A hatalmas börtönváros tehát már az első pillanatoktól kezdve a játékosra szakad (bár az elején azért még vannak lezárt részek), ahol lényegében azt lehet csinálni amit, akarunk, a fő történeti szál csak egy a sok lehetőség közül. Vannak mellékküldetések, rengeteg Riddler Challenge (zöld kérdőjelekkel van tele a város), tréning feladatok, tehát van tennivaló bőven. Ezzel azonban az is együtt jár, hogy a játék korántsem fogja annyira a játékos kezét, mint az előző rész, nem annyira történetvezérelt az egész. Lehet persze csak a fő történeti szálra koncentrálni, de akkor állítólag nagyon gyorsan át lehet szaladni a játékon, amit az is jelez, hogy a 100%-os végigjátszásból csak 30%-ot tesz ki ez a rész. Ez nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, ahogyan az sem, hogy nagyon sokat kell A pontból B pontba közlekedni, majd adott esetben utána vissza A pontba.
Vannak azonban olyan részei is a játéknak, amelyek szinte semmit nem változtak a nagy elődhöz képest. Ilyen maga a kombókon alapuló harcrendszer (szerintem azért valamivel bonyolultabb lett), a kézre álló irányítás, a játék látványvilága, illetve a zseniális karakterek, akik között nagyon sok a visszatérő szereplő. Erről jut eszembe, hogy az irányítható karakterként bevethető Macskanő nagyon jó ötlet volt, feldobja a játékmenetet, bizonyos szempontból pedig még Batmant is felülmúlja. Az Arkham Elmegyógyintézet falai közül kijutó őrület most már az egész lezárt városrészt elárasztotta, a hangszórókból pedig szinte egyfolytában Joker, Harley Quinn (még mindig zseniális mindkettő szinkronja) vagy éppen Hugo Strange löki az szöveget. A hangulatot tehát most is nagyon eltalálták a készítők, ebben nincs hiba.
Érdekes, de ezzel együtt nagyon jó játék lett az Arkham City, bár szerintem nem biztos, hogy ebben az erős mezőnyben az év legjobbja lehet (nekem az úgyis a pár nap múlva megjelenő Uncharted 3 lesz
), ami persze semmit nem von le az érdemeiből. Rajongóknak kötelező vétel, de azért a sandbox játékmenetre nem árt felkészülni.
