Szóval a Witcher 3. Régen vártam már ennyire játékot. Mármint itt volt fél éve Dragon Age Inquisition, aminél az utolsó napok nagyon lassan teltek, de azért mégsem volt ugyanaz az érzés. Legutóbb a Mass Effect 3-ra voltam ennyire rápörögve, „év játéka”, „tökéletes lesz”, még a hajnali startot is bevállaltam érte - aztán tudjuk jól mi lett ennek a vége. Pontosan emiatt egy kicsit tartottam tőle, hogy a Witcher 3-nak is hasonló lesz a sorsa. A prológus és a kezdőterület azonban hamar eloszlatta minden kétségemet.
Bár a címben a 3-as szám szerepel ez a játék sokkal több egy egyszerű 3. résznél. Az első két résznek - inkább többé, mint kevésbé - sikerült megragadnia a könyvek világát és hangulatát. A Wild Hunt azonban tökéletes adaptáció, játék közben tényleg úgy éreztem mintha a korábban csak betűkben létező világ kelt volna életre. Bizonyos karakterek egyenesen a lapok közül létek elő. A történet egyben remek folytatása is könyveknek - ezzel persze lehet Sapkowski mester vitatkozna.
A könyvekhez való még szorosabb kötődés talán negatívum is lehet, tapasztalatom szerint, azonban aki a játékokat megszerette az a könyvekbe is beleásta magát. Aki nem, hát kérdem én, mégis mire várt eddig?
Fő feladatunk, amit a játék ~elején (ez akár 8-10+ órát is jelenthet) kapunk, Ciri felkutatása lesz. Ki? Itt jön elő ugye a fentebb említett probléma. Könyveket nem olvasók, új játékosok vakarhatják a fejüket, számukra nyilván csak egy küldetés lesz. Az intro videót követően azért nagyjából felvázolják a viszonyokat, ha azonban valaki olvasta a könyveket és tisztában van a kapcsolatrendszerekkel, ismeri a visszatérő/felbukkanó karaktereket annak ez a csodálatos utazás tele lesz felejthetetlen élményekkel. Komolyan, nem is tudom mikor volt (volt-e egyáltalán), hogy egy játékban ennyire valóságos érzéseket adtak át. Nehéz erről spoilerek nélkül írni úgyhogy le is zárom a „majd ha odaértek, megértitek” klisével. Az egyébként remek szinkronmunkát az új Red Engine segíti. A karakterek arca kifejező, minden apró rezdülés, ajakgörbítés meglátszik (LA Noire elbújhat, ráadásul a mű érzés sincs meg), feszengő toporgás, ujjakkal babrálás, hajigazítás, van itt minden.
Az új motorral egy lenyűgöző világot hoztak létre. A növényzet nem feltétlenül a szél tényleges erősségének megfelelően reagál és a fű sincs szálról szálra részletesen lemodellezve, az összkép viszont gyönyörű. Szakadó esőben barangolni az erdőben, a hold fényénél hajókázni a hullámzó tengeren, ragyogó napsütésben küzdeni a mezőn egy déllidérccel - biztosan mindenki megtalálja azt a helyet és időpontot, amikor muszáj lesz megállnia és csak gyönyörködnie a tájban.
A Witcher játékokban eddig is elég nagy területeket járhattunk be, a 3-ban viszont egy hatalmas játszóteret kapunk. Nem, a hatalmas nem fejezi ki eléggé jól a bejárható terület méretét, de a gigászi és hasonló jelzőkkel sem írható le pontosan mekkora területről is van itt szó. A Skyrim többszöröse (nem is tudom, egyszer említették, 20 talán) teljesen reális. A tutorial „pályán” (kb az első rész 4. fejezetének mérete az összes területtel) kívül bejárhatjuk a háború sújtotta Velent, Novigrad szabad városát és a „helyi vikingek” szülőföldjét, a Skellige-szigeteket. Az Ubisoft féle sandbox játékok mintájára megy a felfedezés, a hirdetőtáblák megvizsgálása után kérdőjelek lepik el a környéket. Ezek lehetnek szörnyfészkek, banditák és áldozataik, érdekességek. A kérdőjelek korántsem jelölik be az összes felfedezhető helyet. Bár én igyekeztem mindent bejárni, biztosra veszem, hogy bőven akadnak még olyan elrejtett kincsnek vagy bokorban lapuló szörnyek, amikbe nem botlottam bele. Más nyitott világú játékokkal ellentétben a világ nem csak dísznek (/tölteléknek) van, a legtöbb pontnak megvan a maga kis története és legalább helyi jelentősége. Természetesen egy-egy banditatábor tényleg csak annyiból áll, mint amennyinek látszik; a tűz körül valami trágár tréfán vihorászó gazfickók levágása és zsákmányuk felszedése nem fog később kísérteni minket. A skellige-i vizeken elszórt csempészrejtekhelyek azért a töltelék kategória határán egyensúlyoznak, azonban ha jól osztjuk be őket, akkor a kényelmes hajózgatásnak köszönhetően ezek sem fognak unalomba fulladni. A kincslelőhelyeknél viszont többnyire mindig van valami kis történet, naplóbejezés, nem csak „nesze itt egy kék csizma, örüljél”. Az a szegény lány hiába szegült szembe apjával és szökött el, hogy a szerelmével lehessen, a part menti kukorixet az apjának írt búcsúlevél egyáltalán nem hatotta meg...
A szabad felfedezgetést a szintek valamennyire korlátozzák/szabályozzák. Főleg a veleni érkezésünk után ütközhetünk akadályokba, eleinte nehéznek is találtam a szintlépést. A játék úgy lett összeállítva, hogy a miénknél pár szinttel magasabban lévő küldetések azért még teljesíthetőek. Az 5-8. szinteken érdemesebb a főküldetésre ráfeküdni, elkóborolni csak a +1-esekért éri meg, főleg ha pont útba esnek. A napló jelöli az ajánlott szintet is, ezek egyedül a különleges kincsvadászatoknál vittek félre. A játékban 3 másik witcher iskola felszereléseit készíthetjük el a térkép különböző pontjain megtalálható tervrajzok segítségével. Volt amikor 15-ös szinten elkészíthető páncél megszerzéséhez egy 22-es küldetés tartozott, de olyan is előfordult amikor a 12-e szintű küldi egy 24-es kard megszerzésére szólt. Ezeknek olyan nagy jelentősége végül is nincs, én csupán jobban szeretem az egységes kinézetet. Az egyéb talált, vehető vagy elkészíthető páncélok és fegyverek között nincsenek teljes szettek és kicsit hülyén éreztem magam mikor witcher megbízásoknál bohóccsíkos zekében, kék kesztyűvel próbáltam alkudni az árra.
A játék egyik újítása a szörnyvadászat visszahozása. Az első rész ebben elég jó volt, a 2-ben kb. csak 5-6 szerződés akadt - de elnézhető, elvégre ott a nevünket kellett tisztára mosni. A hirdetőtábláról felkapott felhívás után megbízónkkal megegyezhetünk az árról (emlékszünk, hogy a 2-ben hogyan próbáltak átverni a troll ügyének elintézése után?). Pár érme és jelentős % között bármennyit hozzácsaphatunk az alapárhoz, ha azonban túl mohók vagyunk, előbb vagy utóbb elhajthatnak a fenébe. Igazából ez a játék korai szakaszában érdekes, amikor már 20-30k+ lapult a zsebemben nem volt szívem plusz koronákat kicsikarni szegény falusiakból. A korábbi részekben is biztos bevételi forrásnak számító minijátékok ezúttal is megvannak. Részt vehetünk ökölharcban, a pénz mellett a 3 nagy régióban bajnoki címét is elnyerhetjük. Az egyik új tevékenység a lóverseny, az öklözéshez hasonlóan itt is régiónként van 1-1. Érdemes ezeket is megcsinálni mivel győzelem esetén hasznos (noha boltokban is megszerezhető) felszereléseket szerezhetünk Keszegnek. Ja ő a lovunk, ismét egy olvasói +ismeret, Geralt minden lovát így nevezi el. Hátasunkra felszerelt nyeregtáskákkal az inventory méretét növelhetjük, a nyergekkel az állóképességét, amivel értelemszerűen tovább vágtathatunk, ezzel növelve esélyeinket a versenyeken.
A másik új minijáték a gwynt. Ez váltotta fel (sajnos) a kockapókert, egy törp kártyajátékról van szó. Ránézés alapján a Heartstone és társaihoz (nem ismerem, nem az én műfajom) tudnám hasonlítani. Kb. a játék feléig gyűlöltem, kezdeti próbálkozások és ronda elpicsázások hamar elvették a kedvem tőle. 2 mellékküldetés során kötelező vele foglalkozni - a kötelező alatt azt értem, hogy célszerű nyerni, ha jót akarunk. A gwynthez kapcsolódóan is van egy bajnokság, ahova tényleg csak akkor érdemes benevezni, ha már mind a 4 játszható frakció leg/erősebb kártyáit megszereztük és nagyjából a hozzájuk tartozó stratégiákat is megismertük. Miután többször sikerült nyernem és a paklim is vállalható lapokkal volt tele, akkor rákaptam az ízére. Mindenesetre, ha valaki az elejétől kezdve ezzel akar foglalkozni, annak lehet hasonlóan meggyűlik vele a baja. Sok tippem nincs, kitartás és érdeklődés kérdése. A fogadósoktól és kereskedőktől néhány újabb lapokat lehet venni, ezeket érdemes azonnal beszerezni, egyéb lapokért pedig játszani kell másokkal - árusokkal, fő és mellékkarakterekkel.
Nemcsak a kockapóker kikerülése jelenti az egyedül nagyobb változást, a skilltree is jelentős átalakításon esett át és nem feltétlenül a legjobbon. A 2 mintájára itt is külön füleket kapott a harc-mágia-alkímia. Az ezeknél megszerezhető képességeket viszont 12 képesség slotba kell beosztanunk. A dolgot tovább nehezíti, hogy ezek csak 2-2+ szintenként válnak elérhetővé és ez a bőséges kínálat miatt kevésnek tűnhet. Van azért benne logika, jól meg kell fontolni, hogy mit is akarunk fejleszteni. Én a magam részéről a Witcher 2-höz hasonlóan a hárítást elég használhatatlannak találtam, a harcstílusom gyors támadásokból és kitérésből állt, ehhez a harci fa és pár alapjel fejlesztése bőven elégségesnek bizonyult - igaz én könnyű fokozaton játszottam. A beosztott képességeinket mutagénekkel is erősíthetjük, jelekhez például kéket tásítva jelentős bónusz %-okat kaphatunk. Minél több skillhez kapcsolódik, maximum 3, annál erősebb lesz ez a bónusz. Mutagéneket szörnyek legyőzésével kapunk, lehetnek kicsik, amiket aztán hármasával még erősebb változattá gyúrhatunk össze, vagy szörnytípustól függő mutagének, amiket különleges főzetek elkészítéséhez is felhasználhatunk. Pl egy vámpíréból olyan főzethez juthatunk, ami az ellenség megtámadása esetén az életerőnket tölti. Ezek igen hosszú hatóidejű löttyök, fél vagy akár másfél órás bónuszokat is jelenthetnek, amit bizonyos alkímiai skillekkel még tovább növelhetünk. Ugyanakkor a mérgezési szintjük is elég magas szóval erre érdemes odafigyelni, főleg ha mást is innánk mellé.
A Witcher sorozat egyik különlegessége ugyebár mindig is a főzetek voltak, easyn én úgy ahogy megúsztam a szokásos fecskefőzettel, magasabb szinteken viszont alighanem az egzotikusabb italokhoz is hozzá kell nyúlni. Sajnos ebben a részben nem sikerült túl jól a kotyvasztás, korlátozott számban lehet csak nálunk egy-egy főzet. A 3 fecske felhörpintése - ami egy keményebb ellenfélnél bizony hamar megtörténik - után a készletünk „kiürül”, hiába van nálunk a megfelelő anyag (egy újabb nem túl szerencsés változtatás, hogy csak fix összetevőkből készülhetnek, nem pedig a korábbi „elég ha alkotóelemet tartalmaz” módon), csak meditáláskor tudunk újat keverni, de legalább ezt magától elvégzi. Én egy kis trükközéssel oldottam ezt meg, miután „elfogytak”, a tárgy ikonját kidobtam a táskából, így az alkímia fülön ismét elérhetővé váltak. Az első rész mintájára ismét helyben fogyaszthatóak, nem szükséges meditálnunk az iváshoz, így egy barlang előtt már nem kell azon töprengenünk, hogy vajon mivel is fogunk odabent találkozni.
A crafting sokat nem változott, ugyanúgy tervrajzok megszerzése után készíthetünk el dolgokat. Ezúttal meg is tanuljuk őket és nem a táskában foglalják a helyet. A nyersanyagokkal viszont meggyűlhet a bajunk. Nehéznek tűnhetnek, az eleinte apró inventory miatt akár pánikba is eshetnénk, hogy mégis mit lesz érdemes magunkkal cipelni, mire lesz szükség a későbbiekben. A CDP már megint beleesett abba a hibába, hogy indulásnál nem tartalmazta a játék a tárolót. Ennek egy használható alternatívája, hogy egy gyorsutazási pontot nevezünk ki tárolónak és fölösleges holminkat oda szórjuk le. A lakosság kedves, nem viszi el és az én végigjátszásom során egy bug se törölte ki az elhajított táska tartalmát. Ha mégis féltenénk az alapanyagainkat, eldobálás helyett elég, ha 20-30 darabot hordunk magunknál, az súlyban is 0.20-30at jelent a legtöbb tárgynál - matekosok akár a pontos számokat is jegyezgethetik.
A tárgykészítőknél a fölösleges tárgyakat szét is bonthatjuk, sokszor van úgy, hogy jobban megéri, ha eladás helyett inkább ezt választjuk. A kézműveseknek is megvannak a maguk szintjei, bizonyos tervrajzokat csak bizonyos szintű egyének tudnak elkészíteni is, ami logikus, a Bűzöspocsolya sufnikovácsánál a városi mesterek sokkal jobb kardokat tudnak nekünk készíteni. Ha már kardok, a jól ismert acél-emberek, ezüst-szörnyek ezúttal külön jelöléseket kapott az ellenfél életerőcsíkjánál. Arzenálunk egy kézi nyílpuskával is bővült, repülő szörnyeket kényszeríthetjük vele igencsak fájdalmas landolásokra, azonban főleg a víz alatti harcokban fogjuk hasznát venni.
Óriási játékhoz képest durva bugokkal nem nagyon találkoztam. Egy alkalommal volt olyan, hogy az emberek kibújtak a bőrükből és a fejük kinyújtott karjuk előtt lebegett. Egyszer pedig láttam egy nagyon érdekes teremtményt is, ami eddig még nem került bele a bestiáriumba. Patchről patchre akadtak még megmagyarázhatatlan jelenségek is, egyik indításnál indokolatlanul hosszú töltési idők fogadtak, valamint egyszer egy mentés is teljesen más helyre dobott ki. Egy másik alkalommal pedig a hang vacakolt. A szív- és idegbajt is majdnem rám hozta, amikor egy jelenetnél nagyon megmakacsolta magát és driverhibával pár másodperc után mindig kirakott. Érdekes módon mindegyik hiba csak rövid ideig volt tapasztalható, így az előző részekhez képest ezen a téren is jobban szerepel a játék, amik egyesek állítása szerint csak több patch után váltak játszhatóvá - jóllehet nekem azokkal sem volt komolyabb problémám.
Nézem miket hagyhattam ki. Tudatosan kerültem, mert könnyen spoileres területre tévedhetünk, a döntések és következmények jelentőségét. Biowarenél mindig könnyen dobálóznak ezzel, általában eredmény nélkül, itt azonban tényleg otthagyhatjuk a világon a kezünk, vagy ha a helyzet úgy alakul, a kardunk nyomát. A főküldetés során egy szép és kerek történetet ismerhetünk meg. Ebből sokszor leválnak főmellékküldetések, amik a környék és a világ sorsára is kihatással lehetnek, máskor egy egyszerű mellékküldetés befolyásolhatja egy főküldetés alakulását. Bár „szidom” itt a Biowaret, azt el kell ismernem, hogy a mentésimport terén azért ők jobban jeleskedtek, persze nekik erre ott volt a Keep. Ha valakinek már nincsenek meg a mentései a 2. részből vagy esetleg valamelyik újgenerációs konzolon vágott neki Geralt utolsó(?) kalandjának, annak a prológus befejezése után lesz lehetősége korábban meghozott döntéseinek beállítására. Igényesen, egy játékbeli jelenetbe van ez beágyazva, nem egy táblázatban kell pipálgatni.
Na, szóval ez a Witcher 3. Abba is hagyom, kezd már hosszúra nyúlni. Régen koptattam már ennyit a billentyűzetet (és alighanem fölöslegesen
), mégis úgy éreztem, hogy erre most szükség volt. Mert ez a játék valami más. Más, mint amit a többi AAA-s vagy annak csúfolt játék. A játék áráért elképesztő mennyiségű és minőségű tartalmat kapunk. Egyszerre tiszteleg az alapjául szolgáló világ előtt és folytatja azt mesterien, összefonva a könyvekben abbahagyott és a játékokban újra/megkezdett, majd továbbszőtt történetet. A grafika gyönyörű tájakat varázsol le elénk, a karakterek ennek és a kiváló szinkronnak köszönhetően szinte életre kelnek.
Ugye az az általános vélekedés, hogy tökéletes játék nincs. Ez egyben magában hordozza azt is, hogy igazából nem is lehet, nekem legalábbis mindig így hangzott. A Witcher 3 Wild Hunt sem az. Megvannak a maga kisebb és nem-olyan-nagy hibái. Azonban mégis több, mint amit általában kapunk. Ne a ponton akadjon meg a szemed. Végigolvastad most a fentieket, nem olvastad, egyetértesz, nem értesz. Csak idetekertél, mert hufaszommiezaszöveg. Mindegy, nem is fontos. Ülj le elé, engedd, hogy beszippantson ez a játék. Ez a játék, ami sokszor több is, mint egy játék. Egy mozgó olvasmány, egy életre kelt fantázia. Szóval ne ezt a kurva számot bűvöld. Ne számként gondolj rá. Legyen ez egy jelző inkább. Legyen a Witcher 3 egy mérce, egy követendő példa. Ha egy játékfejlesztő ilyen értékelésre vágyik, tudja, hogy mi az alapelvárás. Itt vagyunk 2015 lassan felénél, az újkonzolgeneráció hajnalán. Ha sikerülne elérni, hogy ez legyen a minimum, ha a legrosszabb AAA-s cím is „csak” ilyen lenne, akkor egy igencsak szép generációnak nézhetnénk elébe.
Ilyen nincs, mostantól mégis van. A Witcher 3 bizony egy bitang nagy
10/10
+
remek történet, valódi érzésekkel
döntések és következmények, (tényleg számítanak!)
hatalmas bejárható terület
-
körülményes az alkímia használata
nincs tároló
apró szintezési problémák
a könyveket nem ismerők hátrányban lehetnek
