Shepard, mint félig szintetikus, illetve Shep agya úgy általában: most játszom újra a harmadik részt, és EDI kifejezetten hangsúlyozta egy beszélgetésben, hogy a Cerberus egy ujjal sem nyúlt a parancsnok agyához. Úgyhogy a "Shepard részben szintetikus" dolgot csak úgy tudom értelmezni, hogy telenyomták őt mindenféle tuti protézissel, és ha a destroy miatt ez a technológia mind befuccsol Shepard testében, attól még nyugodtan élhet tovább (kivéve persze, ha valamelyik implantátum a szíve vagy egyéb fontos szerve működését befolyásolja
), bár gyanítható, hogy ezek után egy kripli lesz belőle.
Viszont. Ismételten átgondolva a dolgot Reaperbieber megjegyzése megint csak marhaságnak tűnik. A kölyök a szintetikus létformákról beszélt, azokról, amik olyan iszonyat magasan fejlett mesterséges intelligenciával rendelkeznek, hogy már élő, tudattal rendelkező lényeknek számítanak. A geth és az itt-ott előforduló EDI-hez hasonló AI-ok tartoznak ebbe a körbe, míg Shepard agya organikus, és ha a számítógépek megmaradnak (márpedig még a destroyban is megmaradtak), akkor az ő protkóinak sem kéne, hogy bajuk essen. (Ahogy Dark Archon is mondta: "az angol kifejezés nem szintetikusra utal, mint bármi, ami mesterséges, hanem a szintetikusokra, mint egy fajra: "you can wipe out all synthetic life if you want". Egy rakat számítógép nem szintetikus életforma...")
Dark Archon:
"Egyébként most, hogy megnéztem a 10 indokos videót, ami miatt hülyeség a ME3 vége, néhánnyal bizony egyet kell értsek. Pl. a teljes idegen flotta ott ragadt a Föld körül a relék megsemmisülése miatt. Se kaja, se üzemanyag, soha nem juthatnak haza... mind halálra van ítélve."
Igen, az elég gáz volt, bár végig abban reménykedtem, hogy a hajók továbbra is működőképesek, üzemanyagot még mindig lehet szerezni, úgyhogy ha kurva lassan is, de el lehet jutni a galaxis egyik végéből a másikba. (Páran a BSN-en azt is kiszámolták, hogy valami 22 év lenne a Földről a Rannochig eljutni. Ez simán lehet téves, de a lényeg az, hogy nem évszázadokról volt szó. Tuchanka és Palaven pedig némi túlzással itt vannak a szomszédban.)
Aztán az EC sok dolog mellett ezt a problémát is elintézte annyival, hogy "ja, egyébként a relék köszönik, jól vannak, az összes faj hazajutott az anyabolygójára, szóval viszlát, és kösz a halakat".
pb69:
"A gyerek valóban azt mondta, hogy az összes szintetikus el fog pusztulni, viszont azt is mondta, hogy az organikusok is."[i]
Láttam, hogy azóta már újranézted a videót, és csak azzal egészíteném ezt ki, hogy a földi élet valóban elpusztulhat/súlyosan megritkulhat, ha túl alacsony az EMS-ünk.
[i]"Arra gondoltam, hogy nem teszik fel a névtáblát az emlékfalra és mutatnak a végén egy lélegzetvételt egy N7-es katonánál. Viszont nincs konkrét utalás arra, hogy Shep az, ill. hogy él. Eleve a legénység nem tudhatja mi történt vele, tehát a tábla inkább csak a reménysugár. A katona meg épp bki lehet."
Az elég egyértelműen Shepard. Egyrészt ugyan mi a jó istennek tennének be az eredetileg legnehezebben, csak vérrel-verítékkel-tízezer war assettel elérhető befejezésbe egy random senkit. Másrészt a női verzió határozottan Jennifer Hale hangján sóhajt fel. (Épp eleget hallgattam a karakter futás közbeni hangos lihegését.
) Meg valószínűleg erről is van valami hivatalos nyilatkozat.
" A hivatalos cáfolat egy dolog, erről leírtam már a véleményem."
"Úgy gondolom ez a lényeg, a mű, az alkotás, a többi már múljon a befogadón, ne akarjanak utólag is mindenhez hozzákölteni dolgokat a szerzők/készítők."
Azonban a Bioware a hivatalos cáfolattal és az EC-vel nem költött hozzá, sőt, ezekkel kívánták elejét venni annak, hogy a játékosok adjanak a történethez olyan dolgokat, amik Arany szavaival élve "gondolta a fene" kategóriába tartoznak.
Maga az indoctrination teória alapvetően nem rossz gondolatkísérlet: mutatja egyrészt azt, hogy sok az olyan ember aki szereti használni is az agyát játék közben, másrészt meg azt, hogy a BW a sok lyukkal úgy elcseszte a befejezést, hogy a népek inkább ehhez a teóriához fordultak, mert ez logikusabbnak tűnt. És míg maga az elmélet levezetése abszolúte érdekes, de a rajongótábor úgy rápörgött, hogy nekem már egy hét múlva rohadtul elegem volt belőle, meg abból, hogy minden harmadik ember azt jósolta, hogy "meglátjátok, a BW az EC-vel/egy ingyenes DLC-vel majd előjön az IGAZI befejezéssel, ami TERMÉSZETESEN az indoctrination teória következetes végigvitele lesz". Aha.
"Ez a magyarázat szerintem a befolyásolás része volt, miszerint a szintézis a legoptimálisabb megoldás, hisz az végleg megszünteti ezt a konfliktust, így a ciklust és mindenki eléri a beteljesülést. Legalábbis a reaperek szemszögéből."
Bár őszintén szeretem a játékot, és egyáltalán nem utálom a befejezést, de sajnos szerintem is mindössze annyi a magyarázat erre az egészre, hogy az írók nemes egyszerűséggel összecsapták a végét.
