Az előbbi elvileg hidegen füstölt vörösheringfilé. Mi tagadás, amikor kibontottam, és megcsapott a szaga, az első gondolatom az volt, hogy ez bizony büdös. Az íze viszont zseniális, nem is nagyon tudom mihez hasonlítani hirtelen. Talán az ismertebb ételek közül a füstölt lazachoz áll legközelebb, ami az eljárás miatt nem meglepő, az viszont annál inkább, hogy hering is lehet ilyen ízű. Egyébként erről van szó, ha minden igaz, most találtam.
Az utóbbi pedig szardellafilé cukros-ecetes-sós lében, egy csepp olaj nélkül. Szintén zseniális, ahogy nemcsak sós, hanem még egyszerre édes és savanyú is. Én vajas kenyérre raktam. Gondolkoztam, mit egyek még hozzá, mert a szardellából az erőteljes, sós íze miatt önmagában nem tudok sokat enni. Végül kipróbáltam azt, ami a csomagoláson látszik (a linkelt képen sajnos nem nagyon): kemény tojással. Nagyszerűen illik hozzá tényleg, remekül egészítik ki egymás ízét!
Amiért ezeket elsősorban beraktam, az az, hogy még a magyarok között sincs szerintem olyan, aki e két halfajtát, azaz a heringet és a szardellát ne ismerné, ilyen módon elkészítve őket azonban már nem biztos. A hering a legtöbb ember számára csak pácolva, ruszliban létezik, a szardella meg olajosan és sósan, vagy ennek egyszerűsített változataként rögtön szardellapaszta formában. Hát, a fenti módokon is lehet, és tanulság még, hogy érdemes néha kezdetben bizarrnak tűnő párosításokat is kipróbálni, mint a hal és a tojás.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
