Fórum » Beszélgetés a játékokról
Mass Effect 3 befejezés - SPOILER!
Az a kisfiú már a játék elején sem az volt akinek látszott; már akkor azt mondta, hogy nem mentheti meg.
A gyereket nem képzelte, hát ennyire nem degenerált Shepard, bármennyire is úgy foltozták össze halálából. A halála megrendítette, utána sokat álmodott vele kapcsolatban, a Citadellában meg az agyhullámokra vevő szerkezet ennek a kivetülését rakta elé, talán hogy így tegyen rá nagyobb hatást.
Amúgy miután számomra is kiderült, hogy teleportálással került a Citadellába, az is világos, hogy hogyan került vissza a romok közé. Teleportálással.
Amúgy miután számomra is kiderült, hogy teleportálással került a Citadellába, az is világos, hogy hogyan került vissza a romok közé. Teleportálással.

Azt a gyereket valszeg már az elején is csak Shep képzelte be magának, senki más nem látta, pl amikor felkecmereg a hajóra (amelyiket aztán lelövik) olyan szerencsétlenül mászik fel rá de a katona nem segít neki. Meg ahogy eltűnik a szellőzőben, mikor először beszél vele shepard, már onnan látszik hogy nem kóser a srác
Ja és még valami ami szemetszúrt: amikor a citadell tetején azt mondja shepnek "wake up", az tök olyan mintha irányítaná őt, olyan gyorsan felpattan. Ezenfelül nem tudom hogy marad ott életben, de ha nem ő indítaná be a crucible-t, hanem csak haluzza az egészet, akkor mitől állnak le a reaperek meg robbannak fel a relék?

szerintem a kisgyerek a kulcs a gondolatmeneted alátámasztására. én is erre tudok csak gondolni, hogy ott, mikor kilövik Shepet szépen elhalálozik, de előtte még befejezi a sztorit a fejében.
egyszerűen abszurd és nem passzol, hogy a kisgyerek az elején egyszercsak kiderül, hogy maga a catalyst. ez totál blőd, ezt csak Shep képzelheti, mert mondjuk annyira megrendítette a gyerek halála, hogy mindenhova őt haluzza. lehet ezt majd még folytatni szerintem, és amúgy én rendben is voltam a befejezéssel, hiszen nincs ennek a történetnek vége még... "tartsuk meg a ME3 mentéseinket" ugyebár

A Harbinger lövése, és a Shepard a romokon hever befejezés között semmi.
Tehát:
1. Vagy London romjain hever, és fel se ment, magyarán halu / álom az egész a kettő jelenet között.
2. Vagy a Fellegvár egy része dőlt rá.
De az egészet nem értem, mert nekem teljesen olyan, mintha az űrben lenne már. Tehát a Fellegváron kívül van, azon a helyen, ahol az atomágyú csatlakozott a Fellegvárhoz, hisz ha felnéztek, akkor az atomtöltet van a fejetek felett, illetve a Föld. Nincsen se mennyezet, semmi. Hogyan van meg oxigén nélkül?

Egyébként annak van alapja, előzménye, hogy Shepard a romok alatt van? Lehet ott egyáltalán???
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]