Az ötletnek pedig - zámolyi páncélos csaták - kiváltképp örülök, ennek szerintem a többiek is nagyon örülnének, megvalósulhatna a "vasak összecsapása"! (Egyszer pár éve "lemodelleztem" a két és fél hónap küzdelmének egy napját, de valahogy nem tudtam "súlyozni" a szemben álló felek létszámát, technikáját, ezért az a küldim rettenetesen béna lett!)
Igen, igen, jól írtad: a Konrad 2 hadművelet kezdetekor - '45. január 7-én - bevetették az 506. "Feldherrnhalle" nehézpáncélos osztályt és január 11-én egy piszok "anyagcsatában" küzdöttek az orosz 64. gépesített dandárral, akik zömében M1A2 Shermann-okkal voltak felszerelve. Ugye nem is kell mondanom, hogy a nap végére melyik fél ért el taktikai sikert, többek között uralva a Székesfehérvár-Zámoly közutat és visszafoglalva Zámolyt. Vagy akár fel lehet dolgozni a január 26-ai eseményeket, Zámoly-Borbálamajornál.
A csatában résztvevő állomány: az 506-osok (Tiger
, 23. pc. ho. (Panther), 23. pc.gránátos z.alj., 4. lovasdandár (Stug III), 2. m. kir. pc.ho. (PzIV H) és gyalogsága. Szóval ha tényleg komolyan gondoljuk a következő játékunkat, akkor én nagyon szívesen átküldök neked térképeket, amelyen fel vannak tüntetve az adott nap eseménysorai.
Nos?
Többiek mit szóltok hozzá?
Mondjuk elgondolkodtató, hogy azt a lemezt valószínűleg nem készakarva hagyta ott a Panzer... esetleg ott fröccsent szét?
