Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Leépítés és új projekt a Frontier Developmentsnél [hozzászólások]
Kapcsolódó tartalom: Leépítés és új projekt a Frontier Developmentsnél
Az Elite: Dangerous fejlesztői új játéka a Coaster Park Tycoon lesz.
266 fő nem számít annyira hatalmasnak, az indie vs. multivállalat skálán nézve. Egyelőre ezzel a létszámmal is megvan egyfajta stabilitás, de volt már példa nagyobb bukásra is.
A Frontier még a leépítéssel is hatalmas (létszámú) cég maradt.
Ez nem feltétlenül így van. Nagyon függ a cégtől, de lokációtól is. Angliában pl. szinte csak szerződéssel kapsz gamedev melót (és általában fél, max egy évre), akármilyen posztban is vagy. Általános, hogy az emberek vándorolnak a project végén, még akkor is, ha meg voltak elégedve velük. Pár studiónál viszont máshogy van, meg itt Kelet-Európában. Itt viszont (legalábbis itthon) meg az a gond, hogy egyre másra csődölnek be és szűnnek meg a cégek.
Egy-egy projekt előtt ugye felvesznek pluszba pár embert az alap csapaton kívül, sokszor lehet látni ilyen hirdetéseket. Szerintem velük eleve olyan szerződés van kötve, hogy a projekt végén búcsúznak, bármilyen posztot is töltenek be. Nyilván ők a melósok lesznek, nem a vezetők. Nem hiszem, hogy ez problémát jelentene nekik. A csapatnak meg gazdasági okokból nyilván nem mindegy hányan vannak. Szerintem nem kell ezt a leépítést túlragozni, azok mennek el, akik csak az adott projekt miatt érkeztek.
Is-is. Pl a teszterek rendszerint repulnek a projekt vegen, mert fejlesztes eljen nincs rajuk annyira szukseg.
Én a példámban olyan emberekre gondoltam, akik a szakmában már elég nagy nevet szereztek maguknak és elismerik a munkájukat, és elképzelni nem tudom, hogy eltávolítsák őket a pozíciójukból, ha csak nem önként fel nem mondanak(pl.: Cliff Bleszinski pont egy ilyen ember volt az EPIC-nél).
Nem feltétlenül a nélkülözhetőségi faktort tekintik a döntéshozók, hanem a költségesség mértékét. Egy projekt után könnyebb megszabadulni egy magas fizetésű mid-level embertől és a helyére felvenni pl. 2 ifjú titánt, akik negyedannyi fizuért is boldogan ott dolgoznának már csak a "tapasztalatszerzés" miatt is masszív túlórákat is örömmel bevállalva.
Lesz a projektben érezhető hatás negatívabb irányban ilyenkor persze, de ebben az üzletágban is úgy gondolkodnak a fejesek, hogy minél kevesebb pénzből minél több profitot, a szakértelem fontosságát pedig valamiért nem képesek észrevenni.
Lesz a projektben érezhető hatás negatívabb irányban ilyenkor persze, de ebben az üzletágban is úgy gondolkodnak a fejesek, hogy minél kevesebb pénzből minél több profitot, a szakértelem fontosságát pedig valamiért nem képesek észrevenni.

Szinte biztos, hogy projekt végi lemorzsolódásról van szó. Gyorsan számot vetnek, hogy kik a leginkább nélkülözhetőek, és azoktól szépen megválnak...
Sajnos bevett szokás. Hol máshol tudnának spórolni? Egy stúdiót (Kanada) is bezártak ugye. Ráadásul a szerződésről nem tudjuk, van-e még. Lehet pont ezért van a "balhé" (lásd előző komment).
"az elbocsátásokról pedig csak annyit mondtak, hogy a két fő projekt (az Elite: Dangerous és a Coaster Park Tycoon) munkálatai ezt követelték meg."
Na ez egy őszinte indok, ha már meg kell kötni a nadrágszíjat, akkor egyből a fejlesztőket tizedeljük meg. Ebbe a projekthelyzetbe sincs nyilván publikus rálátás, de valamelyest aggodalomra ad okot. Ha már egy 3.75 millió fontos szerződés felbontását kockáztatják meg.
Na ez egy őszinte indok, ha már meg kell kötni a nadrágszíjat, akkor egyből a fejlesztőket tizedeljük meg. Ebbe a projekthelyzetbe sincs nyilván publikus rálátás, de valamelyest aggodalomra ad okot. Ha már egy 3.75 millió fontos szerződés felbontását kockáztatják meg.
Vajon pénzgondok, vagy a "szokásos" project végi lemorzsolódás? Boncolgatva volt az is, hogy a tavaly ilyenkor kötött két új játékra szóló szerződés él-e még, vagy csak a saját kiadású cuccokkal folytatják.
Emlékszem kisebb koromban mennyire imádtam a Roller Coaster Tycoon-t. Ha ez az új hullámvasutas projekt csak részben megközelíti azt az élmény, akkor engem megvettek kilóra.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
Legfrissebb fórumtémák
- 19:17
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1601]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]