Tegnap elolvastam
John Scalzi: Zoë történetét (hála "Gusztinak"). Egész fasza történet. Nagyon tetszett a nyelvezete is, habár kicsit vonakodva kezdtem bele, miután olvastam, hogy egy 15-16 éves lány szemszögéből fogjuk átélni a kalandot. Néhány oldal után viszont olyannyira meggyőzött, hogy egy ültő helyemben elolvastam (na jó, azért a végére már szenvedtem a hátfájástól, úgyhogy pihentem is közben

)
Mániám, vagy inkább csak a véletlen műve, hogy néha egy-egy sorozatnak pont az utolsó darabjába kezdek bele, így jártam anno Asimov Az alapítvány és a Föld regényével is (azóta se kezdtem bele a többi részbe, de várólistán van), ami elég lehangoló, tudván a teljes sztori végét, még akkor is, ha egy-egy kötet önállóan is megállja a helyét. Scalzinál viszont nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy jobban vagy rosszabbul jártam-e. A Zoë történetét gyakorlatilag rajongói nyomásra írta meg, hogy betömjön néhány lukat, ami neki (ahogy a regény végén írta is egy kis kitekintésben), mint írónak teljesen egyértelműnek látszott, és logikusnak, az olvasónak viszont nem feltétlenül, hiszen ő nyilván csak azt tudja, ami le van írva. Hogy miért is írtam ezt? Azért, mert ez a könyv a 2. és a 3. rész történéseit dolgozza fel, csak más szemszögből, más információkat is tartalmazva. Tehát elvileg így sokkal érthetőbb és logikusabb lesz az előző könyveket olvasni, más részről ott van az a tény, hogy már tudom mi fog történni, és nem lesz miért izgulni.
_____
Az utóbbi két hét termése még a Forgotten Realms világában játszódó
R. A. Salvatore: Örökség és a
Csillagtalan éj. Ezek már a történet 7. és 8. könyvei, amik már semmi újat nem tudnak mutatni, de ez is olyan mint a Barátok közt, ha egyszer elkezded nézni, soha nem tudod abbahagyni. Az első 3 (a sötételf trilógia) egyértelműen vitte a prímet, de a második trilógia (jeges szelek völgye) is kellő újdonságtartalommal rendelkezik ahhoz, hogy órákra odaszegezzen a székhez/ágyhoz.
Szóval visszatérve arra, hogy nem tudom letenni. Egyszerűen vagy szokássá vált, vagy tényleg nagyon jó sorozat. Pedig a 7. résztől kezdve (legalábbis 2 részen át) igencsak lapos. Habár, ha az egész történetet vesszük alapul, nem szólt másról, csak:
a, minden részben van egy köcsög, aki mindenki orra alá borsot tör, vagy éppen nem tetszik az immortal főhősünknek/csapatunknak, jól szétrúgják a seggét, de persze ha ő egy "főfasz", akkor ő sem halhat meg, majd egy későbbi részben visszatér.
b, folyamatos kalandozás, a már említett halhatatlan team minden szarból kihúzza magát, hihetetlen mód képes túlélni mindent, helyreállna a világ egyensúlya, de megint felbukkan egy szemétláda, és ki gondolná, hogy a mi kis csapatunkat vette célba.
Na jó, azért nyilván ennél többről van szó (meg persze túlzásokkal és indulatokkal van tele a fentebbi gondolatsor), és ez az, ami miatt nem tudom letenni. Néha úgy érzed, hogy már teljesen megismerted a világot, aztán az író előrukkol a regény közepe felé egy teljesen új dologgal, és csak azt veszed észre, hogy onnantól nem tudod abbahagyni az olvasást, fáj a hátad, már kivan a tököd a fekvéssel, enni is kéne, este fél 1 van, holnap korán kell kelni, mellesleg államvizsga is lesz valamikor a héten (államvizsga előtt két nappal, megtörtént eset

).
A vélemény persze továbbra is az, hogy a 7. résztől a színvonal kicsit gyengébbre sikeredett, mint az előzőeknél, de ez mit sem von le a Forgotten Realms világában játszódó regények értékéből. Ez így teljes, ahogy van, és szomorú leszek, ha egyszer véget ér ez a kaland.
Azért néhány megjegyzés egészen a 8. részig
SPOILEREzek a szerelmi szálak kiakasztanak. Nyilván valamivel fel kell dobni a regényt, és egyetlen történet se lenne teljes egy-egy love-story nélkül. Lehet, hogy ez is az író zsenialitását tükrözi, mivel fenntartja bennem a feszültséget, de mi a szart kell ennyit szarakodni Drizztnél? Mi van Alustriellel? Őt valamilyen szinten megértem, hiszen hivatalból nem jöhet össze egy drow-val. Ott van a húga(?), szintén kósza, aki Drizztet figyelte a felszínre kerülésétől néhány évig. Remélem bejön még a képbe. Nem lepődnék meg azon sem, ha az a felszíni elf, akit megmentett kiskorában, szintén visszaköszönne valamelyik részben (bár az túl nyálas lenne). De ne már bazmeg, hogy Wulfgar halála után Drizzt rámozduljon Cattie-brie-re. Volt köztük vonzalom az eddigi részekben is, de főként egy nagyon mély barátság. Nem kéne elcseszni.
A másik a már említett egyik köcsög jön a másik után történet. Ez a "gonosz kard" saga nagyon nem tetszik. Mekkora faszság már, hogy egy gonosz kard magának akarja a világ legerősebb kardforgatóit és megszállja azok tudatát. Fölösleges szarkavarás, ami inkább csak idegesítő, mint izgalmas. Kis híján ez volt a helyzet akkor is, amikor Wulfgar féltékeny lett Drizztre, mert Entreri az átváltozás maszkjával beetette Wulgarral, hogy az elf és a nője smároltak. Mivel először történt rendbontás a csapatban, ezért érdekesnek bizonyult, ráadásul nem csak egy tárgyról volt szó, hanem a sorozat már egy szerves karakteréről, de most egy könyv után megint el akarjuk sütni ezt? Majd jön a gonosz kard és Cattie-brie meghülyül tőle... szuper.
Érdekes, hogy egy rakás nagy hatalmú barátra tettek szert, és annyira túlzottan nem használják ki a lehetőségeket. Alustrieltől mindig kaptak egy-egy ferrarit, de annál jóval nagyobb tudást el lehetne sajátítani. Jó oké, szőrszálhasogatásnak vége, mert ez már tényleg csak az...
Még egy: remélem nem az lesz a vége, hogy Drizzt megöli Lloth-t
húdeqrvasokatírtamsziasztok