Nagyjából én is ezt írtam volna, csak a címzetthez illő stílusban.
Meg azért a jogvégzett és jogász nem ugyanaz.
Ahogy azt se feledjük, hogy ez most csak egy felkapott eset a 100 másik durvább közül, amelyek között nem kis számban fordul elő középiskolai is. Ja, de azok nem ELTE-n történtek és nem jogi karokon. Ez pont arra elég, hogy egyeseket már primitív általánosítához vezessen.
Az ilyenek után kérdőjelezze meg valaki a mai fiatalság miatti általános aggodalmat...
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Én akkor voltam, és tényleg sokkal kulturáltabbak voltak a programok. Elképedve olvastam a lenti sztorit, semmi hasonlót nem tapasztaltam. Az is lehet persze, hogy csak valami kivételes eset volt, de nem hiszem. Egyszerűen ennyit romlott a helyzet 10-15 év alatt.
Barthezz:
Szerintem nagyon durva általánosítás, amit írsz, egyetlen konkrét esetből kiindulva. Ez most lényegében úgy hangzott, hogy többségében az eleve romlott erkölcsű egyének jelentkeznek jogi karra, amivel egyetlen céljuk, hogy kiokosítsák őket, hogy lehet majd megúszni a tervezett "mocskos dolgokat". Pedig a jogi kar nem egy ördögi intézmény, hanem ugyanolyan egyetem, mint a többi, ahová ugyanolyan emberek járnak, mint máshová. Aztán majd lesz belőlük valami (számos esetben elismert szakember, megbecsült bíró, ügyész, sőt még ügyvéd is), de ez már nem az intézményen múlik. Az meg, hogy sok köztük a fehérgalléros bűnöző, szerintem abszolút semmit nem jelent, mivel ez egy értelmiségi pálya, a diplomát szerzők többsége olyan pozícióba kerül, ahol van lehetőség akár rossz útra is lépni. Nyilván könnyebb egy jogásznak ilyen helyzetbe kerülni, mint egy hentesnek vagy akár egy tanárnak.
A legkevésbé sem bánom, hogy annak idején egy családi nyaralás miatt nem tudtam elmenni a szóban forgó kar gólyatáborába. Ugyan lehet, hogy a kétezres évek elején még kulturáltabbak voltak a programok, de a pöcsfejek aránya már akkor is meghaladta a tűréshatárt.
És itt van rögtön a folytatás. Mint kiderült, ismét az ELTÉ-ről van szó és megindítják a büntetőeljárást. Kérdés, hogy ez a lánynak mennyire jó, hiszen pont ő volt az, aki nem akart ebből büntetőügyet kerekíteni, hogy gyorsabban feldolgozza a történeteket.
Egyébként számomra annyira nem meglepő, hogy a leendő jogászok ilyenek. Elég csak körülnézni, milyen gátlástalan emberek alkotják a többségüket, számukra a jogszabályok pontos ismerete és a jogász véna csak segítség abban, miként kövessenek el mocskosabbnál mocskosabb dolgokat és szerezzenek minél több pénzt és befolyást úgy, hogy mindent megússzanak. Persze tisztelet a kivételnek, de a fehérgalléros bűnözők többsége innen (és persze a közgazdászok közül) kerül ki.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Ezt még érdemes hozzáolvasni.
Az idei, nyilvánosságra került eset után egy tavalyi áldozat is kitálal. Igaz, név nélkül, és csak egy újságírónak, büntetőeljárást már nem kíván kezdeményezni. Így nyilván nem ellenőrizhető minden állítás, de azért kiderül belőle, hasonló helyzetben ki hogyan reagál a helyszínen, valamint hogyan fognak össze rögtön a gólyatábor szervezői és a HÖK-ösök, és érik el, hogy az ügy lehetőleg titokban maradjon, még egy belső, fegyelmi eljárás se induljon. Az mondjuk tényleg a csúcs, hogy mindez ráadásul a jogi karon...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Azért ez kemény cikk...
Nem is az a része, ami a nemek arányáról szól minden létező egyetemi testületben. Nagyon ezen a témán liheg végig, én meg nem vagyok különösebben híve a kvóta alapú feltöltésnek se a politikában, se a munkahelyeken, se máshol, ha egyszer alapból sokkal kevesebb valahol a női jelentkező, és/vagy tudásuk, rátermettségük alapján egyébként nem érdemelnék meg a bejutást. De azok a történetek, idézetek, amiket közbeékeltek főleg az eleje felé, tényleg durvák...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.