Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2009
Az ott kezdődött, hogy Trulli volt a harmadik, Hamilton pedig a negyedik. Bejött a safety car. Trulli kicsúszott, lement a pályáról, és amíg a füvet szántotta, addig Hamilton elment mellette. Aztán Hamilton szólt a csapatának rádión, hogy mi történt, és megkérdezte, hogy szabályosan cselekedett-e. Szabályos lett volna, de a csapata nem látta pontosan az esetet, ezért azt az utasítást adták neki, hogy lassítson le, és engedje vissza Trullit. Megtörtént. Aztán Trullit elmeszelték, hogy előzött safety car alatt. Aztán Trulli visszavágott, hogy Hamilton indokolatlanul lassított le előtte, azért kellett visszaelőznie. Aztán mindenki hazudott össze-vissza, a McLaren megpróbálta úgy előadni a sztorit, hogy végül ők jöjjenek ki jól, és megkapják utólag a harmadik helyet, de lebuktak, és végül Hamiltont meszelték el. Plusz még további büntetésekre is számíthatnak, mert a "hamis tanúzás" úgymond kirívóan súlyos bűnnek számít a forma-1-en belül.
Valaki elmagyarázza nekem, hogy mi volt ez a Hamilton-ügy, és miért zárták ki előtte a 3. helyezettet?
RIP pcdome
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Több mint adattároló: a QNAP TS-473A NAS
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Cyberpunk diorámákat alkothatsz a Midnight Momentsben
- 5. Felújítást kap a Croc 2 is, év végére várható a Kingdom of the Gobbos
Legfrissebb fórumtémák
- 16:27
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15146]
- 16:06
- Szét*** az ideg [5535]
- 21:53
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [6]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
- 13:02
- Kiderült végre, hogy mikor jön a következő Aliens-játék, pontos dátumot kapott az Aliens: Fireteam Elite 2 is [hozzászólások] [1]
