Azért nem feltétlenül. Ha tényleg akkor avatkoznának be a reaperek, amikor a (fejlettek által teremtett) szintetikusok már szinte learatták az egész galaxist, elsöpörnék ezeket a gépeket a fejlett organikusokkal együtt, akkor el lehetne kerülni a teljes szerves kihalást (maradnának más szervesek, akik még nem tudnak MI-t csinálni). De erről kár is beszélni, mert az általunk látott két ciklusban nem így történik, tehát ez a duma csak bullshit.
A másik magyarázat szerintem megállja a helyét. Javik többször egyértelműen utal arra, hogy kihasználták és elnyomták a többi fajt, hátráltatták őket a fejlődésben, így megőrizve saját dominanciájukat.
A mi korunkban pedig szintén látszik, hogy pl. az elkorok, batáriaiak, reknik (a megmaradtak), hanárok, drellek vagy kvariánok sorsa senkit sem érdekel. Azt meg nem is tudjuk, hány elnyomott faj van még elszórtan. Nem véletlenül volt akkora ellenállás az emberekkel szemben is és nem véletlenül háborodtak fel annyian, amikor mégis bevettek minket a galaktikus "buliba".
Szóval az, hogy a legfejlettebbeket ki kell irtani, hogy teret kapjon a többi, az egy reális gondolatmenet. Az más kérdés, hogy ki-ki egyetért-e ezzel a logikával, de az álláspont védhető.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Mass Effect 3 befejezés - SPOILER!
Az a baj, hogy Astroboy minden mondata hülyeség és teljesen logikátlan. A régebbi szintetikusok kiirtanak minden fejlett civilizációt nehogy az általuk teremtett szintetikusok esetleg kiirtsák őket.
Össze lett csapva a befejezés, ennyi. Korábban beszélgettünk arról, hogy az eredeti ötletet, ami valahogy a sötét energiához kapcsolódott volna, azt alighanem kidobták és előálltak ezzel a marhasággal. Mondom, neked szerencséd van, EC előtt ez még nagyobb bulsit volt, lifttel föl, "szasz, én vagyok a mindenes, választhatsz A, A vagy A befejezés közül". EC-vel nem lett jobb a befejezés, csak a "döntés" utáni concept artok valamennyire megnyugtatóak (krogan család
), vagy lehet eltelt már annyi idő és le tudom sz*arni hogy elcseszték az egyik legjobb játéktrilógia lezáró darabját.
Fajok megőrzése is sántít, senki nem állt a fejlődésünk útjában, legutóbb csupán azért nem voltunk jelen a galaktikus színtéren mert akkoriban még barlangokban laktunk.

Egyáltalán nem mindegy. Hisz a gyerek a ciklus létezésének szükségességét indokolja azzal, hogy a szintetikusok kiirtják az organikusokat. Előtte pedig azt mondja, hogy a fejlett szervesek mindig létrehoznak (tehát nem bki) szintetikus létformákat, amik mindig fellázadnak ellenük és kialakul egy harc/háború, amit szerinte olyannyira a szintetikusok nyernének meg, hogy minden más faj kipusztulna és ezért kellenek a reaperek a ciklussal.
Szóval a reaperek és a ciklus szükségességét nem magyarázhatjuk saját magukkal. Épp ezért sántít az elmélet. Mert a gyerek által elmondott helyzetet épp, hogy maguk a reaperek idézik mindig elő, tehát ők nem a konfliktus feloldói, hanem a fő okozói.
Ha a reaperek általi veszélyre gondolna a gyerek, akkor a ciklusban jönne vmi más erő és a reaperekkel együtt söpörné el a szintetikusokat és az organikusok fejlettebb részét. Mivel nem ez történik, ezért a reaperek az igazságosztók, viszont egyáltalán nem akkor és azért jönnek, amit a gyerek mond.
Viszont, ahogy írtam is korábban, a másik magyarázat, amivel a gyerek eredetileg indít, az helytálló lehet. Ami szerint, azért kell a ciklus, hogy lehetőséget biztosítson a fejlődésre az addig elnyomott és háttérbe szorított fajoknak.

Mindegy, hogy ki által létrehozott AI veszélyeztet
Szintetikus vagy sem, a Reaperek is csak egy mesterséges intelligencia. Elmondta a kis pöcs, hogy alkották 

Dark Archon
Másról írt
. Elmondások alapján Javikék messze voltak attól, hogy egy általuk látrehozott szintetikus létformától (mint most a geth) legyenek veszélyeztetve. Ott legyőzték az AI-t. Akárcsak mi, ki tudtuk békíteni a geth-quarian (értsd: szintetikus-oragnikus) ellentétet.
Az, hogy a reaperek jönnek megint más kérdés, nem mellesleg ők szintetikusok is és organikusok is
.

.Man literally too angry to die
Messze voltunk a játék idejében? Na, ne viccelj, hajszál híján kiírtottak mindenkit, Shepard épp, hogy megmentette az organikusokat.
Az egész játék, az első résztől kezdve arról szól, hogy jönnek a Reaperek (igen, a szintetikusok) és kiírtanak mindenkit. Hogy a saját létezésük és cselekedeteik igazolására kitalálták, hogy néhány fajt megtartanak, nem nagy kegy. Hol sántít az, hogy a készítőik ellen lázadtak eonokkal ezelőtt és megölték őket? Azóta is 50 ezer évente megölnek majdnem mindenkit. Ennél jobb és tökéletesebb igazolás szerintem nem kell arra, hogy a "kölyök" az igazat mondja: ő maga a bizonyíték.

Igen, én is eljutottam addig a beszélgetésig, írtam is, hogy említette a viaskodást az MI-vel, de nekem úgy rémlik, hogy rövid távon letudták a prothiánok azt a dolgot és nem hátráltatta jelentősen a fejlődésüket, töretlen maradt a dominanciájuk, majd jöttek a reaperek.
Csak arra hoztam ezt fel, hogy a gyerek által vázolt "meg kell akadályozni, hogy a készítőik ellen fellázadt szintetikusok végleg kiirtsák az organikusokat" elmélet azért nagyon sántít, mert messze voltak ettől a prothiánok is és mi is (a játék idejében).

Beszéltem Javikkal, és ő mondta, hogy volt egy faj, aki csinált AIokat és fellázadtak ellenük. Harcoltak ellenük, meggyengültek és ekkor jöttek a Reaperek.
Néha az, amit nem teszünk meg, többet számít, mint amit megtehetnénk.
Félreértettél.
A kölyök szerint azért kell a ciklus, mert az organikusok létrehoznak szintetikus szolgákat, akik aztán kicsúsznak az irányításuk alól, fellázadnak ellenük és egy harc kezdődik köztük, amibe ha nem avatkoznak bele, akkor az organikusokat teljesen kiirtják a gépek.
Ezzel szemben a prothiánoknál semmi nem utal arra, hogy beleestek volna egy ilyen csapdába és kezelhetetlen küzdelem lett volna gépekkel. Épp, hogy uralták a galaxist és semmi nem veszélyeztette őket.
A mi esetünkben szintén csak a kvariánok szenvedtek a gethekkel, ráadásul ők sem álltak harcban velük. Kiűzték őket az otthonukból és utána a gethek megnyugodtak, nem volt háború, pláne nem olyan, ami az összes szervest veszélyeztette volna.
Ráadásul egy civilizációnál nem igazán van olyan, hogy csúcspont. Ha nem jönnek a reaperek, akkor lehet, hogy a prothiánok még több ezer éven át fejlődtek volna anélkül, hogy bmi gátolta volna őket ebben. A mi esetünkben ugyanez a helyzet a turián-aszári-szalarián-ember fogattal.

pb69: a protheanoknál azért nem maradt fent semmi a szintetikusokkal folytatott harcban, mert azelőtt lekaszálták őket, hogy ez megtörtént volna. Ugyanis egy fajt pont, hogy a csúcson kell lekaszálni, hogy a lehető legtöbb infó megmaradjon. Az meg evidens, hogy nem a protheanok alkották a Reapereket.
Dark Archon
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 4. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 5. Októberben visszatér a PlayStation, közel kétezer darabból áll majd, 62 ezer forint lesz, ja, és LEGO
Legfrissebb fórumtémák
- 21:59
- Még mai szemmel is jól néz ki a 2009-es Mirror’s Edge, de ezzel az RTX-moddal még durvább [hozzászólások] [1]
- 18:17
- The Blood of Dawnwalker [15]
- 11:34
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [7]
- 11:15
- Ki mivel játszik mostanában? [8307]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]