Sysnrt, köszönöm a választ.
Nem tudom mennyire témába vágó, de én sosem bírok egy szerepjátékot újra végigvinni, pontosabban nem tudok újra nekikezdeni. Tudom, hogy ebben a játékban rengeteg újrajátszási lehetőség van, főleg az eredettörténetek miatt, mert egy más fajú karakterhez másképp is viszonyulnak, de én minden szerepjátékhoz úgy viszonyulok (hmmm..., írhatom azt, hogy "jellegéből" fakadóan?), mintha "valóban" én lennék a főszereplő, így a döntéseimet aszerint választom, hogy én, ha ott lennék, hogyan döntenék, így minden fontosabb választási pontnál ugyanazt választanám, ha újrakezdeném. Ezért is nem vittem újra végig sem a Witchert, sem a Jade Empiret, sem a Mass Effectet. Nem azért játszom, hogy kipróbáljak minden lehetőséget, hisz én már én már meghoztam a magam döntéseit, a net meg itt van rendelkezésemre, hogy ki hogyan vitte végig.
Más.
Sokak véleményére kíváncsi vagyok.
Anélkül, hogy valódi analógiát állítanék fel, vagy párhuzamot húznék, a távolba tekintő Morrigan képe annyira "ihletadó" volt, főzés közben közben eszembe jutott, hogy pl. stílusában...
SPOILER...nagyon sok tekintetben a DragonLance-ra "hasonlít".
Számomra Herbert Dűne-sagája a számomra legjobb történetek során, de a dobogó második foka az eredeti trilógia a Legendákon át a Nyári tűzig (a Lelkek háborúját már nem olvastam el, a történetre Krynn földjén csak a Nyári Tűzig voltam kíváncsi, viszont várom a Lost Chapterts, ami Kharas Pörölyéről, Kitiara útjáról, a Jégfalról és Raistlinről fog szólni, a kimaradt részek - remélve, hogy benne lesz Kalaman ostroma és az Aranytábornok menetelése is).
Imádom a Gyűrűk Urát is -még jobban "A szilmarilokat"- a monumentalitása és mitológiája miatt, de a Sárkánydárda Krónikák sötétebb tónusa, árnyaltabb karakterei, a szenvedélyessége és kilátástalanabb képei miatt jobban a szívemhez nőt.
A Dragon Age végén ugyanazt éreztem, mint amikor letettem e Krónikákat, sehol az a megnyugtató vég, mint pl. a Gyűrűk Ura esetében.
És nemcsak a sárkányok miatt idéztem fel a történetet.
Talán azért is volt az egyik kedvencem Morrigan, mert hasonló karaktere volt a játéknak, mint Kitiara a Krónikáknak. Hmm.. eszébe jutott valakinek ez, más is érzett némi párhuzamot, anélkül, hogy összemosnánk őket? De az, hogy (legalábbis nálam) Morrigan elvileg gyermeket vár, az majdnem olyan volt, mint amikor elmesélték Kitiara és Sturm gyermekének történetét.
Ó, milyen frankó történetet lehetne felépíteni a BioWare új világában egy ilyen vonalra, főleg annak függvényében, ki, hogy döntött (pl., ahogy lentebb írtam, én elutasítottam a rituálét...), még akkor is, ha csak egy "mellékszereplő" lenne.
Akkor a Körmágusok Tornya és Wayreth erdejének Ősmagia Legendás Tornya is ugyanezen hasonlóságot idézte számomra így utólag, vagy az erőd tetején a harc eszembe juttatta Sturm kiállását a sárkány ellen a Főpap Tornyánál.
Nem, nem egyértelmű a párhuzam, de BioWare (Thedas a világ neve? Mert Ferelden csak egy része...) világa is hasonlóképp (igaz, jobban, mint a Krónikák) sötét tónusú, rengeteg lehetőség rejlik benne, alelágazások.
Nem azt mondom ezzel, hogy "loptak" belőle, de ha egyes írók régi-régi olvasmányélményei közvetve hatottak rá, akkor az a játék javára vált.
Hagy idézem ide a Second Generation Szukits-féle fordításból azt verset, ami talán érzékelteti, hogy milyen az, amikor egy történet magával ragad:
Mikor csendben leszáll az est,
S Nagyi halkan mesélni kezd,
Míg a tűzfény a falra fest
Ezer csodást és látomást,
Lelked száll a történettel,
S gyermekszíved tiszta hittel
Dobban együtt hőseiddel
Elfeledve minden mást.
S a legkisebb királyfi,
vagy a ravasz Posta márki,
Ki lehetne köztünk bárki,
Legyőz bűbájt és varázst,
Elfojtja a Pokol tüzét,
Kiszárítja tenger vizét,
Hogy elnyerje a lány a kezét,
S vígan isznak áldomást.
De ha véget ér a mese,
A rád borul az éj fekete,
Rémségeket rejtő leple,
S nem hallasz víg áldomást,
Gondolj az ember fiára,
Aki most is köztünk járva
Tesz száz csodát más javára
Legyőz bűbájt és varázst,
Elűzi, amitől félünk,
Életét-lelkét adja értünk,
Együtt sír és nevet vélünk
Elfeledve minden mást.
S mikor halkan leszáll az eset,
Egy szebb világról mesélni kezd,
S láng-lelke fénye falra fest
Ezer csodát és látomást.
Szerintetek is van hasonlóság , no nem a történet, hanem a kifejezésmód és stílus elemei között a két világ történetei között?
