A Larian játékai mindig úgy voltak kicsit darkos alapfelütésűek (már a Divine Divinity-től kezdve), hogy közben a mindenhol felbukkanó (nem ritkán hülyéskedős jellegű) humor erősen elmaszkolták ezt, és egy könnyedebb mesevilág hangulatot kreáltak összességében, ide értve a grafikai megjelenítést is, ami szintén inkább ez utóbbi felé billentette a mérleg nyelvét.
Ehhez képest ez az ízelítő... olyan, "na most én megmutatom a világnak, hogy az enyém sötétebb, kegyetlenebb, morbidabb, s z i g o r ú a n f e l n ő t t t a r t a l o m stb."...
Kb. a soulslike stílusban látni, főleg az arra a játékpiacra még be nem robbant kis cégeknél, hogy igyekeznek (legalábbis előzetesen) a konkurenciánál véresebbnek, sötétebbnek, kegyetlenebbnek, adrenalintól gőzösebbnek behirdetni a készülő játékukat, s így felkelteni magukra a figyelmet. Erre a Lariannak nem lenne szüksége, mert kb. bármit csinálnak, a Divinity: Original Sin óta mndenképpen figyelnek rájuk, a második rész óta még inkább, a BG3 óta pedig kb. ők azok, akiket rettegéssel vegyes tisztelettel figyel a cRPG konkurencia, meg úgy általában legalábbis felkapja a fejét az egész gaming world, ha megmozdulnak.
Úgyhogy vagy szakítani akarnak az eddigi könnyedebb dolgokkal, és egy tényleg igazán sötét valamit készítenének (amit esetleg akartak már korábban is, de a BG3 licencbe kb. a Dark Urge volt a maximum morbiditás, amit belepréselhettek), vagy pedig nem lesz változás, csak valami miatt elkapta őket a "hökkentsen meg mindenkit az új videónk" gondolat.
Egyébként ez a videó engem most egyáltalán nem mozdított meg.
Endure. In enduring, grow strong.
Mindenesetre meg kell tolnom a dos2 progressem.

