horrorgeeks.blogspot.com
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Tömegközlekedés
Ráadásul ők csak ülnek egy buszban, vonatban, villamosban...
"A béremelésért folytatott sztrájk viszont maximálisan megalapozott. Az országban nagyon sok szakmának kijárna(vagy pedig az adókat kéne jelentősen csökkenteni). Az hogy kussban maradnak és nem tesznek érte semmit az ő tutymutyiságukat bizonyítja. "
Ezt a mondatot nagyon sok dolgozó ember nevében kikérem magamnak, látszik, hogy úgy próbálod osztani az észt, hogy halvány rálátásod nincs a dolgokra (ez a többi hsz-edből is simán lejött, végignyálaztam a vitát).
Szóval kicsit kifejteném neked ezt az általad oly frankón megmondott "tutyimutyiságot".
Édesanyám tanár. Fizetése kb. 2/3-a a mozdonyvezetőkének, akik közül sokaknak még érettségijük sincs, anyám pedig diplomás, plusz éveket tanult egy magasabb életszínvonal reményében. De sajnos esélye nincs a jobb fizetésre, ugyanis ha a tanárok sztrájkolnának, törvény írja elő, hogy a kiesett napokat szombatonként és/vagy a nyári szünetben kötelesek lennének letanítani (!!!), tehát leginkább magukkal basznának ki egy sztrájkkal.
Nevelőapám személy- és vagyonőr, éjjel-nappal robotol, kétszer annyi órát dolgozik egy hónapban, mint a MÁV-osok, miközben az ő fizetésük harmadát sem kapja. Sztrájkolni neki sincs esélye, mert az első 1 perc után páros lábbal rúgná ki a főnöke.
(De szted mindkét foglalkozás-kategória a tutyimutyi csoportba tartozik. Hol lehet gratulálni ezért a megállapításért?)
Ehhez képest a MÁV-osok mit csinálnak? Simán pofátlan módon visszaélnek a helyzetükkel, miszerint az ő sztrájkjuk egy egész országot képes megbénítani és még csak esélye sincs, hogy kirúgják ezért őket. Kiváltságos helyzetüknek köszönhetően eddigre is már elérték, hogy többet keressenek, mint sok diplomás ember, és még ezután sem áll be a pofájuk, még többet akarnak. Szted ez fair? Miközben a tanár, a személy- és vagyonőr és még megannyi szakma képviselői évek óta befagyasztott bérekkel tengődnek, sokszor az éhbérért, addig a MÁV és a BKV dolgozók bérét folyamatosan emelik és még ezután is nekik jár a szájuk, van pofájuk sztrájkolni, hogy újabb béremelést kapjanak? Nem járna ki inkább helyettük a fizetésemelés az általad leírt "tutyimutyi" dolgozóknak, akik csupán helyzetükből adódólag még csak fel sem vethetik a sztrájk ötletét?
Szóval légyszíves a továbbiakban hanyagold az efféle légből kapott kész ténynek beállított címeres baromságokat.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Egyedül a 250 ezres követelésük a jogilag alaptalan még akkor is ha korábban kóka megígérte nekik ezt a juttatást és a vdszsz is csak ezzel a feltétellel ment bele a teherszállítás privatizálásába. Egyébként ez a 102 milliárdos összegből csupán 8 milliárdot tenne ki. (Mellesleg azt igazán elmagyarázhatná nekem valaki hogy egy amúgy nyereségesen müködő üzletágat[az egyetlen volt a mávon belül] miért kell eladni? Ezt soha nem értettem meg.)
A béremelésért folytatott sztrájk viszont maximálisan megalapozott. Az országban nagyon sok szakmának kijárna(vagy pedig az adókat kéne jelentősen csökkenteni). Az hogy kussban maradnak és nem tesznek érte semmit az ő tutymutyiságukat bizonyítja.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
De ezzel a máv sztrájkkal pedig az a gond, hogy kurvára jogtalan, innentől meg minden dől. 

Basszus a sztrájknak pont az a lényege, hogy megbénítják az ellátást. Szerinted hogy lehet úgy sztrájkolni, nyomást gyakorolni hogy az ártatlan polgárok ne vegyenek észre belőle semmit? Sehogy. Ha magával a sztrájk joggal van bajod/bajotok akkor menjetek észak-koreába és éljetek boldogan! Én inkább méltósággal viselem a helyzetből adódó kellemetlenségeket és próbálom a helyzethez igazítani az ügyeimet.
Egyébként meg nem kell úgy csinálni mintha derült égből a villámcsapásként jött volna ez a sztrájk. Bejelntették, hogy 10 napon belül sztrájk lesz aki volt olyan felelőtlen, hogy ezt nem kalkulálta bele a dolgaiba az magára vessen.
És nem Mari nénit a jegykezelőt vagy Pista bácsit a kocsivizsgálót kell szidni a kialakult helyzetért hanem azokat a korrupt vezetőket akik megtermelik a 40-50 milliárdos éves veszteségeket, akik 100 számra ócskavasként olvasztják be az amúgy tökéletes állapotban lévő vagonokat, akik több milliókat tesznek zsebre a mozdony beszerzési tenderek "megfelelő" elbírálásáért és 30-40 milliós végkielégítéssel távoznak minden egyes veszteséges ciklus után. Már az ő megbuktatásuk is indokoltá teszi a sztrájkot.
Amúgy meg az ünnepek alatt nem óhajtanak sztrájkolni a mocskos terroristák.

De lehetőleg úgy próbálják meg érvényesíteni a követeléseiket a "korrupt vezetőikkel" szemben, hogy ne az ártatlan polgárokkal b*sszanak ki...
Glaskó követelései meg a vicc és a pofátlanság határán egyensúlyoznak. Ha eladják a munkahelyem egyik leányvállalatát, akkor majd én is követelhetek részesedést a nyereségből magamnak? Teljesen nonszensz.
Glaskó követelései meg a vicc és a pofátlanság határán egyensúlyoznak. Ha eladják a munkahelyem egyik leányvállalatát, akkor majd én is követelhetek részesedést a nyereségből magamnak? Teljesen nonszensz.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Nemtom mit kell sírni joguk van sztrájkolni és különben is egy-két napon belül úgyis kifullad hála ez elmúlt időszak sztrájkcunamijainak. Ott baszták el, hogy év elején szinte minden hétre sztrájkot hírdettek így sikerült az egészet vicc szintre süllyeszteni és a dolgozóknak is elvette a kedvét a további probálkozásoktól. Kár pedig néhány napos orszaágos vasutas sztrájk úgy istenigazából lebénította volna az országot plusz ha még ehhez jönnének a bkv-sok meg a volánosok akkor itt totális káosz lenne. Dehát mi magyarok ehhez sem értünk.
Amúgy a 250ezres követelésnek sajnos semmi jogalapja nincs max morálisan követelhetnék de az meg nem hatja meg a fejeseket. Mind1. Azért én szurkolok nekik mind ahogy elveim szerint mindenkinek akik az elnyomó, korrupt vezetőkre a saját megélhetésük érdekében ily módon próbálnak nyomást gyakorolni.
Amúgy a 250ezres követelésnek sajnos semmi jogalapja nincs max morálisan követelhetnék de az meg nem hatja meg a fejeseket. Mind1. Azért én szurkolok nekik mind ahogy elveim szerint mindenkinek akik az elnyomó, korrupt vezetőkre a saját megélhetésük érdekében ily módon próbálnak nyomást gyakorolni.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 23:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8305]
- 22:31
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [4]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]