28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Sony vs Microsoft: igen nagy csapást mértek a japánok az amerikaiakra [hozzászólások]



Írd ide hozzászólásod:

balays82
balays82 [14276]
Szerintem meg lehetnek ő ijedve (főleg a Sony konferenciája óta), ha azonban ez kívülről is látszódana rajtuk, az már most egyenlő lenne a vereségük elismerésével. Talán az is az ijedségnek tudható be, hogy még az E3 előtt közöltek minden rossz hírt a konzollal kapcsolatban, hogy a saját konferenciájukon már csak a játékokra kelljen koncentrálni. Ez jól is sikerült, olyan stratégiailag fontos húzásokkal, mint az Insomniac magukhoz csábítása, Kojima és a MGS5 megjelenése, vagy éppen a The Witcher 3 bemutatatása. Csak aztán jött a Sony, és tényleg adott nekik egy újabb gyomrost. Most kell higgadtnak mutatkozni (és annak is lenni), az év végéig pedig javítani azon, amin még lehet.

Én nagyon remélem, hogy nem bukik meg az Xbox One, mert kell a kiélezett verseny a piacon. Az, hogy a Sony hozzáállása gyökeresen megváltozott a PS4-el kapcsolatban, szerintem nagyban köszönhető annak, hogy az Xbox360 (és persze a Wii is) kegyetlenül erős konkurenciát jelentett nekik ebben a generációban, nagyon sokáig csak sereghajtóként kullogtak ebben a versenyben. Ha azonban nincs verseny, akkor nincs játékosbarát üzletpolitika sem, ezt nem szabad elfelejteni senkinek sem, aki most esetleg az Xbox One kezdeti kudarcán kárörvend.
-T0ng-
-T0ng- [1675]
Számomra is lenyűgöző a tendencia, hogy még sok korábbi X360 tulaj is a PS4 felé fordul, a külföldi sajtókban és a hazai kommenteket is figyelemmel kísérve nem értem, hogy hogy nincs a Microsoft megijedve.

Az pedig nem megoldás, ha az eladási adatok láttán változtatnak az általuk felvázolt stratégián. Az egyenlő a kudarc elismerésével. Szerintem a gazdaságban nincs olyan, hogy valamin útközben változtatunk és jó lesz. Ha egy névhez kezdettől fogva negatív visszhang társul, az nem lehet csak úgy elnémítani.

Arról nem beszélve, hogy most nem fognak tudni egy új Kinect-et bemutatni a konzol élettartalmának felénél, hogy megnöveljék az eladásokat. Persze korai, győztest hirdetni, de ha még a sajtó is azt mondja, hogy a Sony felpofozta a Microsoftot akkor miről beszélünk.

Az egyik külföldi honlap videóbeszélgetésében a két szerkesztő arról beszélgetett, hogy mindenki el volt ájulva a Microsoft sok játékbemutatóján és hogy látszott mennyire arra hajtanak, hogy amiket eddig mondtak félresöpörjék. Aztán jött a Sony a "jah...a konzolotok bemutatóját mi is láttuk" hozzáállással és minden egyes pontban alávágott az új Xbox-nak. A szerkesztők ezek után még hozzátették, csak egy Uncharted 4 feliratot kellett volna még bemutatni, nem többet, még csak zene sem kellett volna és az emberek elájultak volna. Még az sem érdekelte volna őket, ha az említett cím csak négy év múlva jönne

Vissza

Fórumszabályzat