25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Medieval II: Total War



Írd ide hozzászólásod:

Petykemano
Petykemano [413]
M/M Anglia

De hát őszintén bevallom, hogy kicsit uncsi a közepétől

Az elején, amikor ott vannak a skótok fenn (akik persze nem csinálnak semmit) meg a franciák és a dánok európában, akkor izgis, kevés a lóvé és gyenge a kontinensen a helyőrség.
Nekem nagyon úgy tűnik mindazonáltal, hogy a strategic mapen az AI borzasztóan hülye. Azt várnám, hogy az elején kisebb seregekkel is merjen támadni. De pl a skótok nem csinálnak semmit, csak saját területen belül rohangálnak. Amit láttam az elején a franciák tevékenységéből az meg kimerült abban, hogy ida-oda tologatták a seregeiket - néha csupán 1-2 brigádot, néha meg fullos sereget. De úgy nem csináltak konkrétan semmit. Persze érhető, hiszen a katolikus nációk elleni aggresszivitást a pápa bünteti. Néha azért betámadt hozzám egy néhány brigádos kis seregecskével, de aztán hamar meggondolta magát. Egyszer volt egy olyan, hogy a dánok is, meg a franciák is full sereggel rohangáltak a határon. Nekem meg épp meghalt a sereg vezére és rohanhattam egy újért. És a kapitány fellázadt (a full sereggel) na akkor azonnal jött a dán, meg a francia sereg is ostromolni.. Na mivan, eddig féltetek? - gondoltam magamban. Addig meg ugye csak tökölt, pedig a franciáknak volt.. lett volna elég erejük betámadni hozzám és mondjuk 3 várost ha megostromol egyszerre, 1-2-őt biztos elveszítek, mert nekem csak egy főseregem volt.

De mondom, nekem úgy tűnt, hogy csak tököl. Ezen persze segíthet a magasabb nehézségi szint, de mint mondtam, azt mondják a hozzáértők, hogy magasabb nehézségi szinten a gép senem okosabb, senem jobb, csak Hardon +5000 VH-on meg +10000 cash-t kap. (meg a városba biztonságot) Azért ez a 5-10000 zsé az elején, amikor még kevés a bevétel és kevés a provincia, elég ütős!

nem játszottam még hardon vagy veryhardon, de ha tényleg így van, hogy csak pénzt kap a gép, akkor a helyzet csak annyit nehezedhet, hogy gyakrabban kell fullos seregeket visszaverni.. nem tudom


Első játékom egyébként HRE volt, akkor nagyon hamar jöttek Velence, meg Milánó és betámadott: kiléptem. Ja meg a merchantjaimat is rendszeresen felvásárolták. Akkor még igyekeztem. Ma már tudom, hogy semmi értelme nincs, mert nem éri meg. Remélem a patchben nem az árát fogják levinni, hanem a jövedelmezőséget fel. Mert ha csak az árat fogják levinni pl 100-ra, akkor ugyanúgy nem fogok szarakodni velük, mint most. Viszont ha komoly összegeket lehet velük kaszálni, akkor érdemes figyelmet szentelni rájuk! Meg akkor lehet, hogy a gép se azzal fog szórakozni, hogy fölvásárolja az én merchantjaimat.
Nyilvánvaló, hogy több pénzt lehet így összeszedni, mint ha kotlasz a nyersanyagon.
Nem tudom, hogy mennyire képes ilyen szempontból gondolkodni a gép, vagyis hogy a merchantok irányítására az AI egy olyan magasabbrendű parancsot hajt-e végre, hogy kaszáljon velük minél többet (amit most főleg felvásárlással tud végrehajtani), vagy pedig alacsonyabb szinten van felvásárlásra programozva. De remélem, hogy ez meg fog változni...



A játék közepe felé, amikor már néhány náció kiesik, kezd megint izgisebb lenni. Én most uralom nagy britanniát, meg francia földet teljesen és a dán részt (Antwerp, hamburg)
Elég komolyan jön a pénzt a kereskedelemből, de még így is csak 2-3 full sereg fenntartására elég.
A spanyolok délről megerősödtek és betámadtak. Ő is jönni szokott 2-3 full sereggel, amiből arra következtetek, hogy az ottani kereskedelem is elég jól jövedelmező lehet. De mondjuk én háborúzom a dánokkal is egyben.

És ami még érdekesebb, már vagy 20-30 kör óta háborúzgat folyamatosan milánó és a HRE. De - és most megint visszautalok az AI hülyeségére - ritka az, hogy nagyobb sereget összegyűjt és elkezd ostromolni egy várost. Inkább csak amolyan határvillongások. Mert a hülyéje 4-5-6 maximum 1-2 hadosztályt tartalmazó sereggel lófrál egymás hegyén hátán, aztán mikor jön az ellen és támad, akkor naná, hogy kikap. DE az ellen is csak kisebb sereggel jön... Pedig szerintem már rég tűlőre vihették volna...




On the battlefield
Én azt tapasztaltam, hogy angolokkal jelenleg elég könnyű nyerni. Yoeman archerekkel, meg retinue archerekkel pláne! AZ AI bugos, mert néha hagyja magát lelőni. Ha én látnám, hogy gyalogsági fölényben vagyok az ellenséggel szemben, aki tele van íjászokkal, tutti azonnal rohamoznék, mert nincs más választásom. Ehelyett a gép néha végignézi, ahogy lekaszabolom.
Az az igazság, hogy nem szeretném magasabb nehézségi szintre állítani, mert tudom, hogy a gép úgy nem okosabb, csak morálbónuszt és attack skill bónuszt kap. Én azt szeretném, ha az egységeket tekintve egyenlő esélyeink lennének és az döntené el, hogy ki tud többet/jobbat felvonultatni, illetve hogy ki hogyan használja a rendelkezésre álló egységeit. Ez persze developer work...

Az AI főleg otromnál gyengusz állítólag. mondjuk igaz, ami igaz, nem volt még részem olyan ostromában, ami jól lett volna kivitelezve és összehangolt lett volna. Pedig az az igazi izgalom, amikor látod, hogy aaajjj, még onnan is jönnek és kétségbeesetten csoportosítasz át a másik szárnyról és izgulsz, hogy érjenek oda időben...


Aztán a szövetségek elég labilisak. Nem az a baj, hogy a gép betámad és nem tiszteli a szövetséget, hanem az, hogy úgy támad be, hogy nem hátba - üres hátországba -, hanem face-to-face, amikor gazdaságilag is jóval erősebb vagy, meg egy nálánál 3x nagyobb sereget állomásozol 1 környi járóföldre.
Az volna az igazán jó, ha max a Non-agression pact lenne ilyen labilis, de a szövetséget tisztelnék és lehetne összehangolt támadásokat is csinálni. EGyütt vonulni a közös ellenség vára alá, meg ilyenek.
Mondjuk szövetség alatt nem szabad (illik) kémeket se küldeni. Vagyis ha kémeket küldesz, akkor a szövetséges felbontja a szövetséget, míg a megnemtámadási szerződést nem. Elvégre az csak meg-nem-támadási...
És a szövetség tisztelete akkor változna, ha elkövetsz a szövetséges ellen valamit, vagy max akkor egy picit, ha új király kerül a trónra (akármelyik részről)

Ha jól emlékszem, akkor a fejlesztők azt ígérték, hogy a diplomácia olyan fejlett lesz, hogy a gépek majd figyelik a Te viselkedésedet. És ha sokszor és gyakran szeged meg a békeszerződést, meg hátbatámadod a szövetségesedet, akkor nem fognak benned megbízni (és megelőző csapást mérnek, vagy nem kötnek szövetséget veled, stb)
Ehhez képest...
rendben, hogy a játék célje a hódítás, de nekem eddig csak olyannal sikerült tartós szövetséget kialakítanom, akivel nem vagyok szomszédos.






Azt megkérdezhetem, hogy aki magasabb felbontásban játszik, mint 1024*768, annak van-e a város állapota panelen balra lent valási hatásokat mutató rész, mint a RTW:BI-ben volt?



Pety
Előzmény:

Vissza