"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Fórum » Nem számítástechnikai témák
McDonald's, Burger King és egyéb gyorséttermek
Én ugye eleve szósz nélkül kérek mindent, így nem tudok arról nyilatkozni, nálam ehetetlenné tesz bármit. Szóval ha a szósszal volt a problémád, próbáld ki anélkül a Qurittot és kérj bele mondjuk kukoricát. Úgy sztem nagyon finom, a sajt bőséges benne, ráolvad a Stripsre és mivel hatalmas nagy, így menüben laktató is. Az ára persze brutális, kiegészítővel együtt 1600-ba fáj, de KFC-ben minden nagyon fel van árazva sajnos. A Brazer nekem túl száraz volt, ráadásul nagyon pici adag, másrészt a KFC-ben pont a panír a lényeg (H&S, Kentucky). Inkább fizetek 200-al többet (1400 ugye a Brazer menü), mert az 1600-as menük már nagyságrendekkel laktatóbbak. Mega Pocket-et pl. próbáld ki, az tényleg egy brutális adag, de a Grandert is dicsérik, csak én azt a bacon miatt nem szoktam, valamint a H&S panírhoz sztem nem illik a hagyma (két csípős egyszerre már sok), az a Kentuckyhoz tökéletes, ahogy a Boss-ban van.
Amikor utoljára benéztem a KFC-be, akkor vezették be a Qurrito-t, és azóta gondoltam, hogy írok róla, de mindeddig nem tettem meg. Egyszerűen arról van szó, hogy - nem szerettem.
Többnyire nincs problémám a gyorséttermekkel, a só, cukor, ízfokozó és társai nálam is működnek, ízletesnek találom, amit meg-megkóstolok, de a Qurrito az első olyan dolog lett, amit nem tudtam megenni, és félbehagyottan ment a szemétbe. Egyszerűen, nem tudom, sem a szósz nem talált be, sem az, hogy nem rémlik ugyan, mennyit pengettem ki a paradicsomért, de azt a néhány ványadt karika paradicsomot negyedannyiból is kihoztam volna. Persze, nem akarok igazságtalan lenni, hiszen ez millió esetben gyorséttermi sajátosság; mégis, valahogy ennél a kajánál ragadt meg bennem a legjobban, hogy erős túlzással élve egy vagon pénzt kiadtam egy édeskésebben szószozott, baszomnagy palacsintáért. Ilyent többet nem.
Ha jól rémlik, a Rocker volt az, amit viszont kimondottan sajnáltam, hogy kinyírták; és ha más nem, akkor, ha újra belépnék majd ősztől kezdődően, legfeljebb visszatérek a Brazer szendvicsre. Ami pénzügyileg szintén ostoba befektetés, de legalább gyors és nekem nagyon fekszik.

Nah ma kipróbáltam a Duetost. Tévedtem, hogy ugyanolyan lenne, mint egy i-Twist, ízre mondjuk hasonló, viszont itt pirított a tortilla, ami sokat dob rajta, méretben viszont nagyon pici, a képeken sokkal méretesebbnek tűnt. Önmagában vagy menüben kérve tehát nem laktató, csupán gyors harapnivalóra jó. A korábban hasonló árfekvésű Rocker picit kiadósabb volt. Piros pont viszont, hogy a háromszög alakú doboz "áthajtható", amiután már frankón meg lehet fogni a tokkal. A honlapon menüben kisburgonyát írnak mellé, én közepessel kaptam, nah most vagy a kiírás nem stimmel, vagy a pultos kavarodott meg. Inkább ezutóbbi, mivel új termék, nem szokták még meg gondolom, mindenesetre jól jártam a tévedéssel.
Mivel volt egy szabad kuponom, így érvényesítettem az ajándék Twisterem mellé, nah azzal együtt (és így, hogy elegendő burgonyám is volt) már rendesen tele lett a hasam és szinte mozdulni se bírtam. Szóval jó cucc, finom, aranyos, praktikus a csomagolása, 800-ért a menü egyáltalán nem drága, de mindenképpen kell mellé valami kiegészítő, ha jól is akarsz lakni, kupon hiányában a 400 Ft-os B-Smart javallott.
Jövő héttől viszont Boss-ozok, mert egyértelműen az a favoritom és leszarom hogy mennyibe kerül...
Kár, hogy két iylen jó promó egyszerre jött és választani kell... Igazán megmaradhatnának a jobb promók állandónak, ahogy azt a Qurittóval is tették.
Mivel volt egy szabad kuponom, így érvényesítettem az ajándék Twisterem mellé, nah azzal együtt (és így, hogy elegendő burgonyám is volt) már rendesen tele lett a hasam és szinte mozdulni se bírtam. Szóval jó cucc, finom, aranyos, praktikus a csomagolása, 800-ért a menü egyáltalán nem drága, de mindenképpen kell mellé valami kiegészítő, ha jól is akarsz lakni, kupon hiányában a 400 Ft-os B-Smart javallott.
Jövő héttől viszont Boss-ozok, mert egyértelműen az a favoritom és leszarom hogy mennyibe kerül...
Kár, hogy két iylen jó promó egyszerre jött és választani kell... Igazán megmaradhatnának a jobb promók állandónak, ahogy azt a Qurittóval is tették."évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
És igen, visszatért a BOSS a KFC-be!!!!
Úgy tudtam, hogy ez lesz a következő promó.
A junior változat mondjuk most nincs, de van helyette Duetos, ami az összetétel alapján teljesen megfelel egy Twisternek (mivel duplázva adják és a Twisterben is két Strips van, továbbá paradicsom és jégsaláta), csak ez feleannyiba kerül! Ááááá, megint sűrűn fogok a KFC-ben enni, nem mintha eddig hanyagoltam volna.
(Mostanában amúgy a Mega Pocket-re és a Quritto-ra kaptam rá, de mivel azok állandó termékek, a mostani promó idejére kicsit félreteszem őket.) Nyamm-nyamm-nyamm. 
Úgy tudtam, hogy ez lesz a következő promó.
A junior változat mondjuk most nincs, de van helyette Duetos, ami az összetétel alapján teljesen megfelel egy Twisternek (mivel duplázva adják és a Twisterben is két Strips van, továbbá paradicsom és jégsaláta), csak ez feleannyiba kerül! Ááááá, megint sűrűn fogok a KFC-ben enni, nem mintha eddig hanyagoltam volna.
(Mostanában amúgy a Mega Pocket-re és a Quritto-ra kaptam rá, de mivel azok állandó termékek, a mostani promó idejére kicsit félreteszem őket.) Nyamm-nyamm-nyamm. 
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 23:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8305]
- 22:31
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [4]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]