A helytelen kiejtésektől én is falnak tudok menni, de ez speciel nem volt olyan gáz. A neve olasz eredetű, úgyhogy lehet olaszosan is mondani véleményem szerint, még ha az sem volt tökéletes (/gwidetti/, nem /guidetti/).
Ettől függetlenül az igénytelenség egyik legjobb fokmérője szerintem, ha egy futballmeccs előtt a kommentátor arra nem veszi a fáradságot, hogy annak a 2*23 játékosnak végignézze legalább a vezetéknevét, akit neveztek a találkozóra. Ráadásul ez ténylegesen 2*23-nál jóval kevesebbet jelent, hiszen a játékosok többségét már évek óta ismeri korábbi meccsekről, illetve ha ismeri az adott nyelvet, akkor a többit is ki tudja következtetni magától. Még az Eb-n is van egy fél napjuk felkészülni a kommentátoroknak a következő közvetítésre, ennek mindenképpen bele kéne férnie. És ma már nem kell a fél internetet sem végigböngészni hozzá, vagy külföldi kollégákat megkérdezni a meccs előtt, hanem beütöd a keresőbe a nevet meg hogy pronunciation esetleg, és az első találatok között lesz egyrészt a vonatkozó Wikipedia-szócikk, ahol általában ott szerepel IPA-ábécével fonetikusan leírva, másrészt olyan oldalak, mint a
forvo.com, ahol meghallgathatod az adott nyelvet anyanyelvi szinten beszélők tolmácsolásában.
Ehhez kapcsolódó fejlemény, és örömmel vettem nagyon, hogy a Bajnokok Ligája után már az Eb-n is a hivatalos adásban szereplő kiírásoknál használják a mellékjeles betűket. Már csak azt szeretném megérni, hogy az olimpián is eljutnak idáig. Nézőként főleg ott tudnám hasznát venni, mert ott tényleg rengeteg olyan sportoló és név lesz, akit, illetve amelyet érthetően még sohasem láttam, vagy hallottam.
A nap meccse amúgy a svéd–ír volt nálam egyértelműen. Az egy egyszerűbb fajta, de igazi őszinte foci volt. Nem 600+ passz meccsenként, meg kicselezni mindenkit, hanem szégyenérzet nélkül átívelték a teljes középpályát, ha azt kellett. Különösen az írek játéka tetszett, náluk nemcsak a szervezett védekezés volt meg, ami a gyengébb csapatokra jellemző, hanem támadásban is látszott, hogy mit akarnak: néhány húzásból ott termettek az ellenfél kapuja előtt, ha erre lehetőségük adódott, aztán be is fejezték mindig valahogyan. Meg tényleg mindkét csapat érezte, hogy itt kéne megragadni az esélyt, és bebiztosítani a továbbjutást, mert ennél csak nehezebb lesz. Aztán a sors furcsa fintora, hogy könnyen lehet, a döntetlennel ki is ejtették egymást...
A nap csalódása meg a belgák játéka. Pedig nálam is titkos favoritnak számítottak a torna előtt (megint), de most már nem tudom...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
