28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Doktor House - House MD



Írd ide hozzászólásod:

Corvus5
Corvus5 [2011]
Ennek a sorozatnak is az lesz a baja, h nem bírják abbahagyni.

Én nem nézem előre, ennyire azért nem jó az angolom, meg nem is érdekel. A betegekkel való foglalkozás nekem is hiányzik. A sorozat alapját elvégre a furfangosan bonyolult esetek és az ezekhez kapcsolódó párbeszédek adták. Mostmár alig van benne olyan eset, amit egy átlagos orvos ne oldana meg néhány vizsgálat után. Persze a végtelenségig nem lehet olyen sztorikat gyártani, mint az első 3 évadbeliek, de akkor inkább le kellett volna zárni (mondjuk a csapat feloszlásával) és kész. Inkább, mint h szappanopera legyen belőle. Pedig az lett. Mostmár kizárólag az jelenti a változatosságot a részek között, h ki-kivel kavar éppen, és ezért ki haragszik és mit csinál mérgében. Housesal is összehoztak már midenkit érzelmileg, csak még 13-al és Wilsonnal nem, bár utóbbiról egyszer azt olvastam, h meg fog történni.

Összegezve nekem 2 dolog kezd már túl sok lenni a Houseban.

1. Szerelem/szakítás.
2. Halucinációs részek.

R.I.P House MD

Vissza

Fórumszabályzat