Fórum » Nem számítástechnikai témák
Az emberi idiótaság
A szobájuk mellett volt egy angol kéttannyelvűs brigád SZOBÁJA.
Kollégista korunkban néha ügyeletbe kellett mennünk szilencium alatt, azaz felügyelni az esetleges látogatókat, szólni az emberkéknek, hogy keresik, stb. Az asztal a nevelőtanár szobája előtt volt. Borkó becenevű idióta tanárunkra időszakosan jöttek rá hülyeségek. Egy időben veszettül gyúrt. Volt egy piros égője, azt kondizás előtt betekerte a konditerem lámpájába - növeli a vörös fény az izomsejteket! -, gyúrt 5 percig, majd rohant a tükör elé, ahol 10 percig nézte magát. Persze utána úgy járt a csajok előtt, hogy a bicepszei jól látszódjanak, és legyen esélye a csajoknak megcsodálni. Na, ő követte el az alábbi párbeszédet egy másik nevelőtanárral, aki idült alkoholista volt, hamarosan bele is halt.
-Te, a múltkor láttam olyan nindzsákat, akik 10-szeres hangsebességel forgatták a nuncsakut.Öregem, azok még a puskagolyót is félre tudták ütni vele.
A másik mániája az angoltanulás volt. Eleve behozhatatlan hátránnyal indult, de nem adta fel. (a legrosszabb, amikor az idiotizmus kitartással párosul). Kedvenc szava a tollkabát (értsd talk about) volt. Amikor kimondta. öt percig röhögtünk a tanári szoba előtt.
A szobájuk mellett volt egy angol kéttannyelvűs brigád naplója. Egyszer berontott hozzájuk, hogy azonnal adjanak neki egy angol-magyar nagyszótárt. Mondták, talán ők is tudnak segíteni, de nem, csak a szótár kellett. Kis idő múlva az alábbi szösszenet hagyta el a száját.
-Aha, ez a szótár is rossz. Ebben sincs benne a countryes (értsd country többes száma) szó y-nal. A srácok nem világosították fel, mekkora barom, hogy a többesszámot nem szoktak szótőként leírni szótárban, és amúgy sem y-nal írják.
Ugyanő volt az alábbi elkövetője. Egy srácot elkaptak pornóújsággal a kezében - ment vc-re. Azonnal szintgyűlés, minden diáknak meg kellett jelennie. Borkó beront, és elkezd üvölteni: "Engem nem érdekelnek a nők, de...!" A többit egy többperces röhögés nyomta el. Utána próbálkozottt javítani: "Nem vagyok buzi, csak nem érdekelnek a nők...". Megint pár perces röhögés... Harmadjára már összejött. "Szóval nem érdekelnek a nőket ábrázoló újságok". Egy srác még hozzátette: "És persze tanár úr nem buzi". Kész, aznap egész este mindenki röhögött.

Valószínűleg urban legend, jó 10 éve keringett a sztori a neten:
Az egyik egyetemen elterjedt a hír, hogy a lámpaégőt bekapni be lehet, de ki már nem tudja szedni az illető a szájából. Na, az egyik delikvens rögtön ki is próbálta, betenni sikerült, kijönni nem. Hát akkor dokihoz kell menni. Taxira nem volt pénz, maradt a tömegközlekedés. A srácot jópáran megbámulták a buszon, hogy miért áll ki a szájából egy menet, de hát muszáj volt, nem tudta meghatni a sok tekintet. Odaértek a dokihoz, elmesélték, mi történt. A doki jól körberöhögte őket - egy társa elkísérte, aki tudott beszélni: nem volt a szájában egy égő - , majd kiakasztotta a srác állkapcsát, és kivette az égőt.
Később találkoztak a dokival, aki elmesélte, hogy aznap több ember szájából is égőt kellett kiszednie.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 11:34
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [7]
- 11:15
- Ki mivel játszik mostanában? [8307]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]