Türelem szép erény, kivéve ha az alagút végén közeledik a fény!
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Batman: Arkham City
Úgy érzem életem leghosszabb napjai állnak előttem :S
Érdekes játék lett ez az Arkham City, nagyon sokat változott az Arkham Asylumhoz képest, másfelől pedig mégsem annyit. A sokkal nyitottabb világ és a sandbox jellegű játékmenet egyelőre elég szokatlan, egy kicsit az Assassin's Creed sorozat felé mozdultak el a készítők, már csak abból a szempontból is, hogy az idő nagy részét itt is a tetőkön közlekedve, épületek között lengedezve kell eltölteni.
A hatalmas börtönváros tehát már az első pillanatoktól kezdve a játékosra szakad (bár az elején azért még vannak lezárt részek), ahol lényegében azt lehet csinálni amit, akarunk, a fő történeti szál csak egy a sok lehetőség közül. Vannak mellékküldetések, rengeteg Riddler Challenge (zöld kérdőjelekkel van tele a város), tréning feladatok, tehát van tennivaló bőven. Ezzel azonban az is együtt jár, hogy a játék korántsem fogja annyira a játékos kezét, mint az előző rész, nem annyira történetvezérelt az egész. Lehet persze csak a fő történeti szálra koncentrálni, de akkor állítólag nagyon gyorsan át lehet szaladni a játékon, amit az is jelez, hogy a 100%-os végigjátszásból csak 30%-ot tesz ki ez a rész. Ez nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, ahogyan az sem, hogy nagyon sokat kell A pontból B pontba közlekedni, majd adott esetben utána vissza A pontba.
Vannak azonban olyan részei is a játéknak, amelyek szinte semmit nem változtak a nagy elődhöz képest. Ilyen maga a kombókon alapuló harcrendszer (szerintem azért valamivel bonyolultabb lett), a kézre álló irányítás, a játék látványvilága, illetve a zseniális karakterek, akik között nagyon sok a visszatérő szereplő. Erről jut eszembe, hogy az irányítható karakterként bevethető Macskanő nagyon jó ötlet volt, feldobja a játékmenetet, bizonyos szempontból pedig még Batmant is felülmúlja. Az Arkham Elmegyógyintézet falai közül kijutó őrület most már az egész lezárt városrészt elárasztotta, a hangszórókból pedig szinte egyfolytában Joker, Harley Quinn (még mindig zseniális mindkettő szinkronja) vagy éppen Hugo Strange löki az szöveget. A hangulatot tehát most is nagyon eltalálták a készítők, ebben nincs hiba.
Érdekes, de ezzel együtt nagyon jó játék lett az Arkham City, bár szerintem nem biztos, hogy ebben az erős mezőnyben az év legjobbja lehet (nekem az úgyis a pár nap múlva megjelenő Uncharted 3 lesz
), ami persze semmit nem von le az érdemeiből. Rajongóknak kötelező vétel, de azért a sandbox játékmenetre nem árt felkészülni.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 11:34
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [7]
- 11:15
- Ki mivel játszik mostanában? [8307]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]