Nem pont ilyenekre gondoltam, ez mind azzal a techikával operál, hogy ha épp átsuhintok az ellenfél kardján, akkor hang- és vizuális effektet generál, amitől úgy tűnik, hogy vívnak. Jedi Knighban ezt még megdobják akora villanással, hogy ne is lásd, hogy igazából mi van, mert az poén, amikor átvágnak a lézerkarddal és nem halsz meg.
De attól még az ellenfél harcával nincs összehangolna a hős harca, igazából nincsenek interakcióban egymással.
Hirtelen ezt találtam, ami ugyan előre meghatározott animáció, de érthető, mire gondolok:
http://www.youtube.com/watch?v=K3cpHQEQ9w4
Valóban, FPS-ben nehéz. Igazság szerint a Dark Messiahnál kidolgozottabban nehéz elképzelni, mert nem egyszerű irányítani. De az Obliban nagyon poén volt az előrenyújtott karral, szinte csuklóból vagy vállból kaszálás.
Jedi Knight sorozatban is lehetett "vívni". Abban is volt már "kardtalálkozás" stb...
"Whore" is just another way to say "I love you"!
Próbáld akkor ki a Die by the Swordöt, abban pont az volt a lényeg, hogy a készítők igyekeztek vívószimulátort összehozni.
Nem játékokhoz viszonyítok, hanem regényekhez és a jobb filmekhez. A DAO karakterei alapjáraton nem lettek volna rosszak, ha kicsit jobban élnek is, a karakterfejlődés pedig nem annyiból áll, hogy feltornásszuk a tetszés-indexünket náluk és jobban viszonyulnak hozzánk. (Mondjuk Oghren nagy forma volt, szó se róla.) Nem azon van a hangsúly, hogy adott esetben kivégzünk-e valakit vagy befogadjuk a csapatba, és hogy ez mennyire dönti el a végkifejletet, egy karakter nem ettől lesz háromdimenziós. Ezt röviden nem lehet elmagyarázni, célszerű elolvasni mondjuk Syd Field Forgatókönyv c. szakkönyvét, ami nemrég jelent meg magyarul, vagy a régi, de hasznos A drámaírás művészetét, Ergi Lajostól. Ám lehet, hogy a technológia még nem tart ott, vagy nincs pénz jó forgatókönyvíróra. (Beláthatjuk, manapság Hollywoodban is kevés jó van.)
Namost a Skyrimben a főszereplő karakter mi vagyunk, tehát ő kénytelen a sablon hős lenni a lawful goodtól a chaotic evilig terjedő skálán, ez igaz. De valahogy - számomra - mégsem tűnik túl stílusosnak. Azonban van egy elméletem, miszerint a kiadók mindig pont csak annyit akarnak kihozni egy játékból, amennyi feltétlen szükséges. Kell potenciál a folytatásnak is, nem művészkedhetnek a készítők korlátok nélkül. Úgyhogy nem vesztettem el minden reményem, hogy a TES egyre csak jobb lesz, de mindenképp lassan, mert túl nagy a hype. Egyszer talán beletesznek egy rendes swordfightot is.
(Amúgy ez is egy érdekes pont, ami olyan, mint az élő, haladó háttérvilág, tehát hogy ez nincs. A kardozás. Minden egyes játékban annyi a kardozás, hogy csapkodom az ellent, eltalálom és vérzik, lemegy a HP-ja és tovább ugrál. TPS-ben ez fokozottan bénán néz ki, a két karakter csapkodja egymást és rendre átvág a másikon. Mikor lesz vívás, tehát hogy a kard/pajzs/páncél találkozik is? Biztosan megvan erre a technológia, mert iskolában kísérletképpen sablon-formákkal már csináltak ilyet a haverok szakdogaként. Annyi a lényege, hogy a kardnak és testtartásnak meghatároznak pár tucat - minél több, annál jobb - pozíciót, és a lehetséges átmeneteket animálják, végül összepárosítják őket aszerint, hogy melyikek képesek találkozni is. Manapság legföljebb a kivégzéseknél találkozni hasonlókkal.)
" a DAO sem volt hatalmas durranás...karakterek is unalmasak voltak. "
Ember te miről beszélsz?
Amennyire láttam és hallottam, az Oblivionéhoz nagyon hasonlatos, csak sárkányokkal. Ebben jelen cikk is megerősít.
Lidl: Egyetértek, a DAO sem volt hatalmas durranás, mára ami a sztrorit illeti, és a karakterek is unalmasak voltak. (A 2. részről nem nyilatkozom, annyira nem tetszett a mangajátékokra hajazó játékstílus, a puritán interface, az animáció, meg minden úgy általában, hogy nem voltam hajlandó csak a történetért belevágni.) Ideje volna több regény-adaptáció játékot készíteni, mert vannak azért érdekes történetek.
Egy idegen példával élve, a Dr. House mekkorát robbant a szarkasztikus, flegma, bunkó főszereplőjével. Egy érdekes karakter, nem sablon. Egy film, egy forgatókönyv két részből áll: karakter és cselekmény - ha az egyik egyedire sikerül, nyert ügyünk van. A TES esetében a cselekményre kell tenni a hangsúlyt.
És jó, hogy kiemelted a háttér-eseményeket, a fő szál háttérben történő haladását, a mai RPG-kben ezért nem él igazán a játék. Mass Effectben sem. (Bár rebesgetik, hogy a 3. részben nem lehet majd túl sokat lébecolni, mert közben romlanak az esélyeink a Reaperek ellen.)
Miért, milyen is az a semmilyen főszál?
Félreértesz, ott ültem mellette, nem gameplayt láttam. (Az a God of War, amit végignéztem elejétől végéig a YouTube-on, mert úgysincs rá remény, hogy PS-em legyen.
) A saját gépemen az Obli is csak low grafon fut.
Átélés-nem átélés, egy regényről is csak hosszú pihentetés után lehet kritikát írni. Amikor már nem ragad úgy magával, hanem látjuk a nyelvi, fogalmazási hibákat, a töréseket a drámai ívben, miegymás.
"Ez abszolút nonszensz." - Értem, persze van némi fő szál, de az milyen...
Tudod, abból kiindulva, hogy te egy gameplay videót láttál meg az állítólagos haverod véleményéből érvelsz, sem téged, sem az érveidet nem lehet komolyan venni. "Összekeveritek a fő szál nélküliséget a szabadsággal." Ez abszolút nonszensz. Kicsit olvasgass bele a játék topikjába (ne ebbe, hanem a másikba) a megjelenés után, és rájössz, hogy miért. Nekem ennél többet nincs kedvem hozzáírni a hsz-edhez.
Ha valamiről kritikát akarsz írni akkor azt a valamit előtte éld át előtte és tapasztald meg, ha pedig nem akkor meg ne írj róla úgy, mintha már mindent tudnál róla..
(Mi a baj azzal, ha nem játszottam valamivel? Ne mondd, ha megnézel egy gameplayt - plusz jelen esetben a gameplay gamerétől még kérdezhetsz is -, akkor nem tudsz véleményt mondani valamiről. Ami ezen felül áll, az mindössze az irányítás. A külső személés viszont segít objektívnek maradni, nem fogjuk csupán a játékélmény miatt elfogultan elnézni a hibákat.)
Összekeveritek a fő szál nélküliséget a szabadsággal. Sajnos a játékkészítők is. Attól még, hogy én oda sem bagózom a hősömmel és 100 km-re egy fogadóban vetkőztetem a szajhákat, még történhetnének a körülöttem lévő világgal drámai események. Hogy szemléletes legyek, ledobnak valahol Középföldére, és végtére is végigkalandozhatnám a dolgot Frodóékhoz csapódva, vagy egy egyszerű zsoldosként, vagy elmehetnék hazaárulónak és kémnek, vagy bármi. Tökéletes szabadság. De közben a háttérben van egy normális, érdekes alapot adó főszál, aminek ha akarok, a része lehetek. Namost az Oblivionnal huzamosabban játszottam is, arról tudom, hogy a fő szálat nagyjából minden fontos eseményével együtt három mondatban le lehet írni, plusz elég monotonná vált. A Skyrimot némileg mentik a mellékküldetések, de a háttér itt sem tűnt összetettebbnek vagy jelentősebbnek. Érted, micsoda szabadság, mert ha akarok sem lehetek része semmi ilyesminek, mert szimplán nincs. Papír-RPG-ben akkor fordul elő ilyen, ha a mesélő nem túl kreatív.
Számomra kissé céltalannak tűnik a dolog, de ami azt illeti, sokan szeretik ezt a céltalanságot. Különben nem lenne olyan népszerű, ha nem a legnépszerűbb játék a Sims. Voltaképp ez is egyfajta Sims. Engem csak az szomorít el, hogy ennél több is lehetett volna anélkül, hogy bármit el kellett volna venni belőle, vagy hogy a jelenleg elérhető játékvonalat elhagynák. Lehet, hogy még ilyen terv is volt, de a pénz közbeszólt.
