sem merek gondolni, hogy mi lesz majd a megjelenés után. És bár mondtam, hogy ez nem a készítők hibája, szerintem jobb híján az ő dolguk lenne ez ellen tenni valamit.
Ha rajtam múlna, akkor még egy pár hónappal elhalasztanám a játék megjelenését, mindenesetre remélem, hogy tévedek, és ez a 2 hét elég lesz arra, hogy kikupálják a fennmaradó hibákat/hiányosságokat.
Türelem szép erény, kivéve ha az alagút végén közeledik a fény!
