"És ha teli van a busz, mondjuk álló hely se lenne, akkor is azt várnád, hogy indítsanak új járatot pár emberre? ha nem férsz fel valamire, akkor ez van."
Nem, itt arról van szó, hogy nem öt percet kell várni a buszra, hanem két órát. Esetleg négy órát. Emellett a busz késik 16 percet - van ilyen, de közbe ha az ember nem indul el azonnal, amint a pontos időpontban a busz nem ér be, a másik alternatívát, a vonatot is lekési. Mjd miután már ott álltam 20 percet a hidegben, nem enged fel a sofőr, azt mondja várjak két órát. - ha tudtam volna, akkor persze rögtön a vonatot céloztam volna meg, csak az átszállás miatt macerás, meg jóval hosszabb az út.
Nem szeretetszolgálat, akkor viszont a pénzemért ne próba-szerencse legyen az, hogy mikor jutok haza, vagy akárhová el. Főleg ha még plusz díjat is szednek, mert kiemelt járat. Itt nem is arról volt szó, hogy én, a +1 fő, aki lement egy hétvégére, nem fért fel. Ott volt másik 7 ember is.
"Ilyenkor azt tudom mondani, hogy vegyen az ember kocsit, vagy különben kiteszi magát a tömegközlekedés szeszélyeinek."
Ezt meg szerintem te se gondolod komolyan. Milyen egyszerű is lenne az élet, ha csak úgy vehetnék magamnak egy kocsit (és ha még fenn is tudnám tartani!).
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Tömegközlekedés
most nem igazán értelek. És ha teli van a busz, mondjuk álló hely se lenne, akkor is azt várnád, hogy indítsanak új járatot pár emberre? ha nem férsz fel valamire, akkor ez van. Ami a busztársaság felelőssége, hogy ha ez gyakran fordul elő, akkor sűrítik a buszokat. Nem szeretetszolgálat, profitról szól, annyit indítanak, ami nagyjából megtelik. Nem igazán értem, mi a konkrét baj, de tényleg.
Amúgy igen, a sofőrnek nem lenne szabad felengednie senkit állva. Ez tény. Egész Európában így van.
Ha van 3 ülőhely, akkor felenged három embert. Miért ne engedne? Nem vágom.
Kicsit úgy érzem, hogy ha valami nem úgy megy, hogy neked tökéletes legyen, akkor már szar az egész rendszer meg kapják be.
Ilyenkor azt tudom mondani, hogy vegyen az ember kocsit, vagy különben kiteszi magát a tömegközlekedés szeszélyeinek. Szerintem a Volánbusz a MÁVhoz, vagy BKV-hez képest elég normális.

Szenvedély nélkül a foci halott.
Ezek szerint minden alkalommal amikor az elmúlt pár évben buszon utaztam vidékre, a sofőr bevállalta.
És a kérdésem továbbra is az: ha én pl átszálnék x helyen, hogy eljussak y helyre, de 2 óránként jár a busz, akkor ott állok 2 órát? Ha a következő sofőr is túlbuzgó, akkor 4 órát? Meg a többi, amit még feltettem, s valóban érdekelne: adott esetben pl 3 embert felenged, a többit nem? Vagy senkit?
Ne adj Isten, mennék vidékről valahova állásinterjúra, vizsgára, akárhová, ahol cinkes, ha kések, akkor hivatkozzak arra, hogy nem volt ülőhely?

ÖÖÖ mármint azt tudod, hogy életveszélyes buszon állni és nem csak annak, aki áll, hanem másokra is veszélyes tud lenni. A KRESZ szerint már kurvarégen tiltott a dolog, kb. 5-6 éve nézik ezt komolyan és a sofőrtől függ, hogy bevállalja-e, mert ha hirtelen fékeznie kell és valaki repül egy komolyat (akár ki a szélvédőn) és emiatt megsérül, akkor azt kurvára a nyakába varrják.
Én amúgy a lábsérülésem miatt pont egy hete buszoztam Paksra, 4-5 ember állta végig az utat, a sofőr rendes volt, hogy engedte nekik, ő bevállalta a rizikót. De ez totál szabályellenes.
Én amúgy a lábsérülésem miatt pont egy hete buszoztam Paksra, 4-5 ember állta végig az utat, a sofőr rendes volt, hogy engedte nekik, ő bevállalta a rizikót. De ez totál szabályellenes.
Szenvedély nélkül a foci halott.
Ma újabb csodálatos tapasztalattal lettem gazdagabb.
Nagybátonyba mentem karácsonyozni barátokkal tegnap. Délelőtt én előbb indultam, mint ők, és a 10:47-es busszal akartam jönni Budapestre. Tudni kell, hogy hétvégén 2 óránként jár az egyetlen busz, ami Pestre visz.
Természetesen 11.03-kor már benn is állt a busz, majd a megállóban várakozó 8 utassal (köztük egy anyuka 2 kisgyerekkel) közölte a sofőr, hogy "tele van" a busz (értsd: nincs ülőhely), és várjuk meg a 12.47-est. Ja, a vonat természetesen 10.52-kor ment el, miközben a buszt vártam, szintén kétóránként jár amúgy.
Telefonszám nem volt kirakva a menetrendre, mobilnetről lenéztem a Nógrád volán számát, ahol azt mondták, ezzel nem tudnak mit tenni, nem az úő járatuk, hanem a Borsod voláné, viszont Kisterenyéből (szomszédos falu) 11:55-kor indul egy busz Bp-re. (mint kiderült 30 perc séta).
Nem tudom, hogy ez új rendelet-e, de ha igen, eléggé szemétség, főleg olyan helyeken, ahol ilyen ritkán járnak a járművek, főleg télen (5 fokban nem lehetett kellemes két órát álln iazoknak, akik a következő buszt megvárták). S ha a következő buszra se enged fel a sofőr? Akkor még két órát várok? Ha van fenn 3 hely, s 10-en várnak, akkor senki sem szállhat fel, vagy az első 3?

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 09:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8306]
- 22:31
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [4]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]