Én meg sajnálom a kiscsapatokat, illetve azt, hogy eltűnnek a Forma 1-ből. Leginkább azért, mert ezzel olyan csapatok kényszerülnek sereghajtó pozícióba, mint a Sauber, a Force India vagy a Lotus, ez pedig kifejezetten beszűkíti az ő pénzügyi lehetőségeiket is, sokkal kevésbé lesznek vonzóak pl. a szponzorok számára, amelyek már most sem nagyon tolakodnak a csapatok ajtajánál. Véleményem szerint a Forma 1-nek szüksége van a kisebb magáncsapatokra, akik mögött nem áll tőkeerős autógyártó. Ezek az autógyártók ugyanis az egyik pillanatról a másikra kiléphetnek, ha éppen a piaci érdekük úgy diktálja, láttunk erre már számos példát. A Sauber vagy éppen a Williams sokkal elkötelezettebb a Forma 1 iránt, mint pl. a Mercedes vagy a Red Bull, akik nem biztos, hogy 10 év múlva is itt lesznek még. A Ferrari és a McLaren hozzáállása persze más, de önmagukban ők is kevesek hozzá, hogy a Forma 1 jövőjét biztosítsák.
Az az igazán nagy gond, hogy amíg a Forma 1 bevételei az egekbe szöktek az elmúlt években, ezzel igazából csak a tulajdonosok, meg a tradicionális vagy az alapból is rengeteg pénzzel rendelkező nagycsapatok járnak jól a nagyon aránytalan elosztási rendszer miatt. Aki sikeres, az jóval többet kap, de aki keveset kap, az hogyan váljon sikeresebbé, ha más egyéb bevételforrásra sem nagyon számíthat? Főleg amikor a meghirdetett költségcsökkentés ellenre a kiadások folyamatosan növekednek, pl. a méregdrágán árult V6-os turbók bevezetésével. Szóval szerintem teljesen jogos a kisebb csapatok siránkozása, az ő hosszú távú túlélésük sem biztosított jelen körülmények között, azzal meg nem érdemes számolni, hogy majd jönnek helyettük mások, mert ezek a feltételek nem vonzóak senki számára, az autógyárak pedig azért nem tapossák egymás sarkát, hogy bejussanak. Szóval az aránytalan elosztási rendszerrel kezdene gyorsan kezdeni valamit, amíg nem késő. Biztató, hogy ezt már nagyjából mindenki be is látta, az már kevésbé, hogy a döntést a jelenleg anyagilag jól járó érintetteknek kellene meghozni, komoly pénzekről lemondva. Nem lesz könnyű.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2014
Szerintem a középcsapatok most megpróbálják meglovagolni, hogy a kicsik nagy bajban vannak és valószínűleg kilépnek. Behozták anno a 3 kiscsapatot, most lehet egy se marad belőle, ami önmagában nem egy nagy dolog. Anyagi gondok viszont a Lotus és Sauber esetén is vannak.
Ha felmerül, hogy esetleg 5-6 csapat szállna ki egyszerre, akkor annak már sok szempontból lenne rossz üzenete és alkalmas beugrók híján túl kis mezőnyt is eredményezne. Így aztán pár csapat úgy érzi, hogy most van a kezükben némi zsarolási potenciál, amivel élniük kell. Ki tudja mikor adódik újra ilyen esély, hát próbálják kihasználni.
A személyes véleményem az, hogy a F1-nek nem szabadna a spórolásról szólnia. A világot sajnos a pénz mozgatja, ezt lehet szeretni vagy nem szeretni, de ez van, elfogadni muszáj. A F1 a nagyok játszótere, aminek persze akkor van értelme, ha abszolút csúcstechnológiát vethetnek be. Ennek a mesterkélt igazságosdinak nincs értelme.
Most az miért jó, hogy ilyen (ezen a szinten) nincstelen csapatok vannak, akik mindenféle (ezen a szinten) jöttment, pénzen bevásárolt pilótát alkalmaznak, mert csak így tudnak létezni? Ez korrektebb, mintha a nagyobb istállók megfizetnék a tehetségesebb pilótákat? A F1 jövője az lehet, ha a legjobb csapatok, a legjobb technológiával, a legjobb pilótákkal versenyeznek. Ha ehhez 3 autó/csapat kell, ám legyen.
A lemorzsolódó kiscsapatokat se sajnálom egy percig se. Már anno se értettem mi szükség van rájuk egyáltalán. Évek alatt képtelenek voltak csak minimálisan is versenyképessé válni. Csak arra (voltak) jók, hogy másokat veszélyeztessenek, feltartsanak a pályán. Hogy pénzes kalandőrök parádézhassanak. Na meg valaha szebb reményű pilótákat kivezessenek a sportágból.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 11:34
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [7]
- 11:15
- Ki mivel játszik mostanában? [8307]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]