Igaz nem vagyunk olyan vagányak.Ez valószínű annak köszönhető, jobban tiszteljük az emberi életet hiszen mi gyengébbek adjuk.
Úgy élj hogy később, ne kelljen megbánnod semmit!!
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Igaz nem vagyunk olyan vagányak.Ez valószínű annak köszönhető, jobban tiszteljük az emberi életet hiszen mi gyengébbek adjuk.
Úgy élj hogy később, ne kelljen megbánnod semmit!!
Aztán szólt az oktatóm, hogy nyugodjak meg és 10-15 perc alatt meg is voltunk. Még meg is dicsért a vizsgabiztos.
) basztak el valamit akkor is csak szép, nyugodtan elmagyarázta nekik, hogy mi volt a hiba. Meg is látszott rajtam az első alkalmat leszámítva sose görcsöltem. 
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
érdekes módon a forgalmin viszont már egyátalán nem szartamA szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Szenvedély nélkül a foci halott.
)Úgy gondolom, minden emberi lényben azt kell tisztelnünk, ami. Legyen amerikai vagy német, zsidó vagy keresztény. / Einstein /