28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

McDonald's, Burger King és egyéb gyorséttermek



Írd ide hozzászólásod:

Barthezz
Barthezz [54727]
Én ugyebár szósz nélkül eszem, de még így összemaszatolom magam. Egy erősebb buci elkelne neki, főleg az alja papírvékony és esik szét azonnal, középen meg ki belőle az összetevők. Plusz vmi papírtok is jól jönne, amit a Mega Pocket-hez is adnak, bár ezt nem tudom, egy olyannal hogy lehetne jól megfogni.

Amúgy valóban laktatóbb lett, a tavalyihoz képest jóval nagyobb szelet húsok kerülnek most bele, kb. minden irányban ki is lógnak a szendvicsből. Az utolsó falatok már alig mentek le, bár tény, hogy ebben a várakozási idő alatt benyakalt félliternyi kóla és ice tea is közrejátszott. Az összetevők terén annyit változtatnék rajta, hogy a savanyú uborka helyett paradicsomot raknék bele, bár az a hagymával lehet érdekes kombó lenne. Esetleg nyers uborka, de azt meg sokan nem szeretik.

Amúgy ilyenkor, ha a krumplit odaadják előre, nyugodtan rakasd vissza velük. Nálam is szó nélkül megtették, de sztem ezt normális esetben mondani sem kellene. Így 20 perc elteltével amúgy direkt azonnal megnéztem a hőfokát és szerencséjükre frisset adtak, nem azt, amit visszarakattam, mert ennyi idő távlatában a tálalórészben is full kihűlt volna. (Kinéztem volna belőlük ennyi bénázás után... )

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Skorpio90
Skorpio90 [5533]
Ma én is Boss-t ettem, nekem is várnom kellett, és nekem is odabaszták előre a krumplit De nem baj, mert talán a mostani Boss finomabb, mint tavaly volt. Egyetlen baja, hogy egyszerűen nem lehet kulturáltan megenni.

Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!

Barthezz
Barthezz [54727]
Fúh, ma a Moszkva téri KFC-ben több mint 20 perc alatt készítették el a Boss-omat. A rendelésnél azt mondták, 5-6 perc... Ha ezt tudom, hogy valójában 4-szer annyit jelent, átmentem volna a Mammut KFC-be. Így viszont sikeresen teleittam magam addig az újratölthető üdítővel, így alig bírtam betermelni az amúgy tényleg hatalmas és kiadós szendvicset. Külön vicces volt, hogy a krumplit már a rendelés felvételekor oda akarták adni, amit még jó hogy nem fogadtam el, 20 perc alatt teljesen kihűlt volna. A slusszpoén pedig az volt, mikor végre valahára kihozták a Boss-omat, elfelejtették a krumplit, így azt még egy plusz körben külön ki kellett hozatnom. Hát ma nagyon nem voltak a helyzet magaslatán... Gondolkodtam a panaszkönyvön is, de nem akartam ekkora köcsög lenni, pláne hogy rendszeresen járok ebbe az üzletükbe.

Annyi viszont biztos, hogy a Boss a leglaktatóbb kaja perpill a KFC-ben, szóval a szendvicsnek mindenképp kijár újra a dicséret. Még 1650-ért is megéri menüben, ha legkiadósabbat akarja vki enni.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Vissza

Fórumszabályzat