Teljesen jogos felvetések az 5 másodperccel kapcsolatban. Én is attól félek, hogy sűrűn fogják majd alkalmazni, a jelenlegi bíráskodási gyakorlatból kiindulva. Ha jól tudom, úgy szól a szabály, hogy a kerékcsere alkalmával lehet majd letölteni a büntetést, olyan módon, hogy a csere után 5 másodpercig még nem lehet majd elindulni. Ez azonban több kérdést is felvet. Mert mi van akkor, ha megbüntetnek valakit, aki már nem cserél kereket? Nyilván a végén kell hozzáírni majd az idejéhez (ilyen most is van, ha valaki a futam végén kap büntetést). De olyan is előfordulhat, hogy valakit pl. a rajtnál büntetnek meg, az első kerékcserére pedig akár 15-20 kört is várni kell majd. Ilyenkor a pályán levő helyzet nem a valóságot fogja tükrözni, a kiosztott büntetéseket valahogy nyilván kell tartani, úgy, hogy a nézők (főleg a helyszíniek) is képben legyenek a tényleges állást illetően, ellenkező esetben átláthatatlan és kaotikus lehet az egész futam.
És akkor még olyan finomságokról nem is beszéltünk, amikor valakinek jobban megéri majd egy szabálytalan előzéssel túllépni az őt feltartó ellenfelén, mert bőven ki tud utána autózni olyan előnyt, hogy az 5 másodperces büntetés is belefér. Ezzel pedig máris a visszájára fordult az eredeti szándék, mert az enyhe büntetés akár szabálytalanságra is ösztönözheti a versenyzőket, ahelyett, hogy visszatartaná őket. A részletszabályokat ugyan még nem ismerjük, ahogyan az sem, hogy gyakorlatban hogyan fog működni a rendszer, de jelenleg elég sok a kérdőjel.
Egyébként ez a Stratégiai Munkacsoport a Red Bull, a Mercedes, a Ferrari, a McLaren, a Williams és a Lotus képviselőiből áll, így főleg nem értem, hogyan sikerült ilyen döntéseket meghozniuk. A dupla pont egyszerűen agyrém, már csak azért is, mert az első évben rögtön a totálisan jellegtelen és szinte semmi kihívást nem jelentő Abu Dhabi Nagydíj lesz a szezonzáró, ahol inkább fele pontot kellene adni, nemhogy duplát. Lehet, hogy éppen az arabok pénze van az egész mögött?
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2014
Duplán, azaz 2x cibulkázzon le a FIA.
Az állandó rajtszám nekem tök mindegy, ezzel egy hagyományt nulláznak le.
Az 5 empé lehet még érdekes, ez ad majd futamon belül okot a legtöbb anyázásra, ezt szórni fogják mint a csillagot/
/, ez elég szubjektív. És ezt hogy? A leintés után minuszolják? És ha vkinek összejön v 5(miért ne), v tök mindegy mennyi, akkor a szoftver mutatja a képernyőn, h 'Kubica', csak virtuálisan -mondjuk- 3., valójában csak 10.?
Az állandó rajtszám nekem tök mindegy, ezzel egy hagyományt nulláznak le.
Az 5 empé lehet még érdekes, ez ad majd futamon belül okot a legtöbb anyázásra, ezt szórni fogják mint a csillagot/
/, ez elég szubjektív. És ezt hogy? A leintés után minuszolják? És ha vkinek összejön v 5(miért ne), v tök mindegy mennyi, akkor a szoftver mutatja a képernyőn, h 'Kubica', csak virtuálisan -mondjuk- 3., valójában csak 10.?Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Ülésezett a Forma–1 Stratégiai Munkacsoportja, amelynek eredményeként döntést hozott arról, hogy a jövő évtől a szezonzáró nagydíjon DUPLA PONTOKAT osztanak majd egyéniben és a konstruktőriben, így fokozva az izgalmakat.
Mi van??? Ez az oltári nagy baromság honnan jött? Kezdem azt hinni, hogy a Forma 1 tudatos lejáratása, ami itt folyik. Ugyan mitől lenne különb az utolsó futam a többitől, amiért dupla pontot érne az azon megszerzett helyezés? Nagyon korrekt dolog lesz, amikor valaki majd ezzel nyer VB címet, alig várom. Nevetséges már ez az egész.
Bevezették az állandó rajtszámokat is (0 és 99 között), illetve az 5 másodperces büntetést az olyan szabálytalanságokra, amelyekért túlzás lenne az áthajtásos.
Mi van??? Ez az oltári nagy baromság honnan jött? Kezdem azt hinni, hogy a Forma 1 tudatos lejáratása, ami itt folyik. Ugyan mitől lenne különb az utolsó futam a többitől, amiért dupla pontot érne az azon megszerzett helyezés? Nagyon korrekt dolog lesz, amikor valaki majd ezzel nyer VB címet, alig várom. Nevetséges már ez az egész.
Bevezették az állandó rajtszámokat is (0 és 99 között), illetve az 5 másodperces büntetést az olyan szabálytalanságokra, amelyekért túlzás lenne az áthajtásos.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 23:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8305]
- 22:31
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [4]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
