"Vagy a CoD-ban a repülőteres jelenet is kiváló szerintem, mikor a terrorista 'én' a fegyvertelen civilekre lőhet."
Továbbra sem tartom jónak ezeket az összehasonlításokat. A CoD említett repülőteres fejezete előtt megjelent egy figyelmeztetés, hogy mi fog következni, ha pedig a játékos úgy döntött, ki is hagyhatta az egészet. Abban az esetben, ha nem így tett, akkor még mindig volt olyan lehetőség, hogy egyszer sem húzza meg a ravaszt, nem öl meg egy ártatlan civilt sem (én pl. így tettem), ettől még a küldetés teljesíthető volt. Szóval igen, ebben én is látom a morális tükröt, mert a játék belehelyez egy olyan szituációba, ahol súlyos döntést kell hozni, ha csak virtuálisan is. A Hatred esetében viszont nyilván az első pálya első méterén sem lehet majd túljutni, ha valaki nem akar hidegvérű gyilkost játszani. Itt tehát nincs döntési helyzet (maximum annyi, hogy játszol-e a játékkal vagy sem), így nincs morális tükör sem.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Az Epic kivetette logóját a Hatred traileréből [hozzászólások]
Nem kötelező ezzel a játékkal játszani, mint ahogy a mindenféle Fűrész filmeket sem kötelező nézni. Egyet sem láttam azokból. Ezzel a játékkal sem fogok játszani. De csupán mert nem néztem meg a trancsírozás orgia Fűrész filmeket, mert értelmetlen erőszakkupacnak tartom, még nem követelem, hogy tiltsák be a filmet.
Első alkalommal, mikor játszottam a Defcon-nal, szó szerint megütött az a kis felvillanás a pixel nagyvárosok felett. Éreztem a súlyát. Pont ettől tartom kiváló játéknak.
Vagy a CoD-ban a repülőteres jelenet is kiváló szerintem, mikor a terrorista 'én' a fegyvertelen civilekre lőhet.
Hogy miért? Morális tükör. Egy olyan szemszög, ami elgondolkodtat. Nehezebbé, súlyosabbá tesz pillanatokat, olyan pillanatokat, amiket külső szemlélőként látva már nem is értékelünk helyén, mert a filmekben-játékokban mindennapos.
Ezzel nem azt mondom, hogy a Hatred egy nagyszerű játék lesz, de hogy ebben is megjelenik a morális tükör, az számomra egyértelmű. Más kérdés, hogy ki mit lát majd benne.

Azért nehogymár.
Atomot már a Dune 2000-ben is rádobhattál az ellenre. A Dyna Blasterben cuki állatfigurákat dezintegrálhattál jól elhelyezett emberes bombákkal. A Sim Cityben komplett várost rombolhatsz porig, a Passziánsz meg már önmagában emberéletekt tört derékba.
elhiszem, hogy bezzeg xy játékban így, meg úgy tudunk gyilkolni, de ez az elméleti vonal így elég meredek, előbb-utóbb kisiklik a pályájáról. oké, hogy valahol meg kell húzni azt a bizonyos határt, csak ez most kicsit hülyén jött ki mindent egy kalap alá véve.
Magához a hírhez, szerintem nincs (sincs) rendben valami annak az embernek a szociális életével, aki virtuális kismamákat kezd el szabadidejében felaprítani. mondván, csak "kiereszti a gőzt". elhiszem (bár nem értem meg teljesen, de elhiszem), hogy az illető "helyén tudja kezelni" a dolgot, de értitek, erre kismillió másik lehetőség van. ha a munkahelyemen felhúznak, az a megoldás, hogy na majd otthon a hatredben kiélem magam? miért akarnék én random civileket gyilkolni, megkéselni, felgyújtani? és itt nem arra gondolok, hogy na majd a hatred fogja kitermelni a tömeggyilkosokat, hanem nagyjából épp ellenkezőleg, arra, hogy egy ilyen cím* egy ilyen tartalommal elég ma ahhoz, hogy valamit el tudjanak adni.
Valakivel beszélgetnie kell annak, aki ebben örömét leli. Nem feltétlenül szakemberre gondolok, lehet az barát, barátnő, haver, szülő, bárki. Igazából emellett is kéne kampányolni.
*(javítsatok ki, de jól emlékszem, hogy columbine-nál Hatred pulcsiban volt a két srác közül valamelyik?)

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Értem, mit mondasz, csak az a gond, hogy ha felteszed a kérdést, hogy hol kell meghúzni határt, akkor nincs rá egzakt válasz.
Egy drogterjesztős játék még oké? Mert végülis az is csak egy Tycoon, menedzselgetős játék - anno talán középsuliban osztálytársak ezt játszottak programozás órán... Vagy a CoD-ban tömegpusztító fegyver, vagy a tömegbe géppuskázás még oké? Normál velejárói egy kiterjedt háborúnak, tulajdonképp csak hiteles ábrázolás. Hitman-ként eltüntetni az ártatlan takarítószemélyzet hulláit még oké?
Én helyén tudom kezelni mindezeket (már amivel játszottam, a drog tycoon kimaradt), de lehet ha ezt meglátja egy más korban szocializálódott, bőven középkorú bárki, akkor felháborodottan tüntetni megy a civilizáció ellen.
És ma este folytatom Transport Tycoon Dexlue pályát, amivel játszom - s ha az egyik település nem enged buszmegállót építeni a területére, akkor megvesztegetem a községtanácsot. Majd ha meguntam a TTD-t, akkor átnyergelek a Civ5-re, s lenyomom a szomszéd birodalmat, mert atomtámadást indítok minden városa ellen...
(Ettől függetlenül persze egyáltalán nem láttam semmi értelmes célt eddig a Hatred trailerekben, szóval nem is elsősorban azért nem fogok játszani, ami, hanem mert nincs mit elérni. Értelmetlen.)

Van amit be kéne tiltani, ez a játék bőven átlépte a határokat. Lehet itt játszadozni azzal, hogy a GTA-ban meg az összes FPS-ben embereket ölünk, de azért értelmes ember érzi a különbséget. És nem arról van szó, hogy most az emberek ennek hatására kimennek lövöldözni, hanem az hogy ez aberráció és beteg ember, akit ez szórakoztat.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 2. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. Nem áll túl jól a hivatalosan be sem jelentett új Ghost Recon szénája, megvághatják a játékot a határidők miatt
Legfrissebb fórumtémák
- 23:44
- Versenyszimulátorok [59]
- 20:21
- Battlefield 6 teszt – Utoljára az első világháborús rész volt olyan szórakoztató, mint ez [hozzászólások] [3]
- 10:05
- Warhammer 40,000: Darktide [204]
- 14:08
- Kezd durvulni az időjárás! [4496]
- 12:02
- boldog születésnapot nekem!:) [4016]
- 06:17
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [68]
- 00:09
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [9]
- 13:11
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15137]
- 13:05
- Ki mivel játszik mostanában? [8255]
- 11:12
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1596]