Miért lineáris a játékmenet? Egy-egy adott célhoz többféleképpen el lehet érni, amit a játékba épített - és igencsak okos - ítélőrendszer pontoz: minél halkabb vagy, minél kevesebb az áldozat, minél inkább kihasználod a terepet, annál több pontot kapsz --> gyorsabban fejlődsz.
A karaktered alakítható, akárcsak az első részben, teljesen testreszabható tulajdonságokkal, képességekkel, te döntöd el, milyen irányba fejlődsz, kialakítva ezzel a saját játékstílusodat!
A párbeszédekkel mi a baj? Sőt, mi volt a baj a Kotor párbeszédeivel? Tudom, nem egy Witcher, de most akkor a Mass Effect is szar, mert az is egyszerűbb?
Sárga? Az első Deus Ex meg kék volt. És? Szerintem kurva jó színvilága van a játéknak, tehát van, akinek tetszik.
Azzal szórakoztam, hány féle megoldást találok már az első küldetés alatt és nagyon meg voltam elégedve! Kiválóan működik a Rambo-style a fedezékrendszer miatt, el is lehet sunnyogni mindenki mellett szép csendben, erre is jár külön bónusz, de a legjobb a kábítás, mert akkor még ki is rámolhatsz mindenkit! Cyberpunk Splinter Cell, de persze egy sokkal érdekesebb sztorival, rengeteg lehetőséggel.
Persze vannak negatívumok is, nem csak hülyeségeket írsz: a főhős hangja tényleg nem egy telitalálat, de a többieké sem igazán, ez a játék leggyengébb része. Persze a hangsúly a játékmeneten van, annyira sokat nem kell pofázni, de tényleg zavaró!
A grafika is gyenge, az egyes elemek önmagukban nem a legszebbek, de az összhatás mégis jó! Van hangulata, látszik rajta, hogy az elképzelés telitalálat volt, viszont a kidolgozás nem tökéletes, de azért nem egy hányadék, nem kell megijedni. Cserébe elfut egy konyhai robotgépen is, hihetetlen alacsony a gépigénye.
Nem tudom, variálnak-e még valamit rajta, de szerintem kiadható állapotban van, nekem a gyűjtői fog ott röhögni a polcon.
Respect is not given. It's taken.
