Egyszer volt, hó nem volt (mert nyár volt), AriAmi utazott egy repülőgépen, útban NY (ejtsd: en-váj) felé, ahol hivatalos volt egy "Hogyan fékezzük meg a TD-kór terjedését" nevű orvosi meetingre. AriAmi jó pszichológus/pszichopata volt, elismert a szakmában. Most is éppen, a hosszas úton, könyvet írt Pentijum 5-ös laptopján, A Lámaság tünetei címmel. Már éppen belekezdett volna az "Az is láma, aki AriAmi és az emberevők című topicot nyit" fejezetbe, amikor a mellette ülő arab muksó megkérte, hogy engedje ki, sürgős dolga akadt. Hát persze. Rögtön a pilótafülke felé vette az irányt és ledurrantotta a pilóták kabinja előtt rókázó Lordot. A durranásra megijedt a pilóta és kiugrott az ablakon. De sajna olyan szerencsétlenül ugrott, hogy beszippantotta a bal turbina. A bal motor leállt és a gép elkezdett pörögni és zuhanni.
AriAmi elvégzett pár gyors számolást és rádöbbent, hogy ennek nagyon rossz vége lesz, ezért katapultált.
Egy dzsuvás szigeten ért földet, ejtőernyő nélkül, ezzel mély krátert fúrva a szigetbe. Ari lábra állt és elindult. Még azt se tudta, hol kötött ki, ezért azon se tűnődött el túl sokáig, hogy merre menjen. Ment az orra után, be a jungelbe, ahol 1000L dübörgött a jungel music. De nem volt túl elővigyázatos és a nyakába ugrott egy kígyó. Szerencsére Ari zsebében volt Ervévz, s így meg tudott szabadulni a disznajától.
Sajnos viszont ezek után elkapták az emberevő TD-k. Megkötözték és elvitték a falujukba. AriAmi próbálta őket lefizetni kiválló magyar termékekkel (Boci csoki, Sága sonka, lopott XBox), de ezek már mind megvoltak a TD-knek. AriAmit a törzsfőnök elé vitték, aki elmondta neki, hogy ők is magyarok, csak annyira TD-k voltak, hogy önként kivonultak ebből a sötét országból, mert az ottlétükkel a saját szellemi szintüket alacsonyították le. Azt is elmondta, hogy őt most megfőzik. No nem mintha azért, hogy megegyék, mert Boci csoki és mérgezett Merci csoki tartalékaikat még nem élték fel, meg persze ez a megfőzés csak show elem (élőben közvetíti a Fókusz és ez lesz a holnapi téma a Mónika kibeszélőben is).
Ekkor jöttek a tálibok karöltve egy mérges roma bandával és feldúlták a tábort. Ari így meg tudott lógni és az ISDN/ADSL vonalokon (amiket még mindig nem kötöttek be hozzátok

áttarzanozva elérte a sziget partját.
Itt volt Bombadil Toma, aki Dove tusfürdőt öntött az óceánba, hogy meglágyítsa vele egy másik emberevő, a lócápa páncélját. Na, hát ez be is jött, de olyan frusztrált lett tőle a lócápa, hogy kiugrott a vízből (ekkor már teljesen kocsonyássá vált a hidratálónak köszönhetően) és amőba módjára elnyelte Arit, majd eltűnt vele a mélyben. AriAmi a lócápa gyomrában a gyomorsavban és Knorr Snacky tésztamaradványokban úszkálva megkereste az állat légzőcsövét és belepaszírozott egy pokolian csípős Lays chipset (nem Via chípset). Ez pokolian irritálta a dögöt, így az kilőtte Arit, aki New-Z-Landig meg sem állt.
Itt összefutott Mefivel, aki szintén csatlakozott a TD-hez, mire Ari kiborult: Hát már a TD-éa világ?
És keresztre feszítette saját magát.
END