Mindkét oldal veszteségei? Azt sajnos nem lehet megnézni. Egy ideig én is csodálkoztam, de külföldi fórumokon is írták, hogy nem lehetséges. Legfeljebb az ellenfél köre után megjelenik az információs ablak, na annak az alján van hasonló, de az inkább csak a két fél veszteségének arányát mutatja jól. De így, hogy pontosan hány Panthert veszített az ellenség azt nem lehet.
Esetleg ha van kedved, szívesen kihívnálak egy PBEM meccsre.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Szobastratégák Hadtörténelmi Klubja
Én a 2005-ös koreai meccset játszottam 30 percig északi oldalról... Háááát eléggéééé érdekesen alakultak a dolgok. Nem tudom, hogy mi lett volna a végeredmény, de 30 perc alatt lenyomtam 3 kört és azon 3 kör alatt gyak a tengeri és a szárazföldi határ teljes egészén sikerült megszereznem a kezdeményezést. A levegőben sajnos már nem :S
Konkrétan kemény 1 f-18-ast tudtunk lelőni, de az én fiaimat meg szétkapták. Egyébként annak köszönhetem a kezdeményezés megszerzését, hogy 1 kör alatt gyak minden elérhető csapatomat a DMZ környékére küldtem, a déliek pedig a DMZ után következő tartományokba vonták össze a csapataikat. Érdekes volt látni, hogy az ellenséges csapatoknak 30+%-os veszteségük volt, nekünk meg 10-15%...
Egyébként hogyan tudom játék közben egyben megnézni a különböző oldalak veszteségeit.

Ugye a francia csatámat feladtam.
Utána találtam egy alternatív 3. vh-s scenariót, Fulda 55 a neve ha jól emlékszem. Na ott a NATO légierő rendesen szétverte a szovjet-csehszlovák csapataimat.
Még letöltöttem egy Jugoszláv polgárháborús pályát, ami 1938-ban játszódik. Itt a link ha érdekel: http://www.the-strategist.net/RD/scenarii/browse_scenario.php
(jobb oldalon a between the two world war mappában és a hypotheticalnál keresd.)

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 11:34
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [7]
- 11:15
- Ki mivel játszik mostanában? [8307]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]