Minden, ami futball - Focisarok

Az már 7 éve volt? És valóban, de durva gyorsan telik az idő. Én szerencsére emlékszem a VB szinte minden olasz szempontból emlékezetes mozzanatára. Arra, hogy magukhoz képest könnyedén jutottak tovább a csoportból, az Ausztrália elleni kínkeserves (vitatható Totti büntetővel kiharcolt) továbbjutásra, az Ukrajna elleni sima negyeddöntőre, a németek elleni meccs őrült hosszabbítására. Na meg a nem túl színvonalas, de azért nagyon feszült döntőre, ahol az olaszok rájuk nem jellemző módon mind az 5 büntetőt bevágták. Óriási élmény volt közvetlenül a calciopoli után átélni egy ilyen sikert, amire én pl. az 1994-es vesztes VB döntő óta vártam.

Elképzelni sem tudom, milyen érzés lenne, ha a magyar válogatott érne el valami hasonló eredményt, pedig sajnos maximum a képzelőerőnkre hagyatkozhatunk, mert tényleg nem sok esély van rá, hogy valaha is megtapasztaljuk majd.

Napra pontosan 7 éve, hogy Olaszország megnyerte a 2006-os világbajnokságot. Nyilván ez keveseket érdekel, de én visszanéztem az összefoglalót az elődöntőről, meg a döntőről is. Azt bánom, hogy nem tudtam végignézni a döntőt akkor, mert elaludtam a hosszabbításban. És érdekes módon a döntőről kevesebb dologra emlékszem. Zidane fejelése az egyetlen, ami tisztán előttem van. A németek elleni elődöntőből viszont előttem van még mindig a pillanat, mikor Grosso a 119. percben kilövi a hosszú sarkot, majd Del Piero feltekeri a bal felsőbe. Az égbe emeltem a kezem, mert tesóm a németeknek szurkolt, én meg nem. Furcsa, hogy akkor az olaszoknak szurkoltam, majd utána négy évig nem. Azóta megszerettem az olasz focit, hála a Juventusnak Jó lenne emlékezni pontosabban, ki tudja mikor lesz megint ilyen. Legnagyobb vágyam persze az, hogy hazánk fiait egyszer egy világversenyen láthassam. (Az igazán epic persze az lenne, ha megint körbevernénk a fél világot mint Puskásék. Erre azért jelenleg nem fogadnék, hogy még az én életemben bekövetkezik)

Az utóbbi időben csak nagyon ritkán fejezem be, amit elk