Fórum » Beszélgetés a játékokról
The Witcher - Befejezés [SPOILER]
Én nem öltem meg Addát, pontosabban a strigát, mivel egyrészt nem sikerült, másrészt úgy okoskodtam, hogy mint Vincent esetében ( ha életben hagyjuk, farkasemberként segít a 3. fejezet végén levő kocsmai harcban), később még jól jöhet. A király megköszönte segítségem, és Adda feleségül ment így Radovidhoz. Ja meg még egyszer segített a látomásban is. Kb ennyi. Ma végeztem a játékkal, szóval nem tudom mi történne, ha megölném.
Egy barátommal mi is dumáltunk az orgyilkos kilétéről, aztán arra jutottunk, hogy nyilván épp ez volt vele a cél, azaz hogy vitatkozzunk, rágódjunk, és várjuk a folytatást
Ugyanakkor mit gondoltok a háromféle befejezésről? A hivatalos fórumon az emberi, semleges és másfajú befejezésről van szó, és nyilván a játék közbeni folyamatos döntéseinken múlik, hogy melyik valósul meg. Eddig pár dologra sikerült rájönnünk, azaz hogy nagyon sok dolog befolyásolja a végkimenetelt, így többek közt a mókusok és a Triss/Shani szál fontosak ebből a szempontból. Dandelion utolsó kérdései nem osztanak, és nem szoroznak semmit...
Az egyik befejezés szerint a mókusokkal leszámol a Rend, a varázslónők szövetsége föloszlik, és jön a nagy béke. Ehhez az kellett, hogy Geralt többnyire a Rendet támogassa (Haren Broggnál futni hagyta a mókusokat, a gólemtemetői csatában és Vivaldi bankjánál viszont ellenük harcolt), így az ötödik fejezetben, Vizima égésekor is Siegfried oldalán küzd Yaevinnék ellen. A nők közül Shanit választja, a már ismert elvarratlansággal együtt.
A másik változat szerint Foltest bölcs belátásának köszönhetően egy ideig békében élnek a másfajúak és az emberek, majd minden visszaáll úgy, ahogy eredetileg is volt, a varázslónők pedig szintén föloszlanak. Ehhez a véghez Harennél a mókusok oldalára álltam, a gólemtemetőnél Siegfried-ék mellé, Vivaldinál pedig szintén a mókusokhoz, így a vizimai égésnél is nyilván a Rend ellen küzdöttem. A Shani/Triss vonal ugyanaz, mint az előbbinél.
Most a másodszori végigjátszásnál tartok, a 3. fejezet elején. Harennél megöltem a kupeceket, a gólemtemetőnél viszont Yaevinn embereit támogattam a lovagok ellen, így az Azar Javedék ellen a varázslótoronynál zajló harcom közben nem a lovagok, hanem a mókusok győznek. Úgy okoskodom, hogy ez a tény talán megakadályozza a lázadást, és elkerülhető Vizima égése, de javítson ki, aki mást tapasztalt.
Még egy dolog: a striga megölése/életben hagyása mit eredményez? Ha meggyógyítjuk, akkor Foltest felajánlja a kezét Redania uralkodójának, aki segít neki. És ha meghal...?

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Több mint adattároló: a QNAP TS-473A NAS
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Cyberpunk diorámákat alkothatsz a Midnight Momentsben
- 5. Felújítást kap a Croc 2 is, év végére várható a Kingdom of the Gobbos
Legfrissebb fórumtémák
- 16:27
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15146]
- 16:06
- Szét*** az ideg [5535]
- 21:53
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [6]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
- 13:02
- Kiderült végre, hogy mikor jön a következő Aliens-játék, pontos dátumot kapott az Aliens: Fireteam Elite 2 is [hozzászólások] [1]